“Hirdetek néktek nagy örömet” (Lukács ev. 2: 8-14)
Nagy ünnepeink közül egyikhez sem áll olyan közel az öröm mint Karácsonyhoz. A mai ember bár karácsonyt már megfosztotta mindenfajta magasabbrendű lelki örömétől mégsem tudta elvenni tőle legalább az ajándékozás örömét. Karácsonykor még ma is mindenki egy kicsit gyermekké lesz, mert nemcsak a gyermekek, de felnőttek is gyermekként várják, hogy a karácsonyfa alá nekik “mit hozott a Jézuska?” Majd kibontván a szépen becsomagolt ajándékokat örvendezve köszönjék meg azokat.
Nagy ünnepeink közül egyikhez sem áll olyan közel az öröm mint Karácsonyhoz. A mai ember bár karácsonyt már megfosztotta mindenfajta magasabbrendű lelki örömétől mégsem tudta elvenni tőle legalább az ajándékozás örömét. Karácsonykor még ma is mindenki egy kicsit gyermekké lesz, mert nemcsak a gyermekek, de felnőttek is gyermekként várják, hogy a karácsonyfa alá nekik “mit hozott a Jézuska?” Majd kibontván a szépen becsomagolt ajándékokat örvendezve köszönjék meg azokat.
Sokan megfeledkeznek arról, hogy minden karácsonyi ajándék mögött ott áll Isten karácsonyi ajándéka az emberiségnek: egyszülött Fia, Jézus, aki eljött, hogy tanítása, példája és megváltó halála révén visszavezesse az embert Istenhez, teremtőjéhez, gondviselőjéhez, mennyei Atyjához! Ez karácsony elsődleges ajándéka, üzenete minden kor emberéhez. Milyen sokan nem látják meg az isteni ajéndékot, mert földi ajándédok eltakarják azt. Vajon mi látjuk-e, s tudunk-e örülni Istennek Jézus Krisztusban adott karácsonyi ajándékánk?
Észre kell vegyük azt is karácsony történetéből, hogy a karácsonyi angyal megjelenésével “az Úrnak dicsősége körülvevé” (2: 9) a bethlehemi mezőn lévő pásztorokat. Ez a dicsőség nem más mint “dicsfény” – födöntúli fény. Mintha a Nap esett volna pásztorok lába elé: vakító, soha nem látott, ragyogó, sugárzó tiszta fehér és meleg fénnyel, s amely nemcsak körülvette, hanem belé is hatolt a pásztorokba. Ez a fény Isten mennyei világának a fénye, ahol nincs árnyék és sötétség, ahol minden ragyogás, élet és öröm. Karácsony éjszakáján menyílt a menny és Isten tökéletes világa megjelent egy pillanatra a sötétség, bűn, rontás, enyészet, elmúlás és halál világában – jelezvén a földi halandónak, hogy igenis van egy tökéletes isteni világ amelyből az ember kiesett s élete sötét, bűnnel telt, tragikus és araszni lett, de amelyből az embert kiváltandó eljött Isten Fia, hogy halálos és kárhozott állapotából kimentse s hazavigye az embert oda ahova tartozott volt: Isten közvetlen, tökéletes világába – az öröklét dicsfényes mennyországába!
Az égi fény megjelenése eddigelé igencsak járulékos kelléknek számított az első karácsony történetében. Pedig különleges jelentősége van, elsősorban a modern ember részére, aki már nem hisz semmiféle természefölötti jelenségben, főleg nem a mennyországban, vagyis Isten közvetlen, tökéletes és csodálatos világában –, amit csak gyermekeknek való tündérmesének vél és nem valóságnak. Pedig az első karácsony fénye egy ritka kegyelmi pillanat volt, amikor a menny világa revelálódott, manifesztálódott, és az isteni világ megmutatkozott, materializálódott ebben a világban. Nem ember-gerjesztette fény volt ez – hogy is lehetett volna? –, vagy vakító villámlás, vagy a pásztorok szeme-káprázata, hanem az ember által soha nem látott mennyei világ tárult fel, azt jelentvén ki, hozván tudtára a mindenkori embernek, hogy igenis létezik egy világunkfeletti, transcendentális szent és szakrális világ – Isten környezetének teljesen más (ganze andere) világa, melyből kiestük, s mára meg is tagadtuk, sőt le is tagadtuk, pedig oda tartozunk, mert onnen jöttünk, s oda gyüjtetünk be! Ahonnan Isten Fia jött közénk emberi testbe öltöve s ahova minket visszavezetni akar! Keresztény ember csak karácsonyi ember lehet, aki látta és szívében hordozza annak az égi fénynek egy sugarát!
A további fontos mozzanat az első karácsony történetéből: “jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Isten dícsérik” (2:13). A túlvilági életről számos elképzelés lehetséges. Az egyik véglet az ókori görög-római vallás elképzelése, melyet legtalálóbban Arnold Böcklin (1827-1901) svájci romantikus festő örökitett meg a “Halottak szigete” c. festményén. Ezen a túlvilág istene, Hádes szomorú szigetén a megholt lelkek vígasztalanul és céltalanul támolyogva bolyongnak a végtelenné merevedett időben. A másik véglet az iszlámé, mely a Paradicsom kertjeit elképzelhetetlen, végtelen élevezetek és örmök helyének látja.
