Akinek van szkizofréniában szenvedő hozzátartozója, tudhatja, hogy ez a betegség a legtöbbször nagyon magányossá teszi az érintetteket. A pszichoterápia egyik feladata éppen az, hogy oldja ezt az elszigetelődést, segítsen megőrizni a beteg kapcsolatait.

Sorsrontó betegség A szkizofrénia a beteg egész életét befolyásolja: nemcsak biológiai működése (például érzékelése, észlelése, ébrenlétének és alvásának napi ritmusa, fizikai teljesítménye stb.) változik meg, hanem legtöbbször kihat magatartására, gondolkodására, érzéseire, kapcsolataira, kommunikációjára, motivációira, munkaképességére, egész egzisztenciájára is. Ezért az állapotát stabilizáló, a tüneteket enyhítő vagy megszüntető gyógyszeres terápia mellett feltétlenül szüksége van pszichés és pszichoszociális gondozásra is. Míg a pszichoterápia elsősorban az érzékelési zavarok, a téves eszmék felismerésében és az általuk okozott stressz csökkentésében segít, a pszichoszociális támogatás hozzájárulhat a beteg kapcsolatainak, a családi életben, munkában, a mindennapi életben elfoglalt helyzetének a megőrzéséhez, illetve a beilleszkedéshez. A kórházi ellátás keretében és ambulánsan tevékenykedő orvosok, terapeuták, gondozók mellett igen nagy segítséget nyújthat a beteg családja és baráti köre is. Az elfogadó, támogató légkör hatékonyan egészíti ki a szakszerű kezelést.

A legfontosabb csoport a család

A mikrokörnyezet, a közösségek fontosságát növeli, hogy a modern gyógyszeres kezelés, az atípusos antipszichotikumok alkalmazása a töredékére csökkentette az akut betegségszakaszok és az ezek során szükségessé váló kórházi kezelések időtartamát, így a szkizofrén betegek kezelése nagyobbrészt otthon, járóbetegként történik. Ezért különösen fontos, hogy a családtagok a lehető legtöbbet tudjanak a hozzátartozójuk betegségéről, nemcsak általánosságban, hanem az egyéni állapotának alakulását is nyomon követve. Csak a betegség megnyilvánulásait, tüneteit, nehézségeit ismerve tudnak segíteni ezek leküzdésében, a visszaesések megelőzésében, a beteg életminőségének minél teljesebb megőrzésében. A legközelebbi hozzátartozók, a beteg gondjait enyhíteni akaró családtagok és barátok nemcsak közvetlenül a betegnek segíthetnek, hanem adott esetben a kezelő orvossal, terapeutával való kapcsolatfelvétel útján közvetve is. A szkizofrén beteg ugyanis többnyire nem mondja el orvosának a tapasztalt tüneteket (főleg, ha nincs betegségtudata, mivel valóságosnak érzi a kóros észleléseket is), ezért sokat segíthet, ha a hozzátartozó beszél a szakemberrel ezekről. Így ugyanis a korai tünetek jelentkezésekor - a gyógyszerezést áthangolva - a visszaesés, az állapotromlás elkerülhető vagy enyhíthető.

A családnak lehet a legnagyobb szerepe abban is, hogy a beteg visszailleszkedjen a mindennapi életbe. Ha a beteg teljesíthető, az állapotához igazodó feladatkört, tevékenységi lehetőséget kap a családban, ha ott továbbra is megvan a megbecsült helye, ahol hasznosnak érezheti magát és kiélheti kreativitását stb., akkor sikerélményhez juthat, ami gyógyítja önértékelését. Az egészségeseknek is fontos a megerősítés, a pozitív visszajelzés, ez különösen fontos a megtépázott önbizalmú betegek esetében.

