A jövő év január végéig több mint 4 milliárd forintot akar befektetni a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA).
MTI - Csuhaj V. Imre, az SZTA elnök-vezérigazgatója ismertette: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2011 júniusában kezdte meg működését, és tavaly, tevékenységének első teljes évében mintegy 1 milliárd forintot helyezett ki a magyar kis- és középvállalkozások körében.
Az alap 2015 végéig még 13 milliárd forintot kíván befektetni az ország egész területén, elsősorban a hagyományos termeléssel foglalkozó iparágakban.

0 Megjegyzések