A magyar válogatott középpályást le kellett cserélni a szombati FA-kupa mérkőzésen.
Kezdőként kapott lehetőséget Gera Zoltán a West Bromwich Albion csapatában a Queens Park Rangers elleni idegenbeli, londoni Fa-kupa mérkőzésen.
A találkozó 21. percében azonban Park Dzsi Szung, a hazaiak középpályása ütközött a magyar játékossal, akit ápolni kellett, majd le is kellett cserélni.
Még nem tudni, könnyű vagy komolyabb a sérülése a magyar válogatottnak, de a csapat Twitter-oldala szerint a 21. percben kényszerűségből cserélték le Gerát, akit Fortune váltott.
A mérkőzés 1-1-es döntetlennel éret véget, így a párharcot 10 nap múlva megismétlik, már Birminghamben. Érdekesség, hogy az első félidő hosszabbításában Fortune-t is le kellett cserélni.
Frissítés: a csakfoci.hu szombat este azt írta, a játékos műtött térde sérülhetett meg, így az is lehet, hogy a sérülés súlyos lesz.

0 Megjegyzések