Sorstársak között gyógyulni

A hazai egészségügyben még kevés példa van a családdal való szakszerű együttműködésre, a túlterhelt pszichiátriai gondozók nem képesek alkalmazni a szervezett, intézményesen irányított családterápiát, pedig a külföldi tapasztalatok alapján már gazdag eszköztár, változatos módszertan áll rendelkezésre. A családtagokkal közös foglalkozások, otthoni feladatok között szerepelhet például szoborépítés, pszichodráma, levélírás, imagináció, rajzolás, gyurmázás stb. is.

Vissza a közösségbe

A szkizofrén betegek szociálterápiájának egyik színtere a csoportterápia, amely a kórházi kezelés során és ambulánsan is történhet. Ezek során kerülhet sor az úgynevezett összetett terápiák (mozgás-, munka-, művészeti terápiák) alkalmazására, amelyek a beteget segítik a mindennapi életbe való beilleszkedésben.

Az élmény, hogy nincs egyedül, önmagában is jó hatású, oldja a betegre nehezedő magányt, elszigetelődést, értékvesztést. A csoport többi tagjának problémáival szembesülve, azokat közösen feldolgozva többet megtudnak a betegek a saját állapotukról is. Sokat segítenek a csoportfoglalkozások a kommunikáció gyakorlásában is. A sorstárs csoport védettségében újra bátrabban mer beszélgetést kezdeményezni, szót váltani a beteg, nem tart attól, hogy "furcsán néznek rá". Tartozni valahova, ráadásul olyan körbe, ahol a többieknek is vannak az övéihez hasonló problémái, szintén jótékony hatású. A támogató közeg lehetőséget ad esetleges gyermekkori traumák tudatosítására, feldolgozására is - erre például a pszichodráma alkalmas.

Verbális és nonverbális foglalkozások

A csoportterápia egyik típusa a szociális készségfejlesztő tréning, ahol a kommunikációs helyzeteket (kapcsolatfelvétel, megszólítás, beszélgetés, lezárás stb.) gyakorolhatják a betegek. Ezek a foglalkozások a rehabilitációhoz tartoznak: a témák során olyan helyzeteket gyakorolnak, amelyek a munkába állást, a hétköznapi ügyintézést, a közlekedésben előadódó helyzeteket, apróbb társas konfliktusok kezelését érintik. A cél az, hogy ezt a készséget a hétköznapi életükbe is átültessék, rutinná tegyék.

Nemcsak a szóbeli kommunikáció, hanem a nonverbális önkifejezés gyakorlására is léteznek csoportterápiás eljárások, foglalkozások. Ilyen például a zeneterápia, ahol könnyen megszólaltatható hangszerek állnak rendelkezésre, ezekkel játszhatnak, improvizálhatnak, helyzetet, hangulatokat jeleníthetnek meg a csoport tagjai egyenként és rögtönzött zenekarként együtt zenélve is.

A beteg szavak nélkül kifejezheti magát, oldhatja a feszültségét a mozgás és a táncterápiák valamelyikén is. Közös ráhangoló, bevezető meditáció után a csoport tagjai egyenként, saját maguk által választott zenére táncolva fejezik ki érzéseiket, jelenítik meg hangulatukat, személyiségüket. A ritmus, a mozgás, a nonverbális önkifejezés örömét fokozza a csoport többi tagjának támogatása, elismerése, tapsa.

Ismert a csoportos munkaterápia is, amellyel alkalmazkodást, kapcsolatteremtést, monotónia-tűrést, munkamorált tanulhatnak a betegek, sikerélményt érhetnek el.

A csoportterápiás foglalkozások készségfejlesztőek, stressz-csökkentőek, segítenek az önálló életvitelben, és emellett nem elhanyagolható hozadékuk az sem, hogy mintát adhatnak a szabadidő eltöltésére, kreatív tevékenységekre. A közösségi élmény felkeltheti azt az igényt az érintettekben, hogy civil szervezetekbe, önsegítő csoportokba, kreatív klubokba járhasson, közösségi programokon, sporteseményeken, kulturális rendezvényeken vehessen részt, új kapcsolatokat építhessen ki.