Az utóbbi időben sokan tették szóvá, hogy a hazai, főleg a nagy kereskedelmi TV-híradók egyre inkább torz képet festenek az országban és a világon zajló eseményekről. A híradók bulvárosodását már „megszokhattuk” az elmúlt évtizedben, azonban mostanában – Magyarországon legalábbis – új jelenség ütötte föl a fejét, a híradók szinte teljes átalakulása „bűn-, katasztrófa és banalitásügyi” bulvárműsorokká. Az Egyesült Államokban már a ’70-es, ’80-as évektől kezdve van szakirodalom a témában, sőt már akkor kiváló filmek készültek a torz hírműsorok társadalomformáló szerepéről. Kitörő örömmel jelenthetjük, a televíziós agyrohasztás és megfélemlítés terén utolértük a dicső Nyugatot!
A hírműsorok eltorzulásának jelensége ugyan nálunk sem új keletű, az utóbbi időben azonban egyre nyomasztóbb méreteket ölt. A tendencia hazai „élharcosa” vitathatatlanul a TV2 „Tények” csapata.
Egyébként már a műsor címe is beszédes: nem hírek, csupán tények. Ugyan a névadással annak idején nyilván a műsor „megkérdőjelezhetetlen tárgyilagosságának” érzetét akarták erősíteni, mára viszont különös önirónia cseng mögötte. A műsor már-már pofátlanul szembeötlő módon válogatott, sőt, tendenciózusan összeválogatott „tények hírcsokra”. Meg sem közelíti azt, aminek országos tévéhíradóként definíció szerint lennie kéne, még ha esetleg a „törvény betűjének” meg is felel. Nem a „valóság” reprezentációja, aminek az emberek „naiv módon” egy ún. hírműsort gondolnának, csupán egy szerkesztett műsor, ami híradónak látszik. Tegyük hozzá, a többi csatornán futó társai sem jobbak, legfeljebb kevésbé látványos példái mindennek.
Szemléltetésképpen vegyük a „Tények” egy bizonyos, találomra kiválasztott 2012. novemberi adását. A szűken félórás műsorban 15 „tudósítás” kapott helyet. A hírek mindegyike a bulvár, vagy banális kategóriákba sorolható. A tizenötből 10 valamilyen tekintetben félelmetes, erőszakkal, halállal, sebesüléssel kapcsolatos, 5 pedig valamilyen jelentéktelen, banális eseményhez kötődik. Az egész műsorban egyetlen olyan hír sem szerepelt, ami az országban, vagy a világon zajló valóban jelentős eseményekhez fűződött volna, hacsak a „Kegyetlen gyerekgyilkosság” hírét nem tekintjük olyan információnak, amelynek részleteiről az ország lakosainak feltétlenül, és minimum bő 3 és fél percben, első helyen kell tudomást szerezniük.
Következzen hát egy-egy kép a szóban forgó, 2012.11.03. szombati műsor minden „tudósításából”, hadd beszéljenek önmagukért!
1. "A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik."
2. Motorosbaleset egy erdei úton
3. Részeg kamaszok támadása
4. Egy prostituált meggyilkolása
5. Életveszélyes tömegnövelő szerek
6. Autós orvvadász-üldözés Zala megyében, lefoglalt fegyverek
7. Fontos közérdekű információ egy rendeletről
Tudjuk, a TV-híradó és a mainstream (fősodratú) média általában véve sem szabad, vagy független, ennél fogva tárgyilagosságról is csak egy bizonyos fokig beszélhetünk. Hogy hogyan állíthatunk ilyen „szentségtörő” dolgot? Egyáltalán nem titok, hogy szerte a világon jelentős kereskedelmi és/vagy politikai érdekek fűződnek a „negyedik hatalmi ág”, a média irányításához és szép számmal láttunk már példákat a legkülönfélébb visszaélésekre akár itthon, akár külföldön. Az sem titok, hogy szinte minden, de legalábbis a legtöbb médium elfogult egyik-másik politikai erő, térfél, vagy gazdasági érdekkör irányába, sokszor egyenesen függ ezektől, sőt, az is tudható, hogy szinte a teljes nyugati média nagyjából egy tucat óriáscég tulajdonában áll, tehát rendkívül aránytalan módon koncentrált.
