A népi fazekasmesterség a feldolgozásra kerülő nyersanyag minőségétől függően - hogy tűzálló agyaggal dolgozik-e a fazekas, vagy sem - a következő szakágakra bomlik:
- A nem tűzálló agyagból készült ólommázas, főleg lapos edényt készítő mesterek elnevezése a tálas.
- A nem tűzálló agyagból készült ólommázas, főleg korsót, kantát, mázatlan vörös és fekete edényt készítő mesterek neve a korsós.
- A tűzálló földből ólommázas főző- és sütőedényeket készítő mesterek neve a fazekas.
- A tűzálló földből, ólommázas, koronggal készült kályhaszemet és korong nélkül, préseléssel készített kályhacsempét készítő mester elnevezése a kályhás.
A fazekasok egyik ismert, tájnyelvi elnevezése a gerencsér. A fazekasság legfontosabb nyersanyaga az agyag, amelyet a lakóhelyükhöz közel bányásznak, vagy főként a tűzálló agyag esetében messziről hozatnak.
Az agyagot többszöri tisztítás után vízzel összekeverik, majd ládákban tárolva a vizet elpárologtatják belőle. Az ily módon megszikkadt agyagot kockákra vágva a műhelybe viszik, ahol ismét tisztítják, majd gyúrják, tapossák, hogy minél rugalmasabbá váljék. Végül akkora darabokra szelik, amekkora darabokat a készítendő edény nagysága megkíván.
Az edényeket korongon formálják. Szikkadás után az edényt engóbozzák, mártva vagy öntve és az esetleges díszítményekkel látják el: írókával, ecsettel, vagy a felület karcolásával vagy domborműves alakítással. A megszáradt edényeket először gyengén kiégetik, zsengélik az égetőkemencében, majd a második, erősebb égetés előtt rakják rá a mázat. A zsengélő égetés mindig alacsonyabb hőfokú, mint a mázas égetés. A mázas égetés oxidációs atmoszférában történik. Ennek ellentéte a redukciós égetés, a fekete kerámiák előállítási módja, amit az égetés utolsó fázisaiban oxigénelvonással idéznek elő. Az ólomoxid tartalmú, transzparens fazekas máz olvadáspontja jellemzően 940-980 C között van. Színét a beletett fémoxidok adják: sárga máz (vas-oxiddal), zöld (réz-oxiddal), kék (kobalt- oxiddal), fekete (mangán-oxiddal) hozható létre. Az égetőkemencék legegyszerűbbike a nálunk is ismert kerek alaprajzú kemence. Újabb az ún. német vagy hosszú kemence, mely téglalap alakú. Ilyen volt a habánok kemencéje is. A katlan kemence, ahogy az Alföld és Erdély területén nevezik, a fazekas kemence csonkakúp alakú, felül nyitott változata. Az égetendő edényeket a tetején keresztülrakják be, majd cseréppel fedik le égetés közben. Használatosak voltak a kerek alaprajzú kemencén kívül a téglalap alakú kemencék is, szintén léteztek oldalról vagy felülről berakható változatok, a tüzelőtér és a kemencetér között rostélyos és rostély nélküli változatok. A tüzelés fával történt.
Azokat az edényeket, amiket hétköznapi használatra nagy mennyiségben, több méretben készítettek fazekasaink, folyóedénynek nevezzük. A folyóedénnyel szemben azt az edényt, amit rendelésre készítettek és amit ajándéknak szántak, mindig egyedileg készült. A megrendelésre készült edényre gyakran ráírták a tulajdonos nevét, a készítés évszámát, a helység és a tárgy nevét. Néha a fazekas ráírta a saját nevét és jókívánságot a használójának vagy éppen rossz kívánságot az ellopójának! A butykosok, butellák, kulacsok, miskakancsók, dohánytartók, cérnatartók stb. megrendelésre készültek. A megrendelésre készült edényekből eredetileg kevesebb volt, de sokkal nagyobb mértékben fennmaradtak. Egy-egy névvel ellátott butellát nemzedékeken keresztül is megőriztek." A folyóedény és a megrendelésre készült edény között nemcsak az edény alakjában van különbség, hanem a díszítésében is. A karcolt feliratot vagy díszítményt sgraffitonak nevezik. A megrendelésre készült edényeken a karcolás mellett a másik jellegzetes díszítésmód a domborműves díszítés. Ezek főként a nagy zöld boroskancsókon, a céhkorsókon láthatóak, melyek nagyrészt a Dunántúlról származnak. A díszítményüket rendszerint kézzel mintázták, de néha negatív formába is préselték.
