A vihar Shakespeare utolsó műve. Egyszerre hatalmi dráma, félreértések vígjátéka, varázslatos mese. Nekünk való történet? Kritika.

dehir.hu - Shakespeare mindig ünnep a színpadon. Vagy majdnem mindig. Debrecenben például a közönség szerette az Ahogy tetszik című darabot, amit Vidnyánszky Attila rendezett, kifejezetten vették a poénokat a középiskolások is. De már a Makrancos hölgy (avagy a hárpia megzabolázása) nem annyira jött be a nézőknek. A recenzens emlékezete szerint a kritikusoknak sem igazán. Ez utóbbit Szergej Maszlobojscsikov rendezte, aki idén már tevékenykedett a debreceni teátrumban, mint a Bolha a fülbe látványos díszletének tervezője. Ezúttal pedig egy másik Shakespeare-darab, A vihar kapcsán emlegethetjük a nevét, melyet rendezőként jegyez.

 
Fotók: Csokonai Színház/Máthé András

Nem első alkalommal nyúlt a drámaíró zseni utolsó művéhez, pár éve már Kijevben is színre vitte, ám a debrecenivel kapcsolatban azt ígérte, más lesz. Nos, valóban más, mint amit megszokhattunk, hiszen a főhős, Prospero ezúttal némi nemi módosuláson ment keresztül: nővé, ennélfogva Prosperává változott. Jó lehetőséget kínálva az ezerarcú Szűcs Nellinek, hogy egy újabb oldalát mutassa meg.
 
Tarpai Viktória és Szűcs Nelli

Elsőre azt mondhatjuk, van abban logika, hogy a száműzött milánói nemes inkább nő legyen, mint férfi. Mivel egy nő egészen másképpen viszonyul a gyerekéhez. Innen nézve ez egy friss, jó magas labda. Kérdés, mit tud kezdeni vele a néző. De még inkább: mit a rendező. A lehetőség ugyanis adott, hogy közelebb vigyen egy történethez, hogy átemelje a mába, aktualizálja, érvényessé tegye akár az okostelefonnal és tablettel szaladgáló nézők számára is.
 

Hajótöröttek a szigeten

A viharnak sem a sztorija, sem a szerkezete nem túl egyszerű, de azért követhető, és felsejlik benne sok minden, amit Shakespeare-től szeretünk: az alapmű egyszerre félreértések vígjátéka, királydráma, harc a hatalomért és a szerelemért – mindez fűszerezve némi varázselemmel.A száműzött milánói hercegnő (Prospera: Szűcs Nelli) egy szigeten él lányával (Miranda: Tarpai Viktória), miután leigázta az ottani boszorkányt, s akinek szörnyeteg fiát (Caliban: Trill Zsolt) emberségre tanítgatja. Egy vihar kezére adja ellenfeleit, áruló bátyját (Antonio: Kristán Attila) és Nápoly királyát (Alonso: Sőtér István), akit Prosprea ott akar megütni, ahol annak a legjobban fáj, fia (Ferdinánd: Rácz József) elvesztésével. S miközben két részeges hajótörött, a komornyik (Stephano: Kristán Attila) és az udvari bolond (Trinculo: Ivaskovics Viktor) Calibánnal hatalmi terveket és gyilkosságot sző, Miranda és Ferdinánd egymásba szeretnek. Prespera pedig megenyhül: szabadon engedi az őt szolgáló szellemet (Arielt, akit itt ötletesen egész csapat fehér hálóinges nő alakít), helyére teszi Calibánt, és áldását adja a békére, a kibékülésre. Mellékesen felhagy a varázslattal, tudományos varázskönyveit pedig a tengerbe veti.
 

Ivaskovics Viktor, Trill Zsolt és Kristán Attila áskálódnak

A gond az, hogy ezt a gesztust Szergej Maszlobojscsikov már a legelején megtette, legalábbis képletesen értve, mert lemondott a  színpadi varázslatról. Hiába ötletesek a díszletek (jószerével két asztal, egy időbeli és térbeli utazásra alkalmas fekete féregszerűségre emlékeztető mozgóalagút, és persze iszonyatos mennyiségű füst), az egyszerre valóságos és művészi ködben csak bolyong a néző. S ezen nem segít az sem, hogy Trill zseniálisan elemében van (most is), mint Calibán: szemtelen, természetes, tapló, mulatságos – mikor mire van szükség. Vagy hogy Szűcs Nelli úgy bolyong a papírlapokkal teleszemetelt színen, mint egy szigetlakó hajnalban, ha vége a bulinak.
 

Különös hely ez a sziget, tele füstköddel

A történetből gyakorlatilag semmi nem jön át. A darab ismeretében is nehéz követni, ki miért mit csinál. Vagy éppen ki kicsoda: mert szinte lehetetlen átlátni, ha ugyanabban a jelmezben tűnik fel, mikor éppen komornyik és mikor Alonso (Sőtér István) bátyja, Sebastian Kristán Attila. (Aki egyébként most is jól játszik, ahogy Tarpai Viktóriát is kedvelhetjük kamaszos érzékenysége és dacossága miatt.) Továbbra is elementárisan zavaró, hogy a színészek egy része nem tanult meg beszélni. Nem képesek betölteni szövegükkel a nézőteret. Nem érti a néző, és nem is hallja, mit mondanak. (Kivételek: Trill, Szűcs Nelli, Kristán, Tóth László, Rácz József és Varga József.)
 

Prospera és Ariel, akit sok-sok nő alakít egyszerre

Kicsit az az érzésünk, mintha a Makrancos hölgyet folytatná Maszlobojscsikov: van itt is fizikai színház pofonokkal, kemény melóval (fahasogatás, hordóemelgetés), sok-sok vízzel, füsttel – de ennyi. Ami nem ment két éve, az most sem működik. Pedig a színészek mindent beleadnak.
 

Rácz József és Tarpai Viktória kettőse

S azért különösen bosszantó ez, mert Shakespeare húzónév, beleszerethetnének a gimnazisták a drámáiba, meg persze a Csokonai Színházba is. De így nem. Ne csodálkozzunk, ha inkább a Campusra vagy a Szigetre mennek.