Vannak ügyek, témák, melyeket a mélyen tisztelt és végtelenül szabad sajtó látványosan fölkap, vagy éppen mellőz, és a legtöbb esetben nem kell összeesküvés-elméleti diploma ahhoz, hogy legalábbis erős sejtésünk lehessen arról, milyen érdekek húzódnak a háttérben. Egy hírhedtté vált példa szerint 2007-ben a globális média által legtöbbet tárgyalt téma Paris Hilton ténykedése volt, a második helyen az iraki háború állt. Hogy csak néhány példát említsünk, miért nem tudósított a mainstream világmédia az izlandi forradalomról, melynek során felelősségre vontak politikusokat és bankárokat a pénzügyi-gazdasági összeomlásért és részvételi alapon alkotmányozásba kezdtek? Miért hagyták szinte teljesen figyelmen kívül az Occupy Wall Street tüntetéseit egészen addig, amíg egy rendőri túlkapásról készült felvétel körbe nem járta a netet? Miért van az, hogy Magyarországon máig alig hallani a másfél éve folyamatos spanyolországi tüntetésekről, vagy az, hogy csak kevesen vannak egyáltalán tisztában olyan globális hatású fejleményekkel, mint az Occupy-mozgalom, vagy a LIBOR-botrány?
Ha már itt tartunk: miért vannak tele a híradók válogatott borzalmakkal és banális hülyeségekkel?
Nagyon röviden összefoglalva:
1. A megfélemlített, bizalmatlan, rosszkedvű tömegeket könnyebb „kezelni”, befolyásolni. Inkább bezárkóznak, mintsem szerveződnének.
2. A valóban jelentős hírekkel, ügyekkel kapcsolatban tájékozatlan tömegekkel hasonló a helyzet.
3. Az erőszakos tartalmak által stimulált nézők fogékonyabbak a reklámok „üdítően könnyed” világára.
A „szokásos”, fikciós erőszak- és félelemdömpinggel szemben a hírműsoroknak megvan az az előnyük, hogy közvetlenül a néző valóságról alkotott képét befolyásolják, így még hatékonyabb eszközei lehetnek a megfélemlítésnek.
Amennyiben az emberiségnek sikerülne a média-tartalmakat megtisztítani az ilyen és ehhez hasonló torz gyakorlatoktól és a tömegtájékoztatás eszközei valóban a társadalmak javát szolgálnák, nem pedig a pénzügyi és hatalmi érdekeket, megszűnne az egyik legnagyobb akadálya egy emberközpontú társadalom létrehozásának a részvétel, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság jegyében.
Egyébként már a műsor címe is beszédes: nem hírek, csupán tények. Ugyan a névadással annak idején nyilván a műsor „megkérdőjelezhetetlen tárgyilagosságának” érzetét akarták erősíteni, mára viszont különös önirónia cseng mögötte. A műsor már-már pofátlanul szembeötlő módon válogatott, sőt, tendenciózusan összeválogatott „tények hírcsokra”. Meg sem közelíti azt, aminek országos tévéhíradóként definíció szerint lennie kéne, még ha esetleg a „törvény betűjének” meg is felel. Nem a „valóság” reprezentációja, aminek az emberek „naiv módon” egy ún. hírműsort gondolnának, csupán egy szerkesztett műsor, ami híradónak látszik. Tegyük hozzá, a többi csatornán futó társai sem jobbak, legfeljebb kevésbé látványos példái mindennek.
Szemléltetésképpen vegyük a „Tények” egy bizonyos, találomra kiválasztott 2012. novemberi adását. A szűken félórás műsorban 15 „tudósítás” kapott helyet. A hírek mindegyike a bulvár, vagy banális kategóriákba sorolható. A tizenötből 10 valamilyen tekintetben félelmetes, erőszakkal, halállal, sebesüléssel kapcsolatos, 5 pedig valamilyen jelentéktelen, banális eseményhez kötődik. Az egész műsorban egyetlen olyan hír sem szerepelt, ami az országban, vagy a világon zajló valóban jelentős eseményekhez fűződött volna, hacsak a „Kegyetlen gyerekgyilkosság” hírét nem tekintjük olyan információnak, amelynek részleteiről az ország lakosainak feltétlenül, és minimum bő 3 és fél percben, első helyen kell tudomást szerezniük.
