Rubik Ernő (Pöstyén, 1910. november 27. – Budapest, 1997. február 13.) gépészmérnök, pilóta, a legismertebb magyar repülőgép-tervező. A Rubik-kockát feltaláló Rubik Ernő édesapja. 1963-ban Kossuth-díjat kapott. 


Édesapja uradalmi írnok volt, aki 1915-ben, az első világháború első időszakában, katonai szolgálat közben eltűnt az orosz fronton, hátrahagyva feleségét három kicsi gyermekkel. A család a Csehszlovákiához került Pöstyénből 1918-ban Magyarországra költözött. Több hónapot töltöttek vagonlakásban. Édesanyja ezután varrásmunkákkal kereste kenyerüket Szentesen, Orosházán, Tótkomlóson. Családja csak nagy nehézségek árán tudta taníttatni. Tótkomlóson végezte el az elemi iskola négy osztályát, ahol a tanító felfigyelt Rubik tehetségére.

1921-ben, mint jól tanuló hadiárva, pályázat útján a váci Szilágyi Dezső Hadiárva Intézetbe került. 1929-ben a váci kegyesrendi katolikus gimnáziumban kiemelkedő eredménnyel érettségi vizsgát tett, és a Népjóléti Minisztérium támogatásával beiratkozott a Műegyetem Gépészmérnöki Karára. A Műegyetemen kapcsolódott be az 1921-ben alapított Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSrE) munkájába, ahol addigra már több repülőgépet építettek.

1929-től 1935-ig az MsrE repülőgép-tervezője. Rubik a Bánhidi Antal tervezte Gerle sportrepülőgép tervezésében és építésében már fontos szerepet játszott, részt vett a tervrajzok elkészítésében. Az MSrE-ben, jutalmul az egyesületben végzett munkájáért, 1930-tól motorospilóta-kiképzésre javasolták. Így a nyarakat egy Érd közeli repülőtéren töltötte. Megszervezte a a műegyetemi vitorlázó csoportot, egyúttal Esztergomban ellenőrizte az ottani sportrepülő műhelyt. 1931 nyarán Lampich Árpád egyik gépének építésébe kapcsolódott be, amelyet Budapesten, a Mester utcában. A motorospilóta-vizsgát 1934-ban tette le, majd 1935 decemberében egy Hol's der Teufel géppel vitorlázó C-vizsgát tett. 1935-től 1937-ig a Műegyetemen tanársegéd és mint műszaki ellenőr segítette az egész országban a vitorlázórepülés terjedését. Ő alapozta meg a kétkormányos vitorlázó repülőgép-oktatást Magyarországon.

1949-től 1951-ig az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) központi tervezőirodájának a vezetője, emellett a Budapesti Műszaki Egyetem meghívott előadója volt.

1961–1967 között a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium osztályvezető-helyettese, majd 1971-ig a Malév műszaki tanácsadója volt.
A Magyar Mérnökakadémia alapító tagja.

Felismerte, hogy a sorozatgyártásra alkalmas repülőgéptípusok létrehozása előfeltétele az ipari méretű repülőgépgyártás megindításának. 1936-ban Mitter Lajossal megalapította az Aero-Ever kft. vitorlázórepülőgép-gyártó üzemet Esztergomban, amelynek vezetője, majd üzemigazgatója volt. 28 különböző típusú vitorlázó repülőgépet és 5 motoros repülőgépet tervezett 1935 és 1987 között, világviszonylatban is jelentős szabadalmait alkalmazva. 1944-től a második világháborúban alkalmazott repülőgép alkatrészeket gyártottak. 1949-ben államosították, az államosítás után különböző repülőgépgyárakban műszaki osztályvezetőként, főkonstruktőrként dolgozott. 1957-ig csak faépítésű gépeket tervezett, a fémépítésű gépek területén teljesen új gyártási módszereket szabadalmaztatott.

Szakmai sikerek
▪ 1948-ban megkapta a Népi repülésért érdemérem bronz, 1957-ben és 1951-ben az arany fokozatát.
▪ 1957-ben a Gépipar kiváló dolgozója címmel ismerték el, a Nemzetközi Repülőszövetség (franciául): Fédération Aéronautique Internationale) (FAI) 6. magyarként, 1957-ben megtartott kongresszusán Paul Tissandier diplomát adományozott részére.
▪ 1962-ben a Bánki Donát alapítvány bronzfokozatát kapta,
▪ 1963-ban a Kossuth-díj III. fokozatát kapta a sportrepülőgép tervezésben elért eredményeiért.