„A jó kurva anyját, kúrogatni, szopásnak,
balfasznak, lószart, hazavágta". Ha a többi újság is követi a Magyar
Narancs legutóbbi vezércikkírójának alkotói metódusát, amelynek
végtermékéből a fenti mocsoksort válogattuk, akkor a válasz egyértelmű
igen!
A sok hívének, sőt már
ellenfeleinek is csak „drága Bolgár úr" vizionálta lapjában minap a
szakma halálát, s bíztatta kollégáit az újságíró-munkakönyvek mielőbbi
leadására.
Szavai szerint ugyanis „...ha mindenki újságíró lehet, ha bárki közölhet híreket, riportokat, kommentárokat, ha akárki eljuthat a világon akárkihez, akkor a kezdetben szűk körhöz szóló nyomtatott újság mára bármilyen formában fogyasztható, bárki számára elérhető, totális, másodpercenként frissülő világújság lett." A baj ezzel a valósnak látszó megállapítással csupán annyi, hogy Bolgár úr keveri a dolgokat, szezont a fazonnal, Gizikét a gőzekével, a minőséget pedig a mennyiséggel.
Régi, kedvenc észrevételünk szerint ugyanis mára a világháló vette át a valaha volt vasúti resti-budik összefirkált falának szerepét, a kommentelés, a blogolás keretében nyújtva teret megannyi beteg lélek közlési kényszerének. Tisztelet természetesen a nagyszámú kivételnek, és egyáltalán nem kívánva újranyitni ehelyütt a vitát a korlátozásmentes, névtelen hozzászólás lehetőségének, és úgy általában a sajtószabadság fogalmának viszonyáról.
Attól a ténytől tudniillik, hogy ma már házilagos kivitelben is lehetősége van bárkinek a gondolatait, vagy csupán a mondandóját könyv alakban megjeleníteni, még nem terem tájainkon több valódi író - ez könnyen belátható. De ugyanígy az is, hogy a nagyközönség által elérhető blogok, pláne a hozzászólások írásával sem válik automatikusan újságíróvá minden betűvető. És a különbség lényege egyáltalán nem holmi újságíró-munkakönyv birtoklásában, avagy annak hiányában mutatkozik, hanem - és most figyeljenek a kedves magyar narancsos szerkesztők - az elkészült írások minőségében!
Ha valaki képes hozni egy az átlag fölé emelkedő színvonalat, netán a köznapinál emelkedettebb stílust, akkor annak munkajogi státusától függetlenül van, kell, hogy legyen helye a nagy nyilvánosság előtt. Hogy írásával - egyebek mellett - formálja a közgondolkodást, példájával segítsen közelíteni egymáshoz az emelkedettebb, ezért értékesebb irodalmi-, és a köznapi stílust. Utóbbit pedig - az újságíró szakma nevében is, ha kérhetnénk - ne az idézett Magyar Narancs, és más, hozzá hasonlóan igénytelen online (HVG-T.W.A.), avagy nyomtatott lapok mintájára úgy, hogy céljaik érdekében a maguk stílusát süllyesztik az útszéli kocsmák súlyos önkifejezési nehézségekkel megvert népének színvonalára!
Miként tették ezt az idézett lap zaftos trágárságokkal stílustani vonatkozásokban teljesen indokolatlanul telezsúfolt vezércikkében is, a legutóbbi számban. Hogy ezáltal az ugyanott szereplő, és eredetileg a Heti Válasznak címzett Vári György-féle intelem éppen őellenük forduljon. Mondjuk imígyen: „ A pöcegödörnél, amelyben a teljesen független és emberarcú, ámde (...?) érdekeltségi körébe tartozó Magyar Narancs igazán kiadósan meghempergett, és úgy élvezte, hogy azóta is vissza-visszajár; hasonszőrűek népes társaságában".
Szavai szerint ugyanis „...ha mindenki újságíró lehet, ha bárki közölhet híreket, riportokat, kommentárokat, ha akárki eljuthat a világon akárkihez, akkor a kezdetben szűk körhöz szóló nyomtatott újság mára bármilyen formában fogyasztható, bárki számára elérhető, totális, másodpercenként frissülő világújság lett." A baj ezzel a valósnak látszó megállapítással csupán annyi, hogy Bolgár úr keveri a dolgokat, szezont a fazonnal, Gizikét a gőzekével, a minőséget pedig a mennyiséggel.
Régi, kedvenc észrevételünk szerint ugyanis mára a világháló vette át a valaha volt vasúti resti-budik összefirkált falának szerepét, a kommentelés, a blogolás keretében nyújtva teret megannyi beteg lélek közlési kényszerének. Tisztelet természetesen a nagyszámú kivételnek, és egyáltalán nem kívánva újranyitni ehelyütt a vitát a korlátozásmentes, névtelen hozzászólás lehetőségének, és úgy általában a sajtószabadság fogalmának viszonyáról.
Attól a ténytől tudniillik, hogy ma már házilagos kivitelben is lehetősége van bárkinek a gondolatait, vagy csupán a mondandóját könyv alakban megjeleníteni, még nem terem tájainkon több valódi író - ez könnyen belátható. De ugyanígy az is, hogy a nagyközönség által elérhető blogok, pláne a hozzászólások írásával sem válik automatikusan újságíróvá minden betűvető. És a különbség lényege egyáltalán nem holmi újságíró-munkakönyv birtoklásában, avagy annak hiányában mutatkozik, hanem - és most figyeljenek a kedves magyar narancsos szerkesztők - az elkészült írások minőségében!
Ha valaki képes hozni egy az átlag fölé emelkedő színvonalat, netán a köznapinál emelkedettebb stílust, akkor annak munkajogi státusától függetlenül van, kell, hogy legyen helye a nagy nyilvánosság előtt. Hogy írásával - egyebek mellett - formálja a közgondolkodást, példájával segítsen közelíteni egymáshoz az emelkedettebb, ezért értékesebb irodalmi-, és a köznapi stílust. Utóbbit pedig - az újságíró szakma nevében is, ha kérhetnénk - ne az idézett Magyar Narancs, és más, hozzá hasonlóan igénytelen online (HVG-T.W.A.), avagy nyomtatott lapok mintájára úgy, hogy céljaik érdekében a maguk stílusát süllyesztik az útszéli kocsmák súlyos önkifejezési nehézségekkel megvert népének színvonalára!
Miként tették ezt az idézett lap zaftos trágárságokkal stílustani vonatkozásokban teljesen indokolatlanul telezsúfolt vezércikkében is, a legutóbbi számban. Hogy ezáltal az ugyanott szereplő, és eredetileg a Heti Válasznak címzett Vári György-féle intelem éppen őellenük forduljon. Mondjuk imígyen: „ A pöcegödörnél, amelyben a teljesen független és emberarcú, ámde (...?) érdekeltségi körébe tartozó Magyar Narancs igazán kiadósan meghempergett, és úgy élvezte, hogy azóta is vissza-visszajár; hasonszőrűek népes társaságában".
Michnai Attila
Heti Válasz
0 Megjegyzések