Február 12-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Franco Zeffirelli olasz rendező, aki egyaránt maradandót alkotott a film, a színház és az opera világában.
MTI - Gianfranco Corsi néven látta meg a világot Firenzében, házasságon kívüli gyermekként. Anyja Mozart Cosi fan tutte című operája egyik áriájából választotta fiának a Zeffiretti nevet, amit az anyakönyvezéskor elírtak. Franco Zeffirelli a firenzei egyetem építészeti karára iratkozott be, a második világháború alatt partizánként harcolt, majd a brit katonák tolmácsa lett.
A háború után folytatta ugyan tanulmányait, de érdeklődése a művészetek irányába fordult: színészkedett, volt díszletépítő és díszletfestő, közreműködött Roberto Rossellini és Vittorio De Sica filmjeiben, és életre szóló barátság szövődött közte és Luchino Visconti rendező között.
Zeffirelli, akit alapvetően mindig a klasszikus zene és irodalom érdekelt, pályafutását operarendezőként kezdte. 1952-ben nagy sikerrel vitte színre a milánói Scalában Rossini Olasz nő Algírban című művét, a későbbiekben negyven operát rendezett, köztük Verditől a Traviatát és az Aidát (az 1963-as változat mérföldkő az Aida-interpretációk sorában), Donizetti Lammermoori Luciáját és a Bohéméletet Puccinitől, Wagnert viszont soha, mert csak a bel canto világában érzi otthon magát.
Több klasszikus operát filmesített meg, a Traviata látványtervét 1982-ben Oscar-díjra jelölték. Színházban Shakespeare drámákat ugyanúgy rendezett, mint Tennessee Williams-műveket, és miként filmjeiben, itt is sokszor maga tervezte a díszletet és a jelmezt.
Zeffirelli "Shakespeare-specialista" filmesként ismert, már első játékfilmje 1967-ben A makrancos hölgy alapján készült Elizabeth Taylorral és Richard Burtonnal a főszerepben. Az egy évvel későbbi Rómeó és Júlia több tabut is megtört: ő volt az első, aki valóban tinédzserekkel játszatta a darab szerint tizenéves veronai szerelmeseket, és egy meztelen jelenetet is beillesztett. A rendezésért Oscar-díjra jelölték (a dráma öt évvel korábbi amerikai színre viteléért 1962-ben speciális Tony-díjat kapott).
Az 1973-ban Assisi Szent Ferenc életéről készült Napfivér, Holdnővér sokak szerint minden idők egyik legszebb vallásos tárgyú filmje. Zeffirelli afféle virággyerekként mutatta be a rendalapítót, stílszerűen a zenét a hippibálvány Donovan írta és adta elő (a folytatást Három fivér címmel 2005-ben forgatta). A Názáreti Jézus, amelynek televíziós és filmváltozata is készült, témaválasztásával is vitákat váltott ki, a végeredmény azonban a bibliai téma egyik legpontosabb filmes feldolgozása lett.
Az Amerikában forgatott A bajnok egy fiáért küzdő apa drámája, az érzelemtől telített, hol idillikus, hol sokkoló filmet sokan szentimentalizmussal vádolták. Ezt követte a Végtelen szerelem című modern Rómeó és Júlia-történet, amely végül fiaskónak bizonyult, mert a rendező az üzleti sikerre kacsintgatva esztétikai engedményeket tett.
Vitákat kavart Hamlet-adaptációja is, mert a címszerepre a korábbi akcióhős Mel Gibsont választotta, filmje végül többnyire kedvező kritikákat kapott. A rendező az elmúlt két évtizedben vászonra vitte Charlotte Bronte Jane Eyre című regényét. Az Egy apáca szerelme című filmben egy családi kényszer miatt kolostorba vonult fiatal lány történetét mesélte el, az önéletrajzi elemekkel átszőtt Tea Mussolinivel a fasizmus időszakában játszódik.
Zeffirelli sokáig tervezte, hogy operafilmet forgat az ünnepelt szoprán Maria Callasszal, aki közeli barátja volt és több operában is rendezte. Végül 2002-ben rendezett szomorkás hangulatú filmet a díváról: a Forever Callas a törékeny és sebezhető embert mutatja be életének válsághelyzetében, amikor hangja már nem engedelmeskedik neki, de filmen régi felvételeire tátoghatna. A film tanulsága, hogy a technikával látszólag bármit megtehetünk, de igazából nem érünk el semmit.
Az idős mester az utóbbi években a filmtől ugyan eltávolodott, az operarendezéssel nem szakított. Zeffirellit egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúrának az a magva, ami nincs kitéve korok divatjának. Filmjei egyedülálló esztétikumukkal nyűgöznek le: helyszínei festőiek és korhűk, legyen szó ódon kastélyról vagy apácazárdáról, díszletei különlegesek, a jelmezek pompásak, a látvány pedig lenyűgöző.
Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban, hősei a boldogság után kutatnak, a vallási és a társadalmi bezártságból keresik a kiutat.
A sokoldalú művész a politikától sem tartja magát távol: 1994 és 2001 között az olasz parlament tagja volt Berlusconi pártja, a Forza Italia képviseletében. A mélyen vallásos Zeffirelli 2007-ben XVI. Benedek pápa filmes konzultánsa lett. Több filmes kitüntetése mellett ő az első olasz állampolgár, aki 2004-ben megkapta a brit birodalmi rend tiszteletbeli parancsnoka címet.
