A bizalom és a megbékélés gesztusa, hogy Kertész Imre a német fővárosban helyezte el életművének iratanyagát - mondta Berlinben Bernd Neumann német kulturális államminiszter a Nobel-díjas magyar író munkásságának dokumentumaiból a Berlini Művészeti Akadémián (AdK) létrehozott archívumot megnyitó ünnepségen