Egy felsőboldogfalvi fiatalember áldozatnak tettette magát, csakhogy elterelje a gyanút, miután meglopta kollégáját.
Azt állította a fiatalember, hogy beledobták a KüküllőbeMiután a 19 éves J. L. felsőboldogfalvi személyt kórházba szállították, ahol stabilizálták állapotát, vizsgálni kezdték az elmondottakat. A rendőri helyszínelés során kiderült, hogy nincs dulakodás nyoma azon a helyszínen, amit a panaszos megjelölt a bántalmazása helyszínéül – azt állította, hogy ketten támadtak rá („magasak és csúnyák”), és a híd korlátján keresztül a folyóba dobták.
A rendőrök folytatták a nyomozást, amely során kiderült, hogy az áldozatot egyik munkatársa bankkártyája eltulajdonításával gyanúsítják. Mint kiderült, a bankkártyán rajta volt a jelszó is, így egy automatából könnyen ki tudta venni a pénzt. Kétszáz lej hiányzott a számláról.
Utólag a tettes bevallotta, hogy a történetet kitalálta, és saját maga mászott be a folyóba, eldobta a ruháit és iratait egy szeméttárolóba, hogy ne találálják meg a bizonyítékokat a tett helyszínén. Mindezzel el akarta terelni a gyanút magáról, hogy ne őt vádolják a kollégája meglopásával. A 200 lejt eljátszotta szerencsejátékgépen.
Minősített lopás miatt indítanak eljárást a fiatalember ellen – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Forrás.szekelyhon.ro
0 Megjegyzések