A boldogi fehérhímzés szépségére már az 1930-as években felfigyeltek. 1942-ben adták ki az első mintakönyvet. A kendők mintáját kézzel írták elő.A fejre és nyakbavaló kendők alapmotívumai hasonlóak, arányosan kisebb megoldásban. A varrott kendő és a fodros kendő a fiatal lányok és asszonyok legünnepélyesebb ruhadarabja volt. A színes hímzésű selyem fej-és vállkendők később jelennek meg. Egyénileg is tervezték a mintákat, melyeket egyszínű selyemre selyemfonallal varrták ki. Ha rojtot is tettek a vállkendőre, csinált kendőnek nevezték. A posztó szoknyájukat is maguk hímezték a boldogi asszonyok, lányok. 

A tájházban minden korosztály viselete bemutatásra kerül. A kisbabát selyemhuzatú, hímzett pólyába tették. A karonülő kicsik obonyt és bukros főkötőt viselnek. Figyelemmel kísérhetjük a női viselet változását kislánykortól egészen az idős korig. A női felső ruha összetevői: szálika, sűrű ráncokba szedett szoknya, alatta a kacskaringós szoknyával, előtte köténnyel.

A lányok sajátos hajviselete a sodorba fésült, míg az asszonyoké a tyúkosan befont. Legdíszesebb viselet, a menyasszony viselet. A bő félyinghez díszes pruszlikot, keményre vasalt fodroskendőt, fehér rakott szoknyát, viselt a menyasszony. Koszorút, majd tükrökkel kirakott pártát tettek a fejére, melyről széles színes pántlikák lógtak.

A férfi öltözet legszebbike is a házasulandó fiatalember viselete: A vőlegény a menyasszonytól kapott fűzős-varrásos, pirosgombos inget viseli. A kalapja mellé tűzött bokrétát, valamint a zsebeiben lévő varrásos és margitdíszes zsebkendőket ugyancsak a menyasszonyától kapta az esküvő napján. Az új menyecske először fátyolosan, majd sátoros viseletben jelent meg a templomban. A csipkés kontyot az első gyerek megszületéséig viselhette.

Ahogy idősödött az asszony, úgy egyszerűsödött a ruházata is. Színe sötétedett, anyaga, díszítése egyszerűbb lett.