A Mikulás rénszarvasai érkeztek meg még december 6. előtt a Miskolci Állatkertbe, az egy hím és a két nőstény a csehországi Brno, illetve Olomouc állatkertjeiből költözött a bükki vadasparkba.
Bár a Mikulás még nem érkezett meg, a szarvasai már itt vannak. Rénszarvasokkal gyarapodott ugyanis a Miskolci Állatkert gyűjteménye. A három állat – egy hím és két nőstény – Csehországból, a Brnoi és az Olomouci Állatkertekből költözött a vadasparkba, ahol az állatkert látogatói már láthatják is az új lakókat.
A rénszarvas (Rangifer tarandus) az északi sarkkör vidékén honos, ahol az őslakosok már ősidők óta vadásszák, az Eurázsia északi részén élő népek pedig már háromezer évvel ezelőtt háziasították. Sokoldalúan fel tudják használni, hiszen amellett, hogy igásállat, húst és tejet ad, szőrét és bőrét felhasználják ruhák és sátrak készítésére, csontjából és ínszalagjaiból különféle szerszámokat készítenek.
Akik a rénszarvast eddig csak filmen vagy képen láttak, kicsit talán meglepődhetnek, amikor élőben találkoznak velük. Ennek egyik oka barátkozó természetük lehet. A közismertebb hazai gímszarvastól pedig jóval kisebb termetűek – ennek ellenére valóban képesek húzni a Télapó ajándékokkal megrakott szánját is.
A szarvasoknak – nevükkel ellentétben – nem szarvuk, hanem agancsuk van. Ezt a csontképződményt az állat évente leveti, és helyére újat növeszt. A rénszarvas különlegessége azonban, hogy nem csak a bikák, hanem a tehenek is viselnek agancsot. Ez a Miskolcra érkezett állatoknál most ugyan nem látható, mivel a szállításhoz az agancsukat le kellett fűrészelni a sérülések megelőzése érdekében. Természetesen az őszi – tél eleji agancshullajtást követően a rénszarvasok ebben az időszakban kezdik növeszteni új koronájukat, ám ékességük nélkül is érdemes találkozni a Mikulás szarvasaival.
Az eredeti Szent Miklós legendához kapcsolódó szokásokat (Sinter Klaas, Saint Nik-klaas) az Új-Amszterdamba (New-York) bevándorló holland telepesek honosították meg az Újvilágban a XVII. században. Az amerikai Mikulás-imázs (Santa Claus) azonban csak később, egy vers illusztrációjának nyomán született meg.
Clement Clarke Moore 1823-ban íródott "Szent Miklós látogatása" című verséhez Thomas Nast rajzolt képeket a Harper's magazinba 1860 és 1880 között. Nast fantáziájának köszönhetően olyan titkos részletek kerültek a köztudatba a Mikulás életéről, mint hogy a műhelye az Északi-sarkon található. Moore verséből pedig az ajándékszállításban segédkező rénszarvasok nevei is ismeretessé váltak. Ez alapján terjedt el a rénszarvasok húzta szánjáról a gyerekeknek ajándékot adó testes, mosolygós öregapó képe.
A rénszarvasról
A rénszarvas (Rangifer tarandus) – Európában tarándszarvas, Észak-Amerikában karibu néven is ismerik – egy sarkvidéken élő szarvasfaj. Körülbelül 800 000 évesek az első ismert tarándszarvas-leletek, megjelenésük a Günz–Mindel-interglaciálishoz köthető. Őseik és közelebbi fejlődéstörténetük egyelőre ismeretlen.
Skandináviában, Oroszország északi területein, illetve Kanadában és Alaszkában honos, Grönlandra és Izlandra is betelepítették. Legdélibb alfajuk a mongol Ujgurföldön él. Elterjedési területe tehát hatalmas, s nemrégiben még hatalmasabb volt. A történelmi időkben Lengyelországban és Németország egyes vidékein is előfordult, a jégkorszakok idején pedig a mai Magyarország területén is előfordult.
