Jól időzített lézer segítségével a NASA kutatói Leonardo da Vinci mestermunkájáról készült képet sugároztak el a Hold körül keringő egyik szondának.
Ez volt az első ilyen próbálkozás a lézeres kommunikációban. A Mona Lisát továbbító lézerjelet – melyet Marylandből lőttek ki – 384 ezer 400 kilométerrel arrébb, a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter szondája vette. A szonda 2009 óta kering égi kísérőnk körül. A Mona Lisa-adatátvitel a kutatók szerint nagy előrelépés a bolygóközi űrhajók lézeres kommunikációjában.
„Ez az első alkalom, hogy planetáris távolságokban sikerült egyirányú lézerkommunikációra sort keríteni – mondja David Smith, az LRO kutatója. – A közeljövőben az ilyen egyszerű lézerkommunikáció tartalékként funkcionálhat a szondák által ma használt rádiókommunikáció mellett. A távolabbi jövőben pedig lehetővé teheti a rádiós kommunikációénál nagyobb adatmennyiség átvitelét.”
Az LRO volt a kutatók elsődleges választása az új kommunikációs módszer teszteléséhez, mivel a szonda már eleve rendelkezik egy lézerdetektorral. Míg a legtöbb, a Naprendszert napjainkban feltérképező szondát rádiójelek segítségével követik, az LRO-nál lézer is rendelkezésre áll.
Az időzítésnek azonban nagyon pontosnak kellett lennie. Az űrügynökség a Goddard Űrrepülési Központban lévő új generációs lézerállomását alkalmazta, hogy a Mona Lisa-jelet az LRO-nak elküldje. A csapat a híres festményt 150 x 200 képpontos szekciókra bontotta, majd ezeket lézerimpulzusokká alakítva küldte el a szondának másodpercenkénti 300 bites sebességgel.
Amint a szonda megkapta a fotót, rekonstruálta, korrigálva azokat a torzulásokat, melyeket a földi atmoszférán áthaladó lézerjel hozott létre. Ezt követően visszaküldte a fotót a Földnek mindennapos kommunikációs kapcsolata, azaz rádióhullámok segítségével.
„Ez az első alkalom, hogy planetáris távolságokban sikerült egyirányú lézerkommunikációra sort keríteni – mondja David Smith, az LRO kutatója. – A közeljövőben az ilyen egyszerű lézerkommunikáció tartalékként funkcionálhat a szondák által ma használt rádiókommunikáció mellett. A távolabbi jövőben pedig lehetővé teheti a rádiós kommunikációénál nagyobb adatmennyiség átvitelét.”
Az LRO volt a kutatók elsődleges választása az új kommunikációs módszer teszteléséhez, mivel a szonda már eleve rendelkezik egy lézerdetektorral. Míg a legtöbb, a Naprendszert napjainkban feltérképező szondát rádiójelek segítségével követik, az LRO-nál lézer is rendelkezésre áll.
Az időzítésnek azonban nagyon pontosnak kellett lennie. Az űrügynökség a Goddard Űrrepülési Központban lévő új generációs lézerállomását alkalmazta, hogy a Mona Lisa-jelet az LRO-nak elküldje. A csapat a híres festményt 150 x 200 képpontos szekciókra bontotta, majd ezeket lézerimpulzusokká alakítva küldte el a szondának másodpercenkénti 300 bites sebességgel.
Amint a szonda megkapta a fotót, rekonstruálta, korrigálva azokat a torzulásokat, melyeket a földi atmoszférán áthaladó lézerjel hozott létre. Ezt követően visszaküldte a fotót a Földnek mindennapos kommunikációs kapcsolata, azaz rádióhullámok segítségével.
0 Megjegyzések