A Marshoz először induló két ember spártai körülmények között lesz másfél évre összezárva az űrben, ám ha életben maradnak és visszatérnek, az történelmi tett lesz, és nagy lendületet adhat az űrhajózásnak. A küldetés részleteit várhatóan szerdán este jelentik be.
A néhány napja felröppent hír szerint 2018-ban startolna az az űrhajó, amelynek fedélzetén először jutnának el emberek a Marshoz. A két utas nem szállna le a vörös bolygón, csak megkerülné az égitestet, majd hazatérne a Földre. Az Inspiration Mars Foundation nevű magánfinanszírozású nonprofit szervezet által tervezett út körülbelül másfél évig, 501 napig tartana. A szervezet - amelynek vezetője a multimilliomos Dennis Tito, az első űrturista - február 27-én, magyar idő szerint 19 órakor tart sajtótájékoztatót a részletekről, de máris számos elemzés jelent meg az út megvalósíthatóságával, jelentőségével kapcsolatban.
Még senki nem látta távoli fénypontnak a Földet
"Mindenképpen történelmi jelentőségű esemény lesz, olyan út, amilyen még nem volt az emberiség történetében. Nem élt még olyan ember, aki a Földet csak egy távoli fénypontnak látta" - mondja Almár Iván űrkutató-csillagász. A szakember a küldetés lélektani hatását emeli ki, hiszen a technikai részletekről még keveset tudunk, tudományos jelentősége pedig alig lesz az útnak (a Marsot már több tucat űrszonda, köztük leszállóegységek is kutatták, illetve kutatják ma is).
"A lélektani hatás talán ahhoz lesz hasonló, mint amikor az Apollo-8 űrhajó először kerülte meg a Holdat 1968 karácsonyán. Kollégáimmal nagyon lelkesek voltunk, a Föld látványa lélegzetelállító volt a Hold távolságából" - mondja Almár Iván. "Akkor három nagyságrendet ugrottunk a világűrben, hiszen a körülbelül 300 kilométer magas Föld körüli pályáról több mint 300 ezer kilométerre, a Holdhoz távolodtunk el. Most újabb három nagyságrend következhet, hiszen a Mars 300 millió kilométerre is lehet majd a Földtől a küldetés alatt."
Az Apollo-8-nak valóban nagy volt a visszhangja, a szovjetek ennek hatására állították le saját Hold-programjukat (amelynek létezését csak később ismerték el). "Egy sikeres Mars-utazás - még ha nem áll is pályára az űrhajó - ehhez fogható nagy lépés lenne napjaink lendületét vesztett emberes űrrepülésében" - mondja Almár Iván, aki szerint alapvető különbség, hogy a Mars-utazás nem nagy állami program, hanem magánvállalkozás lenne. Ennek vannak kockázatai, de az bizonyos, hogy a programot nem fenyegetné például egy kormányváltásból fakadó instabilitás, ami mostanában nagyon jellemző az űrtevékenység támogatásában.
Nem lesz kéjutazás
A két űrhajós számára nem lesz kéjutazás az út, valószínűleg spártai körülmények között, kis helyre zsúfolva töltik majd az 501 napot. A kommentárok egyelőre nagyon szkeptikusak a technikai részleteket illetően. Szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy egy Dragon űrhajóval (illetve annak módosított, de valószínűleg nem sokkal nagyobb változatával) megfelelő mennyiségű élelmet, üzemanyagot stb. lehetne szállítani.
Mindenesetre óriási teljesítmény lesz fizikailag és lelkileg is, ha végigcsinálják a küldetést, amelyhez nagy szerencse is kell majd. A bolygóközi emberes űrrepülésről még semmilyen tapasztalat nincs, a meghibásodások javításának lehetősége minimális lesz, és akkor még nem beszéltünk a másfél éves összezártságról. A Mars-utazás első valós idejű szimulációjában, a Mars 500 nevű programban sokkal nagyobb térben volt együtt hat ember, abban a tudatban, hogy bármikor kiszállhatnak. A szimuláció egyik legfontosabb eredménye szerint a személyes tér, akármilyen kicsi is, alapvető fontosságú a legénység jó lelkiállapotának megőrzésében.
Emberfeletti teljesítményre azonban sokan képesek, ezt bizonyítják például a hegymászók, barlangászok és extrémsportolók, legutóbb például a 40 kilométer magasról leugró Felix Baumgartner. Ha sikeres lesz az út, az a jövőbeli emberes Mars-utazásokat is ösztönzi majd. Nem technikai vagy tudományos értelemben, hanem azáltal, hogy fokozza majd a közvélemény nyomását például a NASA-ra: ha másoknak sikerült, akkor illene már csinálni valami hasonlót vagy még komolyabbat.
