Debrecen (latinul Debretinum, németül Debrezin, szlovákul Debrecín, románul Debrețin, lengyelül Debreczyn) Magyarország harmadik legnagyobb és második legnépesebb városa, Hajdú-Bihar megye és a Debreceni kistérség székhelye. A megye mintegy 38,2%-a él Debrecenben. Debrecen a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. Kelet-Magyarország régió, az Észak-Alföld statisztikai régió és a Tiszántúl nagytáj szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa.
A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett. Ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. Debrecen város napja: április 11.
A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett. Ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. Debrecen város napja: április 11.
Az ország keleti részén Hajdú-Bihar megye földrajzi közepétől nem messze, Budapesttől 230 km-re fekszik. A román határ mintegy 35 kilométerre keleti irányban húzódik. Debrecent elérik illetve a városból indulnak ki a 4-es, 33-as, 35-ös, 47-es, 48-as, 354-es és a 471-es főutak iletve az M35-ös autópálya, valamint a 100-as, 105-ös, 106-os, 107-es, 108-as, 109-es, 110-es és a 333-as (Zsuzsivasút) vasútvonalak.
A város két táj, a Hajdúhát és a Nyírség közelében fekszik. A Nyírség homokos terület, északról lejt dél felé, nyugati határa a Tócó völgyénél húzódik. A Hajdúhát löszös terület, nyugati irányba lejt. Debrecen egész területe a Nyírségen helyezkedik el. Jelentős magasságkülönbségek nincsenek, a Református Kollégium falában elhelyezett magassági pont 119,6 méterre van a tengerszinttől.
A település elsősorban a harmad- és negyedidőszaki üledékes kőzetekre és fekete mezőgazdasági talajra építkezett.
A város két táj, a Hajdúhát és a Nyírség közelében fekszik. A Nyírség homokos terület, északról lejt dél felé, nyugati határa a Tócó völgyénél húzódik. A Hajdúhát löszös terület, nyugati irányba lejt. Debrecen egész területe a Nyírségen helyezkedik el. Jelentős magasságkülönbségek nincsenek, a Református Kollégium falában elhelyezett magassági pont 119,6 méterre van a tengerszinttől.
A település elsősorban a harmad- és negyedidőszaki üledékes kőzetekre és fekete mezőgazdasági talajra építkezett.
A régi Debrecen hanyatlása
Erre az időre, a XVII. század végére, szinte semmivé lesz már a korábbi másfél évszázad alatt kialakított debreceni biztonság; az erők egyensúlya megbomlik, Erdély nem védheti többé a Habsburgok ellen Debrecent, a Habsburgok nem védik a török ellen, s a debreceni kereskedelmet oltalmazó török fermánok is erejüket vesztik. A gazdag Debrecen végnapjai következnek. Előbb gazdaságilag megy tönkre Debrecen a kétoldali rablások következtében, s mert a korábbi, viszonylag békés török-Habsburg- hatalmi egyensúly felbomlása lehetetlenné teszi a távolibb vidékkel és országokkal folytatott, jól gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatok fenntartását.
Erre az időre, a XVII. század végére, szinte semmivé lesz már a korábbi másfél évszázad alatt kialakított debreceni biztonság; az erők egyensúlya megbomlik, Erdély nem védheti többé a Habsburgok ellen Debrecent, a Habsburgok nem védik a török ellen, s a debreceni kereskedelmet oltalmazó török fermánok is erejüket vesztik. A gazdag Debrecen végnapjai következnek. Előbb gazdaságilag megy tönkre Debrecen a kétoldali rablások következtében, s mert a korábbi, viszonylag békés török-Habsburg- hatalmi egyensúly felbomlása lehetetlenné teszi a távolibb vidékkel és országokkal folytatott, jól gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatok fenntartását.
A város története
A honfoglalás előtt a területen több különböző népcsoport élt. Az ókortól kezdve számos népcsoport (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok) telepedett le hosszabb-rövidebb időre a mai Debrecen területén. A szarmaták által épített Csörsz árok két nyomvonala is átmegy a városon .
Már a rómaiaknak volt itt katonai telepük; őseink e vidéket Mén Marót bolgár fejedelemtől foglalták el, de a honfoglalás óta állandóan magyarok lakták s így hazánk egyik legtősgyökeresebb magyar városa. 1091-ben már jelentékeny hely volt és 1218-ban II. Andrástól városi jogokat nyert.
Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása egy török (kipcsak) Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak.[4]) A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően.
1245-ben újból felépült a mai nagytemplom helyén állott templom, később pedig Debrecen a Csák Máté ellen való küzdelmekben oly jó szolgálatot tett, hogy ezek fejében Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a városnak 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt.