Megpróbálkoztak a rénszarvas betelepítésével a déli félteke megfelelőnek vélt sarki területein is, így Déli-Georgián és a francia déli területek részét képző Kerguelen-szigeteken is, de a déli féltekén sehol sem sikerült igazán meghonosítani. Az észak-amerikai alfajokat összefoglaló néven karibunak, az eurázsiaiakat pedig tarándszarvasnak nevezzük, a rénszarvas elnevezés igazából a háziasított tarándszarvast jelenti.
Testét csokoládébarna, fekete, illetve fehéresszürke szőrzet borítja. A világosabb színű szőrzet leginkább a nyaktájékra és az állat farára jellemző, de az egyes testtájakat borító szőrzet színárnyalata igen változatos, általában jellemző egy adott földrajzi területre. Feltűnő jellegzetessége, hogy csülkei különösen szélesek, laposak, annak érdekében, hogy az állat ne süppedjen bele a hóba és a mocsárba. Futás közben ízületei kattogó hangot adnak. Az agancs a legtöbb szarvasra jellemző, ám a rénszarvas különleges amiatt, hogy nemcsak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. A rénszarvasok testméretei is igen különbözőek lehetnek: testhosszuk 120–220 cm, marmagasságuk 87–140 cm, testtömegük pedig 60-318 kg.
Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. A csapat vezetője legtöbbször egy öreg, tapasztalt nőstény. Nem válogatós, füvek, levelek, lágy szárú növények, rügyek, erdei gyümölcsök, gombák, zuzmók, szerepelnek étlapján. Nem veti meg az állati eredetű táplálékot sem (tojás, kisemlősök). Táplálékát télen a hó alól kotorja elő.
Vemhességi ideje 228 nap, ellésenként jobbára csak egyetlen utód születik. Az 5–11 kg-os újszülött szarvasborjú alig egy órával megszületése után már lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan tud szaladni, mint a kifejlett állatok: akár 60–80 km-es óránkénti sebességgel. A fiatalok 18-30 hónapos korukban válnak ivaréretté.
Szarv helyett agancs
Sokan különösnek tartják, hogy a szarvasnak nem szarva, hanem agancsa van. Az agancs szavunk nagyon „fiatal”, csupán 100 éves. A nyelvújítás előtt ugyanis nem tettek különbséget szarv és agancs között. Pedig a különbség óriási: az üreges szarv a koponyával összenőtt szarvcsapból és az azt körülölelő szaruhüvelyből áll, mely alapjánál folyamatosan nő. A csontalapú agancsot a szarvasfélék évente levetik, majd újra növesztik.
A növekedés alatt az agancsot egy dúsan erezett bőrréteg fedi (háncs), ezen keresztül jutnak a tápanyagok az agancs csúcsába, ahol a tulajdonképpeni növekedés történik. Mikor az agancs elérte végleges hosszát, elhal az agancscsont és az ezt fedő bőr elszárad. Ezt a bőrt ledörzsöli a szarvas. Az agancsváltás előtt a leválási helynél lebomlik a csontállomány, és könnyen leválik. Néhány nap múlva a rózsatőn újra megjelenik a bőr, és elkezd nőni az új agancs.
A rénszarvas agancsa nemcsak azért különleges, mert a tehenek is viselnek ilyen fejéket, hanem azért is, mert igen változatos, érdekes alakú lehet. Sok rénszarvasnál előfordul például, hogy az agancs egyik ága (a gímszarvas szemágának megfelelő ág) lapátszerűen előremered. Az is gyakori, hogy a koronát alkotó ágak alatt az agancs hosszú szakaszon nem ágazik el, így a korona egyfajta „nyélen” ül.
A sarkvidéki népek a tarándszarvast már ősidők óta vadásszák. Az eszkimók még mindig az ősi vadászati módszert alkalmazzák, kihasználva a szarvasok gyenge látását. A szarvasok vonulási útvonalán ember formájú kőtömböket állítanak fel, ezekkel a réneket zárt völgykatlanokba terelik, ahol az egész csordát lemészárolják.
Eurázsiában már legalább háromezer esztendeje háziasították. A tundrán és a tajgában, ahol más háziállatok használhatatlanok lennének, a rénszarvas a legjobb igásállat, húst és tejet ad, prémjét felhasználják ruhák és sátrak készítésére, csontja és ina különféle szerszámokhoz nyersanyag. Igazi univerzális háziállat.