A folyóedényeket is díszítették olykor, jellegzetes díszítőeszköze volt az íróka, illetve az ecset. Az írókás díszítést a rendelésre készült edényeken is alkalmazhatták, de a karcolás és a dombormű kizárólag a megrendelésre készült edények díszítésmódja. A fazekasok legfontosabb áruja, a fazék jórészt mázatlan külsejű volt és dísze a lehető legegyszerűbb. A felületet rovátkolták, festett földfesték zsinórozást vagy domborműves abroncsozást alkalmaztak. A többi főzőedény, a lábas, a tepsi, a kacsasütő stb. egyszínű vagy többszínű mázas volt és nem díszített. A korsósok munkája nagyrészt teljesen mázatlan vörös vagy feketére füstölt edényből állt, mint a korsó, a kanta stb., néha rovátkolt dísszel vagy domborműves abronccsal. A tálasok munkáját viszont épp az jellemezte, hogy az edényeik mindig mázasak, díszítettek. A tálas edényeken kívül ők készítették a mázas szilkéket, bögréket, boroskancsókat és a virágozáshoz is ők értettek a legjobban. A tűzálló agyag lelőhelyeinél levő hegyvidéki fazekas központok nagyobbrészt tömegárut, fazekakat, dísztelen főzőedényeket készítettek. Ezzel szemben az alföldi, nem tűzálló agyagból dolgozó központok, különösen a tálasok törekedtek inkább a mázas, virágos edények készítésére. Az alföldi fazekas művészet magas fokra fejlődését, gazdag változatosságát valószínűleg éppen az serkentette, hogy díszítettségében kellett versenyeznie a tűzálló agyaggal dolgozó központok hatalmas mennyiségben készülő főzőedényeivel.
Kép:Csákvár
Vass Kálmán,fazekas
- A nem tűzálló agyagból készült ólommázas, főleg korsót, kantát, mázatlan vörös és fekete edényt készítő mesterek neve a korsós.
- A tűzálló földből ólommázas főző- és sütőedényeket készítő mesterek neve a fazekas.
- A tűzálló földből, ólommázas, koronggal készült kályhaszemet és korong nélkül, préseléssel készített kályhacsempét készítő mester elnevezése a kályhás.
A fazekasok egyik ismert, tájnyelvi elnevezése a gerencsér. A fazekasság legfontosabb nyersanyaga az agyag, amelyet a lakóhelyükhöz közel bányásznak, vagy főként a tűzálló agyag esetében messziről hozatnak.
Az agyagot többszöri tisztítás után vízzel összekeverik, majd ládákban tárolva a vizet elpárologtatják belőle. Az ily módon megszikkadt agyagot kockákra vágva a műhelybe viszik, ahol ismét tisztítják, majd gyúrják, tapossák, hogy minél rugalmasabbá váljék. Végül akkora darabokra szelik, amekkora darabokat a készítendő edény nagysága megkíván.
