Bellye települése a Mohács irányából Eszékre utazók számára kikerülhetetlen, hisz a kb. 3200 fős falu, közvetlenül Eszék előterében, kb. 9 kilométerrel északkeletebbre, a Baranya háromszög déli végében található. A falu, a hasonnevű közigazgatási körzet/općina székhelye. Bellye és környéke, tekintélyes számú (kb. 35 %) magyar lakossal bír, amit a kétnyelvű, illetve magyar eredetű utca névtáblák is jeleznek. E síkvidéki, békés hangulatú tájék lakosai mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és turizmussal foglalkoznak, amihez a Kopácsi rét érintetlen természeti környezete adja meg a kereteket. Tehát nem véletlen, hogy a 17/18. szd. fordulóján, éppen e faluban építette fel vadászkastélyát a kora ünnepelt hadvezére, Savoyai Jenő herceg. 

A régi okiratokban először 1212-ben említik meg Bellyét (mint villa Billie), majd 1389-1565-ig a Bellyei család birtokaként. A 16. szd. végén a faluban 120 magyar család élt, ami a török hódoltság következtében a 18. szd. elejére, 16 családra csökkent. Bellye és környéke 1918-ig Baranya vármegye része volt, egyházi szempontból, a plébániája, a pécsi püspökség, baranyai főesperességének volt alárendelve.

A bellyei kastélyt Savoyai Jenő (1663-1736) herceg építette a 18. szd. első harmadában. Nem tudjuk azt, hogy ki volt a tervezője. A feltételezések szerint Johann Lucas von Hildebrand, osztrák építész volt, aki Savoyai Jenő herceg híres bécsi Belvedere palotáját is felépítette. A kastély a kisegítő és a gazdasági épületekkel nagy kiterjedéssel, de alacsony magassággal egységes építészeti képet mutat. Az alaprajza szabályos négyszög, 55,86 x56,89 méteres méretével, 42,26 méteres oldalhosszúságú belső udvarával, a kastély az un. négyszárnyú kastélyok típusába tartozik. A kastély kialakítása, már a felépítésének idejében is egy divatjamúlt reneszánsz-korabarokk szemléletet mutatott, ami azonban az Oszmán császárság határvidékén továbbra is korszerűnek számíthatott. Noha a kastély nem mutat erődítési jegyeket, de a kastélyt körbe, egy árokrendszer övezi.

A kastély sáncai szerénynek mondhatók, de hasonlítanak a reneszánsz módi erődítésekre, az un. későközépkori és reneszánsz, síkvidéki, vízi várakra (Wasserburg). Miután a kastélyt egy mocsárba emelték, az építésénél feltehetőleg inkább a katonai, mint gazdasági szempontok voltak az elsődlegesek. A nehezen megközelíthető kastélyban, Savoyai Jenő herceg csak ritkán tartózkodott.

Jelenleg a kastélyba, a még megmaradt kastélyparkon keresztül, az árokrendszeren átívelő téglahídon és a szerénykialakítású homlokzaton nyíló kapun át lehetett bejutni. A főhomlokzat középső része egyszintes, hét egyszerű ablakkal, kapubolttal, és a kapubolt feletti toronnyal. A kastély középső részének, egyszintes homlokzatán olyan díszítéseket találhatunk, mint pilaszterek, ablakkeretek és tagoló koszorúk. A déli homlokzat oldalsó szárnyai földszintesek és dísztelenek, akárcsak a másik három szárny. Míg a kastély egyszintes része a közelmúltig lakott volt, addig a földszintes szárnyakban gazdasági és kisegítő helyiségek voltak. A kapu udvari homlokzata fölött található Savoyai Jenő herceg hadizászlós címere. A kastély együttesében, egy kápolnát is kialakítottak (valószínűleg 1720-ban), amit a Szeplőtlen Fogantatásban Boldogságos Szűz Máriának szenteltek fel. A kápolnának 1775-ig közösségi szerepe is volt, míg fel nem épült (1773-75) a falu plébániatemploma, amit szintén a kastélykápolna védőszentjének tiszteletére szenteltek fel.

A 19. szd. közepén, a kastély körül egy történeti parkot alakítottak ki, mely kb. 8 hektárnyi területet foglalt el. A parkból mára csak a kastély főhomlokzata előtti rész maradt meg, míg az északi részeken sportpályát és játszóteret alakítottak ki.

A bellyei uradalom egy hatalmas királyi-hercegi birtok volt. A birtok igazgatási központja Bellyében volt található 1827-ig, amikor is azt áttelepítették Hercegszőlősre.

A bellyei földesúri birtokot, a törökök Szlavóniából történő kivonulása után szinte azonnal (1699.) megalapították. Első ura piemonti Savoyai Jenő herceg volt, majd miután 1736-ban örökös nélkül meg halt, Bellye az Udvari kamarára szállt vissza, melynek birtokában maradt egészen 1780-ig. Mária Terézia 1780. május 05-én eladományozta lányának, Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek. Miután gyermektelenek voltak, Bellyét, Károly Lajos főherceg (1771-1847) örökölte. Károly örököse fia, a Habsburg család Tescheni ágaként, Albrecht (1817-1895) lett, halála után Albrecht testvérének fia, Friedrich (1856-1936) lett Bellye következő ura, egészen az első világháborúig. Az uradalom területének egy része (78 %-a) a Sant Germani béke után a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, a későbbi Jugoszláv királysághoz került, míg a másik része (22%-a) maradt Friedrichnél, a határ túloldalán, Magyarországon. Ez időtől kezdve az egységes uradalom két részre oszlott. A jugoszláviai részét 1920-ban államosították, és úgy is maradt a 20. sz. kilencvenes évekig, a Honvédő háborúig.