Észre kell vegyük azt is karácsony történetéből, hogy a karácsonyi angyal megjelenésével “az Úrnak dicsősége körülvevé” (2: 9) a bethlehemi mezőn lévő pásztorokat. Ez a dicsőség nem más mint “dicsfény” – födöntúli fény. Mintha a Nap esett volna pásztorok lába elé: vakító, soha nem látott, ragyogó, sugárzó tiszta fehér és meleg fénnyel, s amely nemcsak körülvette, hanem belé is hatolt a pásztorokba. Ez a fény Isten mennyei világának a fénye, ahol nincs árnyék és sötétség, ahol minden ragyogás, élet és öröm. Karácsony éjszakáján menyílt a menny és Isten tökéletes világa megjelent egy pillanatra a sötétség, bűn, rontás, enyészet, elmúlás és halál világában – jelezvén a földi halandónak, hogy igenis van egy tökéletes isteni világ amelyből az ember kiesett s élete sötét, bűnnel telt, tragikus és araszni lett, de amelyből az embert kiváltandó eljött Isten Fia, hogy halálos és kárhozott állapotából kimentse s hazavigye az embert oda ahova tartozott volt: Isten közvetlen, tökéletes világába – az öröklét dicsfényes mennyországába!
Az égi fény megjelenése eddigelé igencsak járulékos kelléknek számított az első karácsony történetében. Pedig különleges jelentősége van, elsősorban a modern ember részére, aki már nem hisz semmiféle természefölötti jelenségben, főleg nem a mennyországban, vagyis Isten közvetlen, tökéletes és csodálatos világában –, amit csak gyermekeknek való tündérmesének vél és nem valóságnak. Pedig az első karácsony fénye egy ritka kegyelmi pillanat volt, amikor a menny világa revelálódott, manifesztálódott, és az isteni világ megmutatkozott, materializálódott ebben a világban. Nem ember-gerjesztette fény volt ez – hogy is lehetett volna? –, vagy vakító villámlás, vagy a pásztorok szeme-káprázata, hanem az ember által soha nem látott mennyei világ tárult fel, azt jelentvén ki, hozván tudtára a mindenkori embernek, hogy igenis létezik egy világunkfeletti, transcendentális szent és szakrális világ – Isten környezetének teljesen más (ganze andere) világa, melyből kiestük, s mára meg is tagadtuk, sőt le is tagadtuk, pedig oda tartozunk, mert onnen jöttünk, s oda gyüjtetünk be! Ahonnan Isten Fia jött közénk emberi testbe öltöve s ahova minket visszavezetni akar! Keresztény ember csak karácsonyi ember lehet, aki látta és szívében hordozza annak az égi fénynek egy sugarát!
A további fontos mozzanat az első karácsony történetéből: “jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Isten dícsérik” (2:13). A túlvilági életről számos elképzelés lehetséges. Az egyik véglet az ókori görög-római vallás elképzelése, melyet legtalálóbban Arnold Böcklin (1827-1901) svájci romantikus festő örökitett meg a “Halottak szigete” c. festményén. Ezen a túlvilág istene, Hádes szomorú szigetén a megholt lelkek vígasztalanul és céltalanul támolyogva bolyongnak a végtelenné merevedett időben. A másik véglet az iszlámé, mely a Paradicsom kertjeit elképzelhetetlen, végtelen élevezetek és örmök helyének látja.
Az első karácsony éjszaka jelenete azonban azt mutatja, hogy a mennyei élet egyáltalán nem unalmas, hiszen mennyei seregek éneke hangzik, akik Istent dicsőítik. Nemcsak angyalok kara, hanem égi seregeké, azaz az üdvözölt lelkeké, melyek kardaláról a Jelenések könyve is beszél (14, 15, 19). Barth Károly (1886-1968) a 20-ik század egyik legnagyobb teológusa mondta egyszer, hogy Isten bizonyára Mozart muzsikáját hallgatja a mennyben.
Bárcsak ezen a karácsonyon, mint egykor a bethlehemi pásztorokon, rajtunk is megcsillanna Úr dicsőségének néhány sugara, s belénk hatolva örökmécsként élne szívünkben, és ha átszűrödne az idő távolából, egy másik világból a mennyei kórusok éneke, s ha meghallanánk a nekünk is szóló angyali üzenetet, mely életünk alapdallama lehet: “Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus”. Akkor túl minden elmúló emberi örömön, vagy éppen mérhetetlen bánaton megkapnánk Karácsony örök fényét és igazi lelki örömét, a “nagy örömet” amit az angyal akkor hirdetett – s ma is hirdet!
Csak ilyen karácsonyi emberként lehet tartalmas, győzelmes és áldott életet élni!
Dr. Pungur József : Edmonton, 2012 Karácsonya
0 Megjegyzések