Következzen hát egy-egy kép a szóban forgó, 2012.11.03. szombati műsor minden „tudósításából”, hadd beszéljenek önmagukért!
1. "A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik."
2. Motorosbaleset egy erdei úton
3. Részeg kamaszok támadása
4. Egy prostituált meggyilkolása
5. Életveszélyes tömegnövelő szerek
6. Autós orvvadász-üldözés Zala megyében, lefoglalt fegyverek
7. Fontos közérdekű információ egy rendeletről
Tudjuk, a TV-híradó és a mainstream (fősodratú) média általában véve sem szabad, vagy független, ennél fogva tárgyilagosságról is csak egy bizonyos fokig beszélhetünk. Hogy hogyan állíthatunk ilyen „szentségtörő” dolgot? Egyáltalán nem titok, hogy szerte a világon jelentős kereskedelmi és/vagy politikai érdekek fűződnek a „negyedik hatalmi ág”, a média irányításához és szép számmal láttunk már példákat a legkülönfélébb visszaélésekre akár itthon, akár külföldön. Az sem titok, hogy szinte minden, de legalábbis a legtöbb médium elfogult egyik-másik politikai erő, térfél, vagy gazdasági érdekkör irányába, sokszor egyenesen függ ezektől, sőt, az is tudható, hogy szinte a teljes nyugati média nagyjából egy tucat óriáscég tulajdonában áll, tehát rendkívül aránytalan módon koncentrált.
Vannak ügyek, témák, melyeket a mélyen tisztelt és végtelenül szabad sajtó látványosan fölkap, vagy éppen mellőz, és a legtöbb esetben nem kell összeesküvés-elméleti diploma ahhoz, hogy legalábbis erős sejtésünk lehessen arról, milyen érdekek húzódnak a háttérben. Egy hírhedtté vált példa szerint 2007-ben a globális média által legtöbbet tárgyalt téma Paris Hilton ténykedése volt, a második helyen az iraki háború állt. Hogy csak néhány példát említsünk, miért nem tudósított a mainstream világmédia az izlandi forradalomról, melynek során felelősségre vontak politikusokat és bankárokat a pénzügyi-gazdasági összeomlásért és részvételi alapon alkotmányozásba kezdtek? Miért hagyták szinte teljesen figyelmen kívül az Occupy Wall Street tüntetéseit egészen addig, amíg egy rendőri túlkapásról készült felvétel körbe nem járta a netet? Miért van az, hogy Magyarországon máig alig hallani a másfél éve folyamatos spanyolországi tüntetésekről, vagy az, hogy csak kevesen vannak egyáltalán tisztában olyan globális hatású fejleményekkel, mint az Occupy-mozgalom, vagy a LIBOR-botrány?
Ha már itt tartunk: miért vannak tele a híradók válogatott borzalmakkal és banális hülyeségekkel?
Nagyon röviden összefoglalva:
1. A megfélemlített, bizalmatlan, rosszkedvű tömegeket könnyebb „kezelni”, befolyásolni. Inkább bezárkóznak, mintsem szerveződnének.
2. A valóban jelentős hírekkel, ügyekkel kapcsolatban tájékozatlan tömegekkel hasonló a helyzet.
3. Az erőszakos tartalmak által stimulált nézők fogékonyabbak a reklámok „üdítően könnyed” világára.
A „szokásos”, fikciós erőszak- és félelemdömpinggel szemben a hírműsoroknak megvan az az előnyük, hogy közvetlenül a néző valóságról alkotott képét befolyásolják, így még hatékonyabb eszközei lehetnek a megfélemlítésnek.
Amennyiben az emberiségnek sikerülne a média-tartalmakat megtisztítani az ilyen és ehhez hasonló torz gyakorlatoktól és a tömegtájékoztatás eszközei valóban a társadalmak javát szolgálnák, nem pedig a pénzügyi és hatalmi érdekeket, megszűnne az egyik legnagyobb akadálya egy emberközpontú társadalom létrehozásának a részvétel, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság jegyében.
0 Megjegyzések