A görög mitológiából ismert Hadész alvilágát egy hatalmas dél-görögországi barlang inspirálhatta, amely több száz embernek adhatott otthont. Európa egyik legjelentősebb és legrégebbi településének része volt mindaddig, amíg be nem omlott, maga alá temetve lakóit, állítják a kutatók.
A Dél-Görögországban található barlangot 1958-ban fedezték fel; Alepotrypának nevezték el, ami rókalyukat jelent. „Egy közeli faluban lábra kapott legenda szerint egyszer egy férfi a kutyájával rókákra vadászott. A kutya bement az odúba, a férfi pedig követte. Így került sor a páratlan lelet felfedezésére” – mondta Michael Galaty, a Mississippi állambeli Millsaps College régésze. „A történet igen kétes értékű, ha bárkit megkérdezel a faluban, mind azt fogja mondani, hogy az ő nagyapja volt a híres felfedező” – tette hozzá a kutató.
A barlang fő kamrája 60 méter magas, körülbelül 100 méter széles, hosszúsága pedig az egy kilométert is meghaladja. Az ásatások Alepotrypában 1970-ben kezdődtek meg. A felszínre hozott kerámia, obszidián, ezüst és réz tárgyak a neolitikum korából származnak. A barlang lakói a helyszínt nem csak menedékként, hanem temetőként és rituális szertartások lebonyolítására is használták. A várossá alakított természeti képződményen jól látni, hogy többszöri átalakításon esett át, s nem egyszer elhagyták lakói, ám egy bizonyos idő elteltével újból megjelentek lakóhelyükön. „Alepotrypa földrajzi fekvésénél fogva megfelelő hely lehetett arra, hogy az Afrikából érkező s a Mediterráneum keleti részére irányuló kereskedelmet ellenőrizze, mivel a mai Görögország legdélebbi részén található” – mondta Galaty.
A település virágzása azonban ötezer évvel ezelőtt hirtelen véget ért, amikor valószínűleg egy földrengés következtében beomlott a barlang, maga alá temetve az ott-tartózkodókat. A görög barlangvárosban a természeti csapás hirtelen érkezett, s a beomlás maga alá temetett minden embert és berendezési tárgyat, amelyeken az évezredek során egyfajta gyöngyházszerű ásványi bevonat képződött, megőrizve azt az utókornak. A régészek ezért gyakran nevezik Alepotrypát a neolitikus Pompejinek.
Érdekességként megemlítették a kutatók, hogy a régészeti feltárások szerint az ott lakók a barlangban végzett temetkezési szertartásaik során hatalmas mennyiségű trágyát égettek el, s a máglyák köré finoman megmunkált, színes kerámiaedényeket helyeztek el, amely valóban Hadész alvilágának hangulatát idézhette fel a résztvevők előtt.
Az Alepotrypában történő ásatások immáron négy évtizede folynak, a munka oroszlánrészét főként Giorgosz Papathanasszopoulosz görög régész végezte. A felmérések szerint a barlangon kívül is voltak lakóhelyek, így a barlang és környéke több száz embernek adhatott otthont, ez az egyik legnagyobb és legösszetettebb ismert település a neolitikus kori Európában. A kutatók hangsúlyozzák, hogy még rengeteg a feltárnivaló a barlangban; a régészek szerint egyáltalán nem kizárt, hogy mélyebb részein őskori leletekre is bukkanhatnak, ugyanis a helyszíntől nem messzire, a mellette lévő öbölben már felfedeztek neandervölgyi eszközöket.
Mindemellett fontos feladatnak tekintik a szakértők, hogy a természeti katasztrófa által sújtott területen talált kerámiatöredékeket is alapos kémiai vizsgálatnak vessék alá, hogy az eredetükre fény derülhessen. Giorgosz Papathanasszopoulosz mindig is azon a véleményen volt, hogy az edények nem helyi termékek; a görög régész úgy véli, a barlang egyfajta „búcsújáróhely” lehetett, ahová a neolitikus kori elit temetkezett. Talán a nagyszabású temetkezések ténye vezetett el ahhoz a képzelet szülte elmélethez, hogy Hadész alvilágának eredeti bejáratához jutott el a látogató.
A barlang fő kamrája 60 méter magas, körülbelül 100 méter széles, hosszúsága pedig az egy kilométert is meghaladja. Az ásatások Alepotrypában 1970-ben kezdődtek meg. A felszínre hozott kerámia, obszidián, ezüst és réz tárgyak a neolitikum korából származnak. A barlang lakói a helyszínt nem csak menedékként, hanem temetőként és rituális szertartások lebonyolítására is használták. A várossá alakított természeti képződményen jól látni, hogy többszöri átalakításon esett át, s nem egyszer elhagyták lakói, ám egy bizonyos idő elteltével újból megjelentek lakóhelyükön. „Alepotrypa földrajzi fekvésénél fogva megfelelő hely lehetett arra, hogy az Afrikából érkező s a Mediterráneum keleti részére irányuló kereskedelmet ellenőrizze, mivel a mai Görögország legdélebbi részén található” – mondta Galaty.
A település virágzása azonban ötezer évvel ezelőtt hirtelen véget ért, amikor valószínűleg egy földrengés következtében beomlott a barlang, maga alá temetve az ott-tartózkodókat. A görög barlangvárosban a természeti csapás hirtelen érkezett, s a beomlás maga alá temetett minden embert és berendezési tárgyat, amelyeken az évezredek során egyfajta gyöngyházszerű ásványi bevonat képződött, megőrizve azt az utókornak. A régészek ezért gyakran nevezik Alepotrypát a neolitikus Pompejinek.
Érdekességként megemlítették a kutatók, hogy a régészeti feltárások szerint az ott lakók a barlangban végzett temetkezési szertartásaik során hatalmas mennyiségű trágyát égettek el, s a máglyák köré finoman megmunkált, színes kerámiaedényeket helyeztek el, amely valóban Hadész alvilágának hangulatát idézhette fel a résztvevők előtt.
Az Alepotrypában történő ásatások immáron négy évtizede folynak, a munka oroszlánrészét főként Giorgosz Papathanasszopoulosz görög régész végezte. A felmérések szerint a barlangon kívül is voltak lakóhelyek, így a barlang és környéke több száz embernek adhatott otthont, ez az egyik legnagyobb és legösszetettebb ismert település a neolitikus kori Európában. A kutatók hangsúlyozzák, hogy még rengeteg a feltárnivaló a barlangban; a régészek szerint egyáltalán nem kizárt, hogy mélyebb részein őskori leletekre is bukkanhatnak, ugyanis a helyszíntől nem messzire, a mellette lévő öbölben már felfedeztek neandervölgyi eszközöket.
Mindemellett fontos feladatnak tekintik a szakértők, hogy a természeti katasztrófa által sújtott területen talált kerámiatöredékeket is alapos kémiai vizsgálatnak vessék alá, hogy az eredetükre fény derülhessen. Giorgosz Papathanasszopoulosz mindig is azon a véleményen volt, hogy az edények nem helyi termékek; a görög régész úgy véli, a barlang egyfajta „búcsújáróhely” lehetett, ahová a neolitikus kori elit temetkezett. Talán a nagyszabású temetkezések ténye vezetett el ahhoz a képzelet szülte elmélethez, hogy Hadész alvilágának eredeti bejáratához jutott el a látogató.
0 Megjegyzések