Szereti ön Brahmsot?
Most nem ez a kérdés. Szereti ön Bartókot? Igen? Nem? Na, ez az a kérdés, amelyre ön választ akkor adhat, ha tudja, ki volt Bartók Béla. Nem kell szeretnie őt, mert zenéje nem mindig lágy, és nem mindig kellemes. Elnézhet mellette, aki a dolgokat megérteni nem akarja. Ha ön magyar, és szeretné megérteni, mitől az, forduljon bizalommal Bartók Bélához akkor is, ha kicsit fél tőle.
Most nem ez a kérdés. Szereti ön Bartókot? Igen? Nem? Na, ez az a kérdés, amelyre ön választ akkor adhat, ha tudja, ki volt Bartók Béla. Nem kell szeretnie őt, mert zenéje nem mindig lágy, és nem mindig kellemes. Elnézhet mellette, aki a dolgokat megérteni nem akarja. Ha ön magyar, és szeretné megérteni, mitől az, forduljon bizalommal Bartók Bélához akkor is, ha kicsit fél tőle.
Hatalmas föladat áll előttem! Kislapáttal kell elhordanom a Gellért hegyet. Vagyis engem, az egyszerű zenészt az a megtiszteltetés ért, hogy írhatok Bartók Béláról, a zenéjéről, a magyar népdalról, ősműveltségünkről. Szinte mindenről, ami manapság a magyarság életben tartásához nélkülözhetetlen.
De miről is írjak, hiszen mindezekről számtalan írásmű jelent meg arról nem is szólva, hogy több száz kötet sorakozik valamennyi témából külön-külön is a könyvtárak polcain. És vannak más bajok is. Mindjárt Bartók Bélával kezdeném.
Nem vele van baj, és nem is a zenéjével, hanem a róla - nyugodtan mondhatjuk - mesterségesen kialakított képpel. Ahhoz, hogy beszélhessünk róla, tudomásul kellene venni, hogy Bartók hús-vér ember volt és nem egy két lábon járó titokzatos legenda. Szerette az életet szőröstül-bőröstül, a természettel, az állatokkal és emberekkel együtt. „Sűrűn" élt, első nagy szerelmébe kis híján belehalt. Geyer Stefi elérhetetlen álom volt számára, alig élte túl. Később két házasságot kötött, amelyből két gyermeke született. Rengeteget dohányzott, megszállott rovargyűjtő volt. Ritkaságszámba ment az életében, mikor néhány hetet egy helyben töltött, sokat utazott és szenvedélyes levélíró volt, körülbelül kétezer levelet írt.
Utálta a cigányzenét, és alig volt jobb véleménnyel a dzsesszről. Nem szerette a gépeket, de a fonográfot nagyra becsülte, nagy lehetőségeket látott a rádióban és különösen a filmben. Kortársaitól - néhány kivételtől eltekintve - bizony nem volt elragadtatva, Bachot, Mozartot, Beethovent szerette, és, főleg az utóbbit, sokat tanulmányozta. Nem kedvelte a zajt, a nyüzsgést, a sokaságot, sokszor még egy távoli nesz is zavarta, és mégis Amerikába emigrált, hogy miért akkor, és miért oda, arról még ejtünk néhány szót pár hét múlva.
Nehéz dolgom lesz a magyar népdallal is. Mondják meg őszintén, kit érdekel ez manapság? Kíváncsi lennék, gyarmatosított fővárosunkban vajon hány magyar népdal hangzik el naponta? Bele se kezdek a számolgatásba, mert elsírom magam.
És a múlt? Már hallom előre: „Na, ez is ezt az ezer éve betolakodott ázsiai hordát mentegeti". Mindezt részben azért írtam le, mert ne dugjuk fejünket homokba. Ez a valóság egy része. A nagyobbik. Másrészt Bartókról nem lehet a magyar népzene nélkül írni, népdalaink egy része pedig, ahogy Kodály írta: „minden bizonnyal teremtés közeli". Azt hiszem, most már érthető, miért kezdtem a kislapáttal és a Gellért heggyel.
Nagyon nehéz és izgalmas feladat ez, de próbáljuk meg. Támpontokat kell keresni, meg kell találni azt az utat, amely elvisz az igazságig.
Lükő Gábornak, az egyik legjelentősebb magyar néprajzkutatónak van egy alapvető műve, melynek a következő címet adta: „A magyar lélek formái". Remekmű. A magyar lélek valóban sajátos formákban ölt testet, és itt meg is kapaszkodhatunk. A zene nekünk egy a lélek csodái közül, a magyar gondolkodásmód - a nyelvünkkel szorosan összefüggő - teremtő erejű megnyilvánulása, Istennel való ősrégi kapcsolatunk bizonyítéka. Népdalaink összetéveszthetetlenül rólunk, magyarokról szólnak, dallamaik Kárpát-medencei őshonosságunk ékes bizonyítékai. Erre ébredt rá Bartók is gyűjtőmunkája során, és így lett teljes az ő zenéje. Semmivel össze nem hasonlítható, magyar zene.
A húszas években az új bécsi iskola hatást gyakorolt rá, ez igaz. Talán nem kellett volna. Az „újítás", amelyre később kitérek még, megölni akarta a hagyományt. Bartók mégis megőrizte a legfontosabbat, tiszta, magyar hangját.