A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török hódoltság, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.
Légifotó középen a Nagytemplommal, mögötte a Református Kollégiummal, balra hátul a Déri Múzeummal. Előtérben a Kossuth tér, melynek jobb oldalán a város egyetlen villamosvonala halad el
A mohácsi vész után Debrecen sorsa viszontagságos volt; védurai közül legnevezetesebb volt Enyingi Török Bálint, ki a reformációt 1536-ban Debrecenbe behozta és az Méliusz Juhász Péter, a város első püspöke alatt annyira elterjedt, hogy 1552-re a katolikus egyház teljesen megszűnt.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.
A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna-székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak. 1725-ben Debrecenbe helyezték át a kerületi táblát.
A város gyorsan fejlődött, de konzervativizmusát mindig megtartotta. A történelem úgy hozta, hogy az utóbbi két évszázadban kétszer is meghatározó szerepet játszhatott Magyarország történetében. Először 1849 januárjában lett az ország fővárosa, és vált – Kossuth szavaival élve – a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. 1849 áprilisában Kossuth a Debreceni Református Kollégium oratóriumában mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Debrecen tanúja volt a szabadságharc egyik utolsó csatájának is, melyben a Habsburg-párti orosz sereg legyőzte a magyar honvédség egyik fontos elővédjét (Nagysándor József hadteste), a város nyugati részén zajlott augusztus 2-án.
A szabadságharc után Debrecen lassan újra virágzásnak indult. 1857-ben elérte a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, majd hamarosan vasúti gócponttá vált. Új iskolák, kórházak, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok telepedtek meg a városban. Magasabb épületek, villák épültek, parkokat alakítottak ki, így a város egyre inkább nagyvárosias külsőt öltött. 1884-ben az országban elsőként elindult a gőzvontatású városi közúti vasút (helyét 1911-ben a villamos vette át, mely a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad).
Nagyváraddal mindig „konkurenciaharcot” vívott a város, mint Hajdú és Bihar vármegyék központjai. Az első világháború után azonban, amikor Magyarországtól elcsatolták a Partium területeit, Debrecen határközeli várossá vált. A gazdasági válságból a turizmus nyújtott kiutat. A Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó épületek épültek, köztük fedett uszoda és az ország első stadionja. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.
A második világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett. Az 1944 augusztusi bombatámadások során az épületek fele elpusztult, további 20%-uk megrongálódott. 1944. után megkezdődik az újjáépítés, és Debrecen egy időre másodszor is az ország fővárosa lett, amikor itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is. A polgárok nekiláttak a város újjáépítésének, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Az államosítások során a város területének felét elvesztette, ezeket újonnan kialakított községekhez csatolták, ezenkívül Debrecen a Hortobágy feletti rendelkezési jogát is elveszítette. Bár az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a városi arculatát, de otthont teremtettek azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.
Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja.
Már a rómaiaknak volt itt katonai telepük; őseink e vidéket Mén Marót bolgár fejedelemtől foglalták el, de a honfoglalás óta állandóan magyarok lakták s így hazánk egyik legtősgyökeresebb magyar városa. 1091-ben már jelentékeny hely volt és 1218-ban II. Andrástól városi jogokat nyert.
Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása egy török (kipcsak) Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak.[4]) A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően.
1245-ben újból felépült a mai nagytemplom helyén állott templom, később pedig Debrecen a Csák Máté ellen való küzdelmekben oly jó szolgálatot tett, hogy ezek fejében Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a városnak 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt.
A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török hódoltság, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.
Légifotó középen a Nagytemplommal, mögötte a Református Kollégiummal, balra hátul a Déri Múzeummal. Előtérben a Kossuth tér, melynek jobb oldalán a város egyetlen villamosvonala halad el
A mohácsi vész után Debrecen sorsa viszontagságos volt; védurai közül legnevezetesebb volt Enyingi Török Bálint, ki a reformációt 1536-ban Debrecenbe behozta és az Méliusz Juhász Péter, a város első püspöke alatt annyira elterjedt, hogy 1552-re a katolikus egyház teljesen megszűnt.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.
A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna-székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak. 1725-ben Debrecenbe helyezték át a kerületi táblát.
A város gyorsan fejlődött, de konzervativizmusát mindig megtartotta. A történelem úgy hozta, hogy az utóbbi két évszázadban kétszer is meghatározó szerepet játszhatott Magyarország történetében. Először 1849 januárjában lett az ország fővárosa, és vált – Kossuth szavaival élve – a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. 1849 áprilisában Kossuth a Debreceni Református Kollégium oratóriumában mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Debrecen tanúja volt a szabadságharc egyik utolsó csatájának is, melyben a Habsburg-párti orosz sereg legyőzte a magyar honvédség egyik fontos elővédjét (Nagysándor József hadteste), a város nyugati részén zajlott augusztus 2-án.