Az első Mars-telepekre azonban még sokat kell várni (hacsak nem jön be a Mars One merész terve). Az Európai Űrügynökség (ESA) és a NASA forgatókönyvei szerint ugyanis továbbra is legalább 30 évre vagyunk az emberes - és leszállásos - Mars-utazástól, és korábbi időpontra az orosz űrkutatási hivatal sem közölt reálisnak tűnő terveket. Néhány éve azonban már Kína is önálló űrhatalom, így középtávú céljai között minden bizonnyal szerepel az emberes Hold-, illetve Mars-expedíció megvalósítása. Ez pedig új fejlesztési versenyt indíthat el, amelynek célpontja a vörös bolygó lesz, eredménye pedig egy nemzetközi összetételű legénység megérkezése a Mars felszínére valamikor a 21. század első harmadában.
Kik utaznak?
Forrás: Janepoynter.comA Bioszféra 2 nevű kísérleti létesítmény egy 12 700 négyzetméteres üvegépítmény, amelyet elsősorban a földi bioszféra ("Bioszféra 1") tanulmányozására készítettek el 1987 és 1991 között Arizonában. A létesítmény azonban használható az űrtelepek szimulációjára is. 1991. szeptember 26-án nyolc embert - a bioszferiánusokat - zártak be az építménybe annak tesztelésére, vajon az emberek kis csoportja képes-e fejlődni és életben maradni egy önfenntartó kolóniában úgy, ahogy azt az űr valamelyik távoli bolygólyán elképzeljük a jövőben.
1992 áprilisára azonban a lakók testsúlya jelentősen csökkent, szellemi és fizikai állapotuk leromlott. Az oxigénszint 14,2 százalékra csökkent, a termés is rossz volt. Végül a lakók egészségi állapotára tekintettel a kinti orvosi csapat úgy döntött, hogy külső oxigénpótlást alkalmaz. Emiatt a kutatók jó része (valamint a bent lévők egy része is) kudarcként ítélte meg az éppen két évig tartó kísérletet.
A Bioszféra 2 lakói és aktív fejlesztői között volt Jane Poynter (jobbra) és Taber MacCallum (lent), a Paragon Űrfejlesztési Központ két társalapítója is. Poynter és MacCallum a Paragon autonóm biológiai rendszer szabadalmának tulajdonosa. Ez egy hosszú távú életfenntartó rendszer növények és vízi állatok számára, amelyet űrrepülőgépeken, a Nemzetközi Űrállomáson és a Mir Űrállomáson is kipróbáltak. MacCallum ezenkívül szenvedélyes búvár, tengerész és tengeralattjáró-vezető.
Poynter és MacCallum részt vesz a szerdai sajtótájékoztatón, azt azonban egyelőre nem tudni, ők látják-e majd először apró fénypontként a Földet.
Még senki nem látta távoli fénypontnak a Földet
"Mindenképpen történelmi jelentőségű esemény lesz, olyan út, amilyen még nem volt az emberiség történetében. Nem élt még olyan ember, aki a Földet csak egy távoli fénypontnak látta" - mondja Almár Iván űrkutató-csillagász. A szakember a küldetés lélektani hatását emeli ki, hiszen a technikai részletekről még keveset tudunk, tudományos jelentősége pedig alig lesz az útnak (a Marsot már több tucat űrszonda, köztük leszállóegységek is kutatták, illetve kutatják ma is).
"A lélektani hatás talán ahhoz lesz hasonló, mint amikor az Apollo-8 űrhajó először kerülte meg a Holdat 1968 karácsonyán. Kollégáimmal nagyon lelkesek voltunk, a Föld látványa lélegzetelállító volt a Hold távolságából" - mondja Almár Iván. "Akkor három nagyságrendet ugrottunk a világűrben, hiszen a körülbelül 300 kilométer magas Föld körüli pályáról több mint 300 ezer kilométerre, a Holdhoz távolodtunk el. Most újabb három nagyságrend következhet, hiszen a Mars 300 millió kilométerre is lehet majd a Földtől a küldetés alatt."
Az Apollo-8-nak valóban nagy volt a visszhangja, a szovjetek ennek hatására állították le saját Hold-programjukat (amelynek létezését csak később ismerték el). "Egy sikeres Mars-utazás - még ha nem áll is pályára az űrhajó - ehhez fogható nagy lépés lenne napjaink lendületét vesztett emberes űrrepülésében" - mondja Almár Iván, aki szerint alapvető különbség, hogy a Mars-utazás nem nagy állami program, hanem magánvállalkozás lenne. Ennek vannak kockázatai, de az bizonyos, hogy a programot nem fenyegetné például egy kormányváltásból fakadó instabilitás, ami mostanában nagyon jellemző az űrtevékenység támogatásában.