Az edényeket korongon formálják. Szikkadás után az edényt engóbozzák, mártva vagy öntve és az esetleges díszítményekkel látják el: írókával, ecsettel, vagy a felület karcolásával vagy domborműves alakítással. A megszáradt edényeket először gyengén kiégetik, zsengélik az égetőkemencében, majd a második, erősebb égetés előtt rakják rá a mázat. A zsengélő égetés mindig alacsonyabb hőfokú, mint a mázas égetés. A mázas égetés oxidációs atmoszférában történik. Ennek ellentéte a redukciós égetés, a fekete kerámiák előállítási módja, amit az égetés utolsó fázisaiban oxigénelvonással idéznek elő. Az ólomoxid tartalmú, transzparens fazekas máz olvadáspontja jellemzően 940-980 C között van. Színét a beletett fémoxidok adják: sárga máz (vas-oxiddal), zöld (réz-oxiddal), kék (kobalt- oxiddal), fekete (mangán-oxiddal) hozható létre. Az égetőkemencék legegyszerűbbike a nálunk is ismert kerek alaprajzú kemence. Újabb az ún. német vagy hosszú kemence, mely téglalap alakú. Ilyen volt a habánok kemencéje is. A katlan kemence, ahogy az Alföld és Erdély területén nevezik, a fazekas kemence csonkakúp alakú, felül nyitott változata. Az égetendő edényeket a tetején keresztülrakják be, majd cseréppel fedik le égetés közben. Használatosak voltak a kerek alaprajzú kemencén kívül a téglalap alakú kemencék is, szintén léteztek oldalról vagy felülről berakható változatok, a tüzelőtér és a kemencetér között rostélyos és rostély nélküli változatok. A tüzelés fával történt.
Azokat az edényeket, amiket hétköznapi használatra nagy mennyiségben, több méretben készítettek fazekasaink, folyóedénynek nevezzük. A folyóedénnyel szemben azt az edényt, amit rendelésre készítettek és amit ajándéknak szántak, mindig egyedileg készült. A megrendelésre készült edényre gyakran ráírták a tulajdonos nevét, a készítés évszámát, a helység és a tárgy nevét. Néha a fazekas ráírta a saját nevét és jókívánságot a használójának vagy éppen rossz kívánságot az ellopójának! A butykosok, butellák, kulacsok, miskakancsók, dohánytartók, cérnatartók stb. megrendelésre készültek. A megrendelésre készült edényekből eredetileg kevesebb volt, de sokkal nagyobb mértékben fennmaradtak. Egy-egy névvel ellátott butellát nemzedékeken keresztül is megőriztek." A folyóedény és a megrendelésre készült edény között nemcsak az edény alakjában van különbség, hanem a díszítésében is. A karcolt feliratot vagy díszítményt sgraffitonak nevezik. A megrendelésre készült edényeken a karcolás mellett a másik jellegzetes díszítésmód a domborműves díszítés. Ezek főként a nagy zöld boroskancsókon, a céhkorsókon láthatóak, melyek nagyrészt a Dunántúlról származnak. A díszítményüket rendszerint kézzel mintázták, de néha negatív formába is préselték.
A folyóedényeket is díszítették olykor, jellegzetes díszítőeszköze volt az íróka, illetve az ecset. Az írókás díszítést a rendelésre készült edényeken is alkalmazhatták, de a karcolás és a dombormű kizárólag a megrendelésre készült edények díszítésmódja. A fazekasok legfontosabb áruja, a fazék jórészt mázatlan külsejű volt és dísze a lehető legegyszerűbb. A felületet rovátkolták, festett földfesték zsinórozást vagy domborműves abroncsozást alkalmaztak. A többi főzőedény, a lábas, a tepsi, a kacsasütő stb. egyszínű vagy többszínű mázas volt és nem díszített. A korsósok munkája nagyrészt teljesen mázatlan vörös vagy feketére füstölt edényből állt, mint a korsó, a kanta stb., néha rovátkolt dísszel vagy domborműves abronccsal. A tálasok munkáját viszont épp az jellemezte, hogy az edényeik mindig mázasak, díszítettek. A tálas edényeken kívül ők készítették a mázas szilkéket, bögréket, boroskancsókat és a virágozáshoz is ők értettek a legjobban. A tűzálló agyag lelőhelyeinél levő hegyvidéki fazekas központok nagyobbrészt tömegárut, fazekakat, dísztelen főzőedényeket készítettek. Ezzel szemben az alföldi, nem tűzálló agyagból dolgozó központok, különösen a tálasok törekedtek inkább a mázas, virágos edények készítésére. Az alföldi fazekas művészet magas fokra fejlődését, gazdag változatosságát valószínűleg éppen az serkentette, hogy díszítettségében kellett versenyeznie a tűzálló agyaggal dolgozó központok hatalmas mennyiségben készülő főzőedényeivel.
Kép:Csákvár
Vass Kálmán,fazekas
0 Megjegyzések