A szabadságharc után Debrecen lassan újra virágzásnak indult. 1857-ben elérte a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, majd hamarosan vasúti gócponttá vált. Új iskolák, kórházak, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok telepedtek meg a városban. Magasabb épületek, villák épültek, parkokat alakítottak ki, így a város egyre inkább nagyvárosias külsőt öltött. 1884-ben az országban elsőként elindult a gőzvontatású városi közúti vasút (helyét 1911-ben a villamos vette át, mely a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad).
Nagyváraddal mindig „konkurenciaharcot” vívott a város, mint Hajdú és Bihar vármegyék központjai. Az első világháború után azonban, amikor Magyarországtól elcsatolták a Partium területeit, Debrecen határközeli várossá vált. A gazdasági válságból a turizmus nyújtott kiutat. A Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó épületek épültek, köztük fedett uszoda és az ország első stadionja. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.
A második világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett. Az 1944 augusztusi bombatámadások során az épületek fele elpusztult, további 20%-uk megrongálódott. 1944. után megkezdődik az újjáépítés, és Debrecen egy időre másodszor is az ország fővárosa lett, amikor itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is. A polgárok nekiláttak a város újjáépítésének, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Az államosítások során a város területének felét elvesztette, ezeket újonnan kialakított községekhez csatolták, ezenkívül Debrecen a Hortobágy feletti rendelkezési jogát is elveszítette. Bár az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a városi arculatát, de otthont teremtettek azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.
Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja.
Debrecen címere
1989-ben Debrecen megyei város az 1693. április 11-én kiállított királyi oklevél alapján, a történelmi örökség szellemében fogadta el az alábbiakban leírt címerképet.
"Egyenesen fennálló égszínkék hadipajzs, alján három csúcsú halomból képzett zöld mező közepén zöld lombkoronájú pálmafa emelkedik. Alatta fehér színű gyapjas bárány áll, három lábával két nyitott könyvön, felemelt és kissé behajlított jobb első lábával aranyszínű kereszt rúdját tartja, a kereszten lecsüngő és szétterjesztett fehér kereszttel hímzett veres lobogó. A bárány egész testének súlyával a pajzs jobb oldala felé fordul és lép. A pajzs tetején nyílt sisak felett a koronán kiterjesztett szárnyú, mellén zöld borostyán koszorút viselő felemelt fejű és kitátott szájú főnix madár, mely a koronából felcsapó lángoknál magát perzseli. A sisak felső részéről egyik oldalon veres és fehér, a másik oldalon arany és kék színű címerrojtok futnak le szorosan a sisakhoz, illetve a pajzshoz simulva. A főnix madár feje felett tündöklő napot ábrázolnak."
Belváros
A történelmi városmag a város tengelyét képező Piac utca két oldalán, az egykori árokkal megerősített városfallal körbekerített területen jött létre. Az árok építését még Zsigmond király rendelte el a 15. század elején, eredetileg kőfallal. A kőfal sohasem épült meg, tekintve, hogy az Alföld híján van kőnek. A fal helyett líciumtövissel (gledícsával) kerítést építettek, mely 450 évig állt fenn. Jelképességét jelzi, hogy a magisztrátus szigorúan büntetett minden, a kerítéssel kapcsolatos kihágást. A kör alakú kerítést a nagyobb utcák torkolatánál kapuk és kisajtók (gyalogosátjárók) szakították meg, megfelelő őrséggel ellátva. A városárkot 1862-ben töltötték fel, ekkor bontották le az őrházakat is, helyettük vámházakat emeltek. A kerítésen hét nagyobb kapu és ugyanannyi kisajtó volt.
A belváros központi területe a Nagytemplom szűkebb környéke, innen indul ki a város főutcája, a Piac utca, kelet-nyugati irányban kereszteznek az úgynevezett "derék-utcák" (pl. Széchenyi, Kossuth, Csapó utcák). A belváros emeletes házai főleg a Piac utca vonalán és a keresztutcák első felében találhatóak.