Legfőbb támaszaim ezekben az írásokban Bartók Béla vonósnégyesei lesznek. Megadta a Jóisten, hogy életem utóbbi nyolc hónapját közöttük tölthettem. A Mikrokozmosz vonósnégyessel (tagjai: Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Perényi Miklós és jómagam) hanglemezfelvételt készítettünk a hat műből, s a két korong nemsokára, megjelenik a Hungaroton gondozásában. Ezek a kitűnő darabok végigkísérik szerzőjüket egész életútján, sok mindent elárulnak még abból is, aminek maga a szerző sem biztos, hogy tudatában volt.
Hamarosan megkezdjük zenei barangolásunkat Bartók segítségével a magyar lélek útjain.
De miről is írjak, hiszen mindezekről számtalan írásmű jelent meg arról nem is szólva, hogy több száz kötet sorakozik valamennyi témából külön-külön is a könyvtárak polcain. És vannak más bajok is. Mindjárt Bartók Bélával kezdeném.
Nem vele van baj, és nem is a zenéjével, hanem a róla - nyugodtan mondhatjuk - mesterségesen kialakított képpel. Ahhoz, hogy beszélhessünk róla, tudomásul kellene venni, hogy Bartók hús-vér ember volt és nem egy két lábon járó titokzatos legenda. Szerette az életet szőröstül-bőröstül, a természettel, az állatokkal és emberekkel együtt. „Sűrűn" élt, első nagy szerelmébe kis híján belehalt. Geyer Stefi elérhetetlen álom volt számára, alig élte túl. Később két házasságot kötött, amelyből két gyermeke született. Rengeteget dohányzott, megszállott rovargyűjtő volt. Ritkaságszámba ment az életében, mikor néhány hetet egy helyben töltött, sokat utazott és szenvedélyes levélíró volt, körülbelül kétezer levelet írt.
Utálta a cigányzenét, és alig volt jobb véleménnyel a dzsesszről. Nem szerette a gépeket, de a fonográfot nagyra becsülte, nagy lehetőségeket látott a rádióban és különösen a filmben. Kortársaitól - néhány kivételtől eltekintve - bizony nem volt elragadtatva, Bachot, Mozartot, Beethovent szerette, és, főleg az utóbbit, sokat tanulmányozta. Nem kedvelte a zajt, a nyüzsgést, a sokaságot, sokszor még egy távoli nesz is zavarta, és mégis Amerikába emigrált, hogy miért akkor, és miért oda, arról még ejtünk néhány szót pár hét múlva.
Nehéz dolgom lesz a magyar népdallal is. Mondják meg őszintén, kit érdekel ez manapság? Kíváncsi lennék, gyarmatosított fővárosunkban vajon hány magyar népdal hangzik el naponta? Bele se kezdek a számolgatásba, mert elsírom magam.
És a múlt? Már hallom előre: „Na, ez is ezt az ezer éve betolakodott ázsiai hordát mentegeti". Mindezt részben azért írtam le, mert ne dugjuk fejünket homokba. Ez a valóság egy része. A nagyobbik. Másrészt Bartókról nem lehet a magyar népzene nélkül írni, népdalaink egy része pedig, ahogy Kodály írta: „minden bizonnyal teremtés közeli". Azt hiszem, most már érthető, miért kezdtem a kislapáttal és a Gellért heggyel.
Nagyon nehéz és izgalmas feladat ez, de próbáljuk meg. Támpontokat kell keresni, meg kell találni azt az utat, amely elvisz az igazságig.
Lükő Gábornak, az egyik legjelentősebb magyar néprajzkutatónak van egy alapvető műve, melynek a következő címet adta: „A magyar lélek formái". Remekmű. A magyar lélek valóban sajátos formákban ölt testet, és itt meg is kapaszkodhatunk. A zene nekünk egy a lélek csodái közül, a magyar gondolkodásmód - a nyelvünkkel szorosan összefüggő - teremtő erejű megnyilvánulása, Istennel való ősrégi kapcsolatunk bizonyítéka. Népdalaink összetéveszthetetlenül rólunk, magyarokról szólnak, dallamaik Kárpát-medencei őshonosságunk ékes bizonyítékai. Erre ébredt rá Bartók is gyűjtőmunkája során, és így lett teljes az ő zenéje. Semmivel össze nem hasonlítható, magyar zene.
A húszas években az új bécsi iskola hatást gyakorolt rá, ez igaz. Talán nem kellett volna. Az „újítás", amelyre később kitérek még, megölni akarta a hagyományt. Bartók mégis megőrizte a legfontosabbat, tiszta, magyar hangját.
Legfőbb támaszaim ezekben az írásokban Bartók Béla vonósnégyesei lesznek. Megadta a Jóisten, hogy életem utóbbi nyolc hónapját közöttük tölthettem. A Mikrokozmosz vonósnégyessel (tagjai: Takács-Nagy Gábor, Tuska Zoltán, Perényi Miklós és jómagam) hanglemezfelvételt készítettünk a hat műből, s a két korong nemsokára, megjelenik a Hungaroton gondozásában. Ezek a kitűnő darabok végigkísérik szerzőjüket egész életútján, sok mindent elárulnak még abból is, aminek maga a szerző sem biztos, hogy tudatában volt.
Hamarosan megkezdjük zenei barangolásunkat Bartók segítségével a magyar lélek útjain.
0 Megjegyzések