Száztíz éve, 1903. február 13-án született Liege-ben Georges Simenon francia nyelven alkotó belga író, Maigret felügyelő szellemi atyja, a világirodalom egyik legtermékenyebb alkotója.
MTI - Február 13-án és ráadásul pénteken született, de az anyakönyvbe február 12-ét jegyeztek be, mivel babonás nagynénje átíratta a dátumot. George Simenon a gimnáziumot tizenhat évesen félbehagyta, azután volt péksegéd, könyvesbolti eladó, újságíró gyakornok.
1922-ben Párizsba költözött, itt irodai kifutóként és egy márki titkáraként is dolgozott. Az írással ekkor kezdett komolyabban foglalkozni, napi 80 oldalas "sebességgel" ontotta a könyveket - minden műfajban, amit csak el lehetett adni. Húsz- és harmincéves kora között 16 különböző álnéven írt ponyvaregényei állandó anyagi biztonságot teremtettek számára, még jachtra is tellett neki. Közben állandóan úton volt, bejárta Észak- és Kelet-Európát, eljutott Afrikába is.
Első Maigret-regénye (A lett Pietr furcsa esete) 1929-ben született, a felügyelő alakját állítólag dédnagyapjáról mintázta meg. Nem egészen öt év alatt eljutott a tizenkilencedik regényig, amikor megunta a témát, és nyugdíjba küldte hősét. Az állandóan pipázó felügyelő Maigret azonban már akkora népszerűségre tett szert, hogy az olvasóközönség és a kiadók kikövetelték a folytatást.
Az íróra nyomást gyakorlók között volt a Nobel-díjas André Gide, a Gallimard Kiadó akkori lektora is, aki Simenont a "20. század Balzacjának" tartotta.
Simenon második világháború alatti szerepéről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint kollaborált a nácikkal, mások szerint épp ellenkezőleg - lényegében azonban csak azt tette, amit addig is: sikeres műveket írt.
A háború után néhány évig az Egyesült Államokban és Kanadában élt, ekkor írta legjobb könyveit, például a Levél bírámhoz és a Piszkos volt a hó címűt. 1950-ben második feleségével Svájcba költözött, de a házasság - amelyet visszaemlékezéseiben "pokoli szimfóniának" nevezett - nem sikerült, az író egyszer öngyilkosságot is megkísérelt.
Simenon megszállottja volt a szexualitásnak, saját állítása szerint élete során tízezer nővel került közelebbi kapcsolatba, mert meg akarta érteni a nő szubsztanciáját. A teljes harmóniát végül második neje fiatal szobalányával találta meg, akivel Lausanne-ba költözött.
1972-ben abbahagyta a regényírást, és megírta elmélkedésekkel párosuló visszaemlékezéseit. 1977-ben irodalmi archívumát szülővárosa, Liege egyetemének ajándékozta, ahol létrehozták a Simenon Alapot és a szerzőnek szentelt kutatóközpontot.
1978-ban egyik lánya öngyilkos lett. A súlyos megrázkódtatás után végleg visszavonult, élete hátralévő évtizedében csendben, nyugdíjas kishivatalnokként élt. Népszerűségét két dolognak köszönhette: egyrészt jó író volt, több mint 400 regénye és novellája is tanúskodik erről. Másrészt Maigret alakjával a kispolgári életvitelű, józan gondolkodású, ám a bűnösöket is bölcsen megértő átlagembert emelte irodalmi rangra.
A felügyelő, akit olyan népszerű színészek személyesítették meg a filmvásznon, mint Jean Gabin, Rupert Davies, Heinz Rühmann, Michel Simon, akkora ismertségre tett szert, hogy 1966-ban a belgiumi Delfzijl városkában szobrot állítottak neki.
1940 nyarán gyomorpanaszaival orvoshoz fordult, akkor azt jósolták neki, hogy csupán két éve van hátra. Valójában még negyvenkilenc, rendkívül termékeny esztendőt élt meg, és 1989. szeptember 4-én hunyt el.
Magyarul az első Simenon-kötet 1938-ban jelent meg, első fordítója és propagálója a neves költő-műfordító Rónay György volt. Az író A londoni férfi című könyve szolgált Tarr Béla 2008-ban bemutatott, azonos című filmjének alapjául. A magyar olvasók körében rendkívül népszerű Maigret-könyvek sikere azóta is töretlen, jelenleg az Agavé Kiadó gondozásában jelennek meg az újabb Maigret-történetek.
"Amikor az ember a végére ér egy Simenon-regénynek, ha a regény rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle. Azt hiszem, ez a művészet, a kudarcnak diadallá, a csüggedésnek boldogsággá való átalakítása" - írta Simenonról a neves filmrendező, Federico Fellini, akivel barátok és levelezőtársak voltak.
