Talán nem túloznak, akik azt állítják, Háromszéknek is lehetett volna Nobel-díjas tudósa, ha történetesen mindenfelé, ahová eljutott Gaál Sándor kézirata, elméleti fejtegetése, valóban komolyan vették volna kutatásait, s megfelelő anyagi hátteret biztosítottak volna tételei bizonyításához.
Magányos, mellőzött tudós volt, s ma már csak azok emlékeznek rá, akik annak idején valamilyen oknál fogva kapcsolatba kerültek vele, s ha nem is értették fejtegetéseit (mint például a jelen sorok írója), megszállottságát, az igazi tudósokhoz társított különcködését ismerték. Pedig igazán megérdemelné a szélesebb körű ismertséget és elismertséget, mert ha nem is vált – egyelőre – közkinccsé szinte évszázaddal korábbi felfedezése, csodálatunkat mindenesetre megérdemli.
Ezért üdvözölhetjük az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMMTT) sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének kezdeményezését, hogy megemlékezést tartott a névtelen tudósról. Azt hihettük volna, több ismerője és tisztelője van a harminc évvel ezelőtt elhunyt mérnök-fizikusnak, ám kevesen voltak kíváncsiak azokra a kutatásokra, amelyeket Miholcsa Gyula fizikus, tévés szakember végzett a csöppet sem lebecsülendő, kallódásra ítélt hagyaték feltárásáért és népszerűsítéséért. Váradi József tanár, házi-gazda meghívta Czegő Zoltán költőt is, aki annak idején sokat tett Gaál Sándor felkarolásáért.
A bemutatott írások, levelek, rajzok mutatják, hogy Gaál Sándor korszakalkotó találmánnyal léphetett volna a világ elé, ha legalább a közvetlen környezete felismerte volna merész gondolatainak újító és meghatározó szerepét. Élete utolsó évtizedeit – 1972-ben hunyt el – a sepsiszentgyörgyi Mezőgazdasági Középiskola egyik szűk helyiségében élte le, ahonnan jóformán ki sem mozdult. A Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken egyre inkább sűrűsödő megemlékezések érdeklődő közönségére való tekintettel határoztuk el, hogy valamikor a télen, az EMMTT és a Háromszéki Magyar Tudományos Társaság közösen idézi fel e nagy tudós emlékét és munkásságát, aki elsőként Háromszékről a Nobel-díj közelében járt. S hátha neki is jut majd egy utca a megyeszékhelyen…
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Gaál Sándor magyar fizikus, szakíró Gogánváralján (Maros megye) született 1885. október 4-én. 1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az I. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A II. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyi Ipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliába, Franciaországba és Németországba tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, mellyel megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért.
Magányos, mellőzött tudós volt, s ma már csak azok emlékeznek rá, akik annak idején valamilyen oknál fogva kapcsolatba kerültek vele, s ha nem is értették fejtegetéseit (mint például a jelen sorok írója), megszállottságát, az igazi tudósokhoz társított különcködését ismerték. Pedig igazán megérdemelné a szélesebb körű ismertséget és elismertséget, mert ha nem is vált – egyelőre – közkinccsé szinte évszázaddal korábbi felfedezése, csodálatunkat mindenesetre megérdemli.
Ezért üdvözölhetjük az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMMTT) sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének kezdeményezését, hogy megemlékezést tartott a névtelen tudósról. Azt hihettük volna, több ismerője és tisztelője van a harminc évvel ezelőtt elhunyt mérnök-fizikusnak, ám kevesen voltak kíváncsiak azokra a kutatásokra, amelyeket Miholcsa Gyula fizikus, tévés szakember végzett a csöppet sem lebecsülendő, kallódásra ítélt hagyaték feltárásáért és népszerűsítéséért. Váradi József tanár, házi-gazda meghívta Czegő Zoltán költőt is, aki annak idején sokat tett Gaál Sándor felkarolásáért.
A bemutatott írások, levelek, rajzok mutatják, hogy Gaál Sándor korszakalkotó találmánnyal léphetett volna a világ elé, ha legalább a közvetlen környezete felismerte volna merész gondolatainak újító és meghatározó szerepét. Élete utolsó évtizedeit – 1972-ben hunyt el – a sepsiszentgyörgyi Mezőgazdasági Középiskola egyik szűk helyiségében élte le, ahonnan jóformán ki sem mozdult. A Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken egyre inkább sűrűsödő megemlékezések érdeklődő közönségére való tekintettel határoztuk el, hogy valamikor a télen, az EMMTT és a Háromszéki Magyar Tudományos Társaság közösen idézi fel e nagy tudós emlékét és munkásságát, aki elsőként Háromszékről a Nobel-díj közelében járt. S hátha neki is jut majd egy utca a megyeszékhelyen…
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Gaál Sándor magyar fizikus, szakíró Gogánváralján (Maros megye) született 1885. október 4-én. 1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az I. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A II. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyi Ipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliába, Franciaországba és Németországba tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, mellyel megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért.
0 Megjegyzések