MTI - Gianfranco Corsi néven látta meg a világot Firenzében, házasságon kívüli gyermekként. Anyja Mozart Cosi fan tutte című operája egyik áriájából választotta fiának a Zeffiretti nevet, amit az anyakönyvezéskor elírtak. Franco Zeffirelli a firenzei egyetem építészeti karára iratkozott be, a második világháború alatt partizánként harcolt, majd a brit katonák tolmácsa lett.
A háború után folytatta ugyan tanulmányait, de érdeklődése a művészetek irányába fordult: színészkedett, volt díszletépítő és díszletfestő, közreműködött Roberto Rossellini és Vittorio De Sica filmjeiben, és életre szóló barátság szövődött közte és Luchino Visconti rendező között.
Zeffirelli, akit alapvetően mindig a klasszikus zene és irodalom érdekelt, pályafutását operarendezőként kezdte. 1952-ben nagy sikerrel vitte színre a milánói Scalában Rossini Olasz nő Algírban című művét, a későbbiekben negyven operát rendezett, köztük Verditől a Traviatát és az Aidát (az 1963-as változat mérföldkő az Aida-interpretációk sorában), Donizetti Lammermoori Luciáját és a Bohéméletet Puccinitől, Wagnert viszont soha, mert csak a bel canto világában érzi otthon magát.
Több klasszikus operát filmesített meg, a Traviata látványtervét 1982-ben Oscar-díjra jelölték. Színházban Shakespeare drámákat ugyanúgy rendezett, mint Tennessee Williams-műveket, és miként filmjeiben, itt is sokszor maga tervezte a díszletet és a jelmezt.
Zeffirelli "Shakespeare-specialista" filmesként ismert, már első játékfilmje 1967-ben A makrancos hölgy alapján készült Elizabeth Taylorral és Richard Burtonnal a főszerepben. Az egy évvel későbbi Rómeó és Júlia több tabut is megtört: ő volt az első, aki valóban tinédzserekkel játszatta a darab szerint tizenéves veronai szerelmeseket, és egy meztelen jelenetet is beillesztett. A rendezésért Oscar-díjra jelölték (a dráma öt évvel korábbi amerikai színre viteléért 1962-ben speciális Tony-díjat kapott).
Az 1973-ban Assisi Szent Ferenc életéről készült Napfivér, Holdnővér sokak szerint minden idők egyik legszebb vallásos tárgyú filmje. Zeffirelli afféle virággyerekként mutatta be a rendalapítót, stílszerűen a zenét a hippibálvány Donovan írta és adta elő (a folytatást Három fivér címmel 2005-ben forgatta). A Názáreti Jézus, amelynek televíziós és filmváltozata is készült, témaválasztásával is vitákat váltott ki, a végeredmény azonban a bibliai téma egyik legpontosabb filmes feldolgozása lett.
Az Amerikában forgatott A bajnok egy fiáért küzdő apa drámája, az érzelemtől telített, hol idillikus, hol sokkoló filmet sokan szentimentalizmussal vádolták. Ezt követte a Végtelen szerelem című modern Rómeó és Júlia-történet, amely végül fiaskónak bizonyult, mert a rendező az üzleti sikerre kacsintgatva esztétikai engedményeket tett.
Vitákat kavart Hamlet-adaptációja is, mert a címszerepre a korábbi akcióhős Mel Gibsont választotta, filmje végül többnyire kedvező kritikákat kapott. A rendező az elmúlt két évtizedben vászonra vitte Charlotte Bronte Jane Eyre című regényét. Az Egy apáca szerelme című filmben egy családi kényszer miatt kolostorba vonult fiatal lány történetét mesélte el, az önéletrajzi elemekkel átszőtt Tea Mussolinivel a fasizmus időszakában játszódik.
Zeffirelli sokáig tervezte, hogy operafilmet forgat az ünnepelt szoprán Maria Callasszal, aki közeli barátja volt és több operában is rendezte. Végül 2002-ben rendezett szomorkás hangulatú filmet a díváról: a Forever Callas a törékeny és sebezhető embert mutatja be életének válsághelyzetében, amikor hangja már nem engedelmeskedik neki, de filmen régi felvételeire tátoghatna. A film tanulsága, hogy a technikával látszólag bármit megtehetünk, de igazából nem érünk el semmit.
Az idős mester az utóbbi években a filmtől ugyan eltávolodott, az operarendezéssel nem szakított. Zeffirellit egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúrának az a magva, ami nincs kitéve korok divatjának. Filmjei egyedülálló esztétikumukkal nyűgöznek le: helyszínei festőiek és korhűk, legyen szó ódon kastélyról vagy apácazárdáról, díszletei különlegesek, a jelmezek pompásak, a látvány pedig lenyűgöző.
Alkotásaiban az érzelem áll a középpontban, hősei a boldogság után kutatnak, a vallási és a társadalmi bezártságból keresik a kiutat.
A sokoldalú művész a politikától sem tartja magát távol: 1994 és 2001 között az olasz parlament tagja volt Berlusconi pártja, a Forza Italia képviseletében. A mélyen vallásos Zeffirelli 2007-ben XVI. Benedek pápa filmes konzultánsa lett. Több filmes kitüntetése mellett ő az első olasz állampolgár, aki 2004-ben megkapta a brit birodalmi rend tiszteletbeli parancsnoka címet.
0 Megjegyzések