Bár a Mikulás még nem érkezett meg, a szarvasai már itt vannak. Rénszarvasokkal gyarapodott ugyanis a Miskolci Állatkert gyűjteménye. A három állat – egy hím és két nőstény – Csehországból, a Brnoi és az Olomouci Állatkertekből költözött a vadasparkba, ahol az állatkert látogatói már láthatják is az új lakókat.
A rénszarvas (Rangifer tarandus) az északi sarkkör vidékén honos, ahol az őslakosok már ősidők óta vadásszák, az Eurázsia északi részén élő népek pedig már háromezer évvel ezelőtt háziasították. Sokoldalúan fel tudják használni, hiszen amellett, hogy igásállat, húst és tejet ad, szőrét és bőrét felhasználják ruhák és sátrak készítésére, csontjából és ínszalagjaiból különféle szerszámokat készítenek.
Akik a rénszarvast eddig csak filmen vagy képen láttak, kicsit talán meglepődhetnek, amikor élőben találkoznak velük. Ennek egyik oka barátkozó természetük lehet. A közismertebb hazai gímszarvastól pedig jóval kisebb termetűek – ennek ellenére valóban képesek húzni a Télapó ajándékokkal megrakott szánját is.
A szarvasoknak – nevükkel ellentétben – nem szarvuk, hanem agancsuk van. Ezt a csontképződményt az állat évente leveti, és helyére újat növeszt. A rénszarvas különlegessége azonban, hogy nem csak a bikák, hanem a tehenek is viselnek agancsot. Ez a Miskolcra érkezett állatoknál most ugyan nem látható, mivel a szállításhoz az agancsukat le kellett fűrészelni a sérülések megelőzése érdekében. Természetesen az őszi – tél eleji agancshullajtást követően a rénszarvasok ebben az időszakban kezdik növeszteni új koronájukat, ám ékességük nélkül is érdemes találkozni a Mikulás szarvasaival.
Az eredeti Szent Miklós legendához kapcsolódó szokásokat (Sinter Klaas, Saint Nik-klaas) az Új-Amszterdamba (New-York) bevándorló holland telepesek honosították meg az Újvilágban a XVII. században. Az amerikai Mikulás-imázs (Santa Claus) azonban csak később, egy vers illusztrációjának nyomán született meg.
Clement Clarke Moore 1823-ban íródott "Szent Miklós látogatása" című verséhez Thomas Nast rajzolt képeket a Harper's magazinba 1860 és 1880 között. Nast fantáziájának köszönhetően olyan titkos részletek kerültek a köztudatba a Mikulás életéről, mint hogy a műhelye az Északi-sarkon található. Moore verséből pedig az ajándékszállításban segédkező rénszarvasok nevei is ismeretessé váltak. Ez alapján terjedt el a rénszarvasok húzta szánjáról a gyerekeknek ajándékot adó testes, mosolygós öregapó képe.
A rénszarvasról
A rénszarvas (Rangifer tarandus) – Európában tarándszarvas, Észak-Amerikában karibu néven is ismerik – egy sarkvidéken élő szarvasfaj. Körülbelül 800 000 évesek az első ismert tarándszarvas-leletek, megjelenésük a Günz–Mindel-interglaciálishoz köthető. Őseik és közelebbi fejlődéstörténetük egyelőre ismeretlen.
Skandináviában, Oroszország északi területein, illetve Kanadában és Alaszkában honos, Grönlandra és Izlandra is betelepítették. Legdélibb alfajuk a mongol Ujgurföldön él. Elterjedési területe tehát hatalmas, s nemrégiben még hatalmasabb volt. A történelmi időkben Lengyelországban és Németország egyes vidékein is előfordult, a jégkorszakok idején pedig a mai Magyarország területén is előfordult.
Megpróbálkoztak a rénszarvas betelepítésével a déli félteke megfelelőnek vélt sarki területein is, így Déli-Georgián és a francia déli területek részét képző Kerguelen-szigeteken is, de a déli féltekén sehol sem sikerült igazán meghonosítani. Az észak-amerikai alfajokat összefoglaló néven karibunak, az eurázsiaiakat pedig tarándszarvasnak nevezzük, a rénszarvas elnevezés igazából a háziasított tarándszarvast jelenti.