MTI - Február 13-án és ráadásul pénteken született, de az anyakönyvbe február 12-ét jegyeztek be, mivel babonás nagynénje átíratta a dátumot. George Simenon a gimnáziumot tizenhat évesen félbehagyta, azután volt péksegéd, könyvesbolti eladó, újságíró gyakornok.
1922-ben Párizsba költözött, itt irodai kifutóként és egy márki titkáraként is dolgozott. Az írással ekkor kezdett komolyabban foglalkozni, napi 80 oldalas "sebességgel" ontotta a könyveket - minden műfajban, amit csak el lehetett adni. Húsz- és harmincéves kora között 16 különböző álnéven írt ponyvaregényei állandó anyagi biztonságot teremtettek számára, még jachtra is tellett neki. Közben állandóan úton volt, bejárta Észak- és Kelet-Európát, eljutott Afrikába is.
Első Maigret-regénye (A lett Pietr furcsa esete) 1929-ben született, a felügyelő alakját állítólag dédnagyapjáról mintázta meg. Nem egészen öt év alatt eljutott a tizenkilencedik regényig, amikor megunta a témát, és nyugdíjba küldte hősét. Az állandóan pipázó felügyelő Maigret azonban már akkora népszerűségre tett szert, hogy az olvasóközönség és a kiadók kikövetelték a folytatást.
Az íróra nyomást gyakorlók között volt a Nobel-díjas André Gide, a Gallimard Kiadó akkori lektora is, aki Simenont a "20. század Balzacjának" tartotta.
Simenon második világháború alatti szerepéről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint kollaborált a nácikkal, mások szerint épp ellenkezőleg - lényegében azonban csak azt tette, amit addig is: sikeres műveket írt.
A háború után néhány évig az Egyesült Államokban és Kanadában élt, ekkor írta legjobb könyveit, például a Levél bírámhoz és a Piszkos volt a hó címűt. 1950-ben második feleségével Svájcba költözött, de a házasság - amelyet visszaemlékezéseiben "pokoli szimfóniának" nevezett - nem sikerült, az író egyszer öngyilkosságot is megkísérelt.
Simenon megszállottja volt a szexualitásnak, saját állítása szerint élete során tízezer nővel került közelebbi kapcsolatba, mert meg akarta érteni a nő szubsztanciáját. A teljes harmóniát végül második neje fiatal szobalányával találta meg, akivel Lausanne-ba költözött.
1972-ben abbahagyta a regényírást, és megírta elmélkedésekkel párosuló visszaemlékezéseit. 1977-ben irodalmi archívumát szülővárosa, Liege egyetemének ajándékozta, ahol létrehozták a Simenon Alapot és a szerzőnek szentelt kutatóközpontot.
1978-ban egyik lánya öngyilkos lett. A súlyos megrázkódtatás után végleg visszavonult, élete hátralévő évtizedében csendben, nyugdíjas kishivatalnokként élt. Népszerűségét két dolognak köszönhette: egyrészt jó író volt, több mint 400 regénye és novellája is tanúskodik erről. Másrészt Maigret alakjával a kispolgári életvitelű, józan gondolkodású, ám a bűnösöket is bölcsen megértő átlagembert emelte irodalmi rangra.
A felügyelő, akit olyan népszerű színészek személyesítették meg a filmvásznon, mint Jean Gabin, Rupert Davies, Heinz Rühmann, Michel Simon, akkora ismertségre tett szert, hogy 1966-ban a belgiumi Delfzijl városkában szobrot állítottak neki.
1940 nyarán gyomorpanaszaival orvoshoz fordult, akkor azt jósolták neki, hogy csupán két éve van hátra. Valójában még negyvenkilenc, rendkívül termékeny esztendőt élt meg, és 1989. szeptember 4-én hunyt el.
Magyarul az első Simenon-kötet 1938-ban jelent meg, első fordítója és propagálója a neves költő-műfordító Rónay György volt. Az író A londoni férfi című könyve szolgált Tarr Béla 2008-ban bemutatott, azonos című filmjének alapjául. A magyar olvasók körében rendkívül népszerű Maigret-könyvek sikere azóta is töretlen, jelenleg az Agavé Kiadó gondozásában jelennek meg az újabb Maigret-történetek.
"Amikor az ember a végére ér egy Simenon-regénynek, ha a regény rosszul végződik is, márpedig általában rosszul végződik, akkor is energiát merít belőle. Azt hiszem, ez a művészet, a kudarcnak diadallá, a csüggedésnek boldogsággá való átalakítása" - írta Simenonról a neves filmrendező, Federico Fellini, akivel barátok és levelezőtársak voltak.
0 Megjegyzések