Nem lesz kéjutazás
A két űrhajós számára nem lesz kéjutazás az út, valószínűleg spártai körülmények között, kis helyre zsúfolva töltik majd az 501 napot. A kommentárok egyelőre nagyon szkeptikusak a technikai részleteket illetően. Szinte elképzelhetetlennek tartják, hogy egy Dragon űrhajóval (illetve annak módosított, de valószínűleg nem sokkal nagyobb változatával) megfelelő mennyiségű élelmet, üzemanyagot stb. lehetne szállítani.
Mindenesetre óriási teljesítmény lesz fizikailag és lelkileg is, ha végigcsinálják a küldetést, amelyhez nagy szerencse is kell majd. A bolygóközi emberes űrrepülésről még semmilyen tapasztalat nincs, a meghibásodások javításának lehetősége minimális lesz, és akkor még nem beszéltünk a másfél éves összezártságról. A Mars-utazás első valós idejű szimulációjában, a Mars 500 nevű programban sokkal nagyobb térben volt együtt hat ember, abban a tudatban, hogy bármikor kiszállhatnak. A szimuláció egyik legfontosabb eredménye szerint a személyes tér, akármilyen kicsi is, alapvető fontosságú a legénység jó lelkiállapotának megőrzésében.
Emberfeletti teljesítményre azonban sokan képesek, ezt bizonyítják például a hegymászók, barlangászok és extrémsportolók, legutóbb például a 40 kilométer magasról leugró Felix Baumgartner. Ha sikeres lesz az út, az a jövőbeli emberes Mars-utazásokat is ösztönzi majd. Nem technikai vagy tudományos értelemben, hanem azáltal, hogy fokozza majd a közvélemény nyomását például a NASA-ra: ha másoknak sikerült, akkor illene már csinálni valami hasonlót vagy még komolyabbat.
Az első Mars-telepekre azonban még sokat kell várni (hacsak nem jön be a Mars One merész terve). Az Európai Űrügynökség (ESA) és a NASA forgatókönyvei szerint ugyanis továbbra is legalább 30 évre vagyunk az emberes - és leszállásos - Mars-utazástól, és korábbi időpontra az orosz űrkutatási hivatal sem közölt reálisnak tűnő terveket. Néhány éve azonban már Kína is önálló űrhatalom, így középtávú céljai között minden bizonnyal szerepel az emberes Hold-, illetve Mars-expedíció megvalósítása. Ez pedig új fejlesztési versenyt indíthat el, amelynek célpontja a vörös bolygó lesz, eredménye pedig egy nemzetközi összetételű legénység megérkezése a Mars felszínére valamikor a 21. század első harmadában.
Kik utaznak?
Forrás: Janepoynter.comA Bioszféra 2 nevű kísérleti létesítmény egy 12 700 négyzetméteres üvegépítmény, amelyet elsősorban a földi bioszféra ("Bioszféra 1") tanulmányozására készítettek el 1987 és 1991 között Arizonában. A létesítmény azonban használható az űrtelepek szimulációjára is. 1991. szeptember 26-án nyolc embert - a bioszferiánusokat - zártak be az építménybe annak tesztelésére, vajon az emberek kis csoportja képes-e fejlődni és életben maradni egy önfenntartó kolóniában úgy, ahogy azt az űr valamelyik távoli bolygólyán elképzeljük a jövőben.
1992 áprilisára azonban a lakók testsúlya jelentősen csökkent, szellemi és fizikai állapotuk leromlott. Az oxigénszint 14,2 százalékra csökkent, a termés is rossz volt. Végül a lakók egészségi állapotára tekintettel a kinti orvosi csapat úgy döntött, hogy külső oxigénpótlást alkalmaz. Emiatt a kutatók jó része (valamint a bent lévők egy része is) kudarcként ítélte meg az éppen két évig tartó kísérletet.
A Bioszféra 2 lakói és aktív fejlesztői között volt Jane Poynter (jobbra) és Taber MacCallum (lent), a Paragon Űrfejlesztési Központ két társalapítója is. Poynter és MacCallum a Paragon autonóm biológiai rendszer szabadalmának tulajdonosa. Ez egy hosszú távú életfenntartó rendszer növények és vízi állatok számára, amelyet űrrepülőgépeken, a Nemzetközi Űrállomáson és a Mir Űrállomáson is kipróbáltak. MacCallum ezenkívül szenvedélyes búvár, tengerész és tengeralattjáró-vezető.
Poynter és MacCallum részt vesz a szerdai sajtótájékoztatón, azt azonban egyelőre nem tudni, ők látják-e majd először apró fénypontként a Földet.
0 Megjegyzések