Testét csokoládébarna, fekete, illetve fehéresszürke szőrzet borítja. A világosabb színű szőrzet leginkább a nyaktájékra és az állat farára jellemző, de az egyes testtájakat borító szőrzet színárnyalata igen változatos, általában jellemző egy adott földrajzi területre. Feltűnő jellegzetessége, hogy csülkei különösen szélesek, laposak, annak érdekében, hogy az állat ne süppedjen bele a hóba és a mocsárba. Futás közben ízületei kattogó hangot adnak. Az agancs a legtöbb szarvasra jellemző, ám a rénszarvas különleges amiatt, hogy nemcsak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. A rénszarvasok testméretei is igen különbözőek lehetnek: testhosszuk 120–220 cm, marmagasságuk 87–140 cm, testtömegük pedig 60-318 kg.
Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. A csapat vezetője legtöbbször egy öreg, tapasztalt nőstény. Nem válogatós, füvek, levelek, lágy szárú növények, rügyek, erdei gyümölcsök, gombák, zuzmók, szerepelnek étlapján. Nem veti meg az állati eredetű táplálékot sem (tojás, kisemlősök). Táplálékát télen a hó alól kotorja elő.
Vemhességi ideje 228 nap, ellésenként jobbára csak egyetlen utód születik. Az 5–11 kg-os újszülött szarvasborjú alig egy órával megszületése után már lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan tud szaladni, mint a kifejlett állatok: akár 60–80 km-es óránkénti sebességgel. A fiatalok 18-30 hónapos korukban válnak ivaréretté.
Szarv helyett agancs
Sokan különösnek tartják, hogy a szarvasnak nem szarva, hanem agancsa van. Az agancs szavunk nagyon „fiatal”, csupán 100 éves. A nyelvújítás előtt ugyanis nem tettek különbséget szarv és agancs között. Pedig a különbség óriási: az üreges szarv a koponyával összenőtt szarvcsapból és az azt körülölelő szaruhüvelyből áll, mely alapjánál folyamatosan nő. A csontalapú agancsot a szarvasfélék évente levetik, majd újra növesztik.
A növekedés alatt az agancsot egy dúsan erezett bőrréteg fedi (háncs), ezen keresztül jutnak a tápanyagok az agancs csúcsába, ahol a tulajdonképpeni növekedés történik. Mikor az agancs elérte végleges hosszát, elhal az agancscsont és az ezt fedő bőr elszárad. Ezt a bőrt ledörzsöli a szarvas. Az agancsváltás előtt a leválási helynél lebomlik a csontállomány, és könnyen leválik. Néhány nap múlva a rózsatőn újra megjelenik a bőr, és elkezd nőni az új agancs.
A rénszarvas agancsa nemcsak azért különleges, mert a tehenek is viselnek ilyen fejéket, hanem azért is, mert igen változatos, érdekes alakú lehet. Sok rénszarvasnál előfordul például, hogy az agancs egyik ága (a gímszarvas szemágának megfelelő ág) lapátszerűen előremered. Az is gyakori, hogy a koronát alkotó ágak alatt az agancs hosszú szakaszon nem ágazik el, így a korona egyfajta „nyélen” ül.
A sarkvidéki népek a tarándszarvast már ősidők óta vadásszák. Az eszkimók még mindig az ősi vadászati módszert alkalmazzák, kihasználva a szarvasok gyenge látását. A szarvasok vonulási útvonalán ember formájú kőtömböket állítanak fel, ezekkel a réneket zárt völgykatlanokba terelik, ahol az egész csordát lemészárolják.
Eurázsiában már legalább háromezer esztendeje háziasították. A tundrán és a tajgában, ahol más háziállatok használhatatlanok lennének, a rénszarvas a legjobb igásállat, húst és tejet ad, prémjét felhasználják ruhák és sátrak készítésére, csontja és ina különféle szerszámokhoz nyersanyag. Igazi univerzális háziállat.
0 Megjegyzések