Atkár község Heves megyében, a Gyöngyösi kistérségben. 

Területe az őskor óta lakott, mint azt az ásatások nyomán feltárt számos kőkori, rézkori és honfoglalás korából származó lelet bizonyítja. Első okleveles említése 1325-ből való, Athkar néven. Ekkor az Aba nemzetség birtoka volt, melyet alkalmasint Kompolt fia, Péter szerzett. Fiai 1325-ben megosztozva az atyai örökségen, az atkári részbirtokok III. Kompoltnak, a Nánai Kompolthi család ősének jutottak. 1468-ban is Kompolthi Miklós kezén találjuk, de néhai Kompolthi János leányának, Margit asszonynak fiai, Szén György és Szén Péter anyai jogon fele részére igényt tartva, Kompolthi Miklóst perbe idézték. 1522-ben Országh Mihálynak négy fia és Kompolthi János fiai között kötött örökösödési szerződés értelmében Atkár Országh Mihály fiaira szállt.
Az 1552. évi adóösszeírásban azok között a falvak között sorolták fel, amelyeket a török elpusztított, ígyy az adó nem volt behajtható. Atkár 1554-re épült fel újra. Az 1564. évi adóösszeírásban már ismét 11 portát írtak itt össze.
1567-ben, Országh Kristóf halála után nővére, Országh Borbála, Török Ferenc neje nyerte adományul I. Miksa királytól.
1741-ben Atkár az esztergomi káptalan birtoka volt.
A 19. század első felében a Beneczky, Goszthony, Brezovay, Orczy, Fehér, Kürthy, Kovács, Malatinszky, Pethő, Borhy, Várkonyi, Hamar, Györky, Makay, Gál, Bakó, Márton, Petes, Harmos, Thassy, Huszka és a Markovics családok bírták.
1857-ben az egész település a lángok martaléka lett. Ebben az évben építették fel a római katolikus templomot is, a melynek a hitközség a kegyura.
1910-ben 1755 római katolikus magyar lakosa volt. A 20. század elején Heves vármegye Gyöngyösi járásához tartozott.
A főleg mezőgazdaságból élő Atkáron 1486 óta termelnek szőlőt.

A település közelében fekszik Tass is, mely egykor önálló település volt, ma azonban csak puszta.

Általános leírás a palócokról:
A palócság kulturális ismertetőjegyei között előkelő helyen szokás említeni a népviseletet, amely azonban már csak rendkívüli esetben kerül elő a ládafiából, illetve a hagyományőrző csoportok pompáznak bennük a különbözô szereplések alkalmával.

A Palócföldön belül számos viseleti csoport (pl. bujáki, hollókői, kazári, őrhalmi, rimóci) alakult ki a nôk hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik (ujjas kabátféle), a mell és fejkendő anyaga megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége stb. alapján. Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott. Jellegzetes volt az új menyecskék főkötôje. A szőtteshímek leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközôket díszítették. A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros, majd a több színű követte.

A pásztortársadalom faragó, véső tudományát kampósbotok, ostornyelek, ivóbögrék, sótartók stb. őrzik.