Kertségek
Debrecenben a legtöbb városrész neve kertre végződik. A városban a 17-18. században a szálláskertes-ólaskertes településforma volt jellemző. A hosszan elnyúló telkek hátsó részén, túl a gazdasági udvaron, dúsan termő szőlők és gyümölcskertek voltak a 18. század végétől kezdve. A lakosság növekedésével egyre kisebb területre szorultak vissza a kertek, és az újabb utcák nyitásával lassan beépültek, ez arra késztette a várost, hogy az a város árkán túl létesítsen megfelelő területet a szőlők, gyümölcsösök és veteményesek számára. Így alakultak ki a várost övező kertségek. Nemcsak gazdasági hasznot hoztak, hanem a város levegőjét is tisztították. A városi tanács 1890-ig szigorúan tiltotta a kertségekben a lakóházak építését. A lakosság 1890–1910 között megkétszereződött, egyre többen települtek ki a kertségekbe. A Boldogfalvi-, Csapó- és a Homokkert teljesen beépült a 20. század elejére. A lakótelepek terjedésével a kertségeket felszámolták és bérházakkal építették be, emiatt fokozatosan kintebb szorultak. A mai Debrecent szintén kertségek veszik körül (pl. Bizcó István-kert, Bayk András-kert, Bánk, Nagycsere, Bocskaikert), jó részük már szinte belterületnek tekinthető.
Debrecenben 1884. október 2-án indult meg a tömegközlekedés gőzhajtású városi vasúton (Magyarországon elsőként), amit 1911-ben váltott fel a villamos. Az 1960-as évek végéig 6-7 villamosvonal is volt a városban, de az 1970-es években (a korabeli vidéki közlekedéspolitikának megfelelően) központi utasításra Debrecen valamennyi egyvágányú viszonylatát felszámolták, helyettük autóbusz-közlekedést vezettek be. Egyetlen vonal maradt meg (az 1-es), ami a mai napig közlekedik a Nagyállomás és az Egyetem között. A 2000-es években merült föl komoly lehetőség egy új villamosvonal elindítására, a város pályázatát 2008-ban hagyta jóvá az Európai Unió. A tervek szerint a 2-es villamos a város két legzsúfoltabb (31, 32) autóbuszjáratát váltaná ki. Trolibuszok 1985 óta közlekednek a városban. Az autóbusz közlekedés 2009. július 1. óta a villamoshoz és trolibuszokhoz hasonlóan a DKV Zrt.-hez tartozik.
Debreceni trolibusz
Ma Debrecenben a tömeg- (vagy közösségi) közlekedésről az előbb említett DKV gondoskodik. A városban háromféle (villamos, autóbusz, trolibusz) tömegközlekedési eszköz vehető igénybe, összesen 69 (1 villamos, 5 trolibusz és 63 autóbuszjárat), a DKV Zrt. által üzemeltetett viszonylaton, ezen kívül a Hajdú Volán üzemeltet még 3 CORA járatot (C1, C2, C3), amelyek összeköttetést teremtenek a város nagyobb lakótelepei, a Nagyállomás és a CORA áruház között, továbbá közlekedik egy ingyenes TESCO járat is, amely Debrecen déli városrészeit köti össze a Mikepércsi úti Tesco Repülőtér Extra áruházzal. Ezeket együttvéve összesen 73 viszonylaton lehet közlekedni Debrecenben. A kötöttpályás elektromos vontatású járművek (villamos, trolibusz) számozása 1-től 9-ig terjed, 10-től felfelé az autóbuszokat jelölik (A kellemetlenségek elkerülése érdekében nincs azonos számozású busz, troli vagy villamosvonal). Jelenleg az Inter Tan-Ker Zrt. végzi a buszok karbantartását.
A Nagyállomás fő várócsarnoka
Debreceni trolibusz
Ma Debrecenben a tömeg- (vagy közösségi) közlekedésről az előbb említett DKV gondoskodik. A városban háromféle (villamos, autóbusz, trolibusz) tömegközlekedési eszköz vehető igénybe, összesen 69 (1 villamos, 5 trolibusz és 63 autóbuszjárat), a DKV Zrt. által üzemeltetett viszonylaton, ezen kívül a Hajdú Volán üzemeltet még 3 CORA járatot (C1, C2, C3), amelyek összeköttetést teremtenek a város nagyobb lakótelepei, a Nagyállomás és a CORA áruház között, továbbá közlekedik egy ingyenes TESCO járat is, amely Debrecen déli városrészeit köti össze a Mikepércsi úti Tesco Repülőtér Extra áruházzal. Ezeket együttvéve összesen 73 viszonylaton lehet közlekedni Debrecenben. A kötöttpályás elektromos vontatású járművek (villamos, trolibusz) számozása 1-től 9-ig terjed, 10-től felfelé az autóbuszokat jelölik (A kellemetlenségek elkerülése érdekében nincs azonos számozású busz, troli vagy villamosvonal). Jelenleg az Inter Tan-Ker Zrt. végzi a buszok karbantartását.
A Nagyállomás fő várócsarnoka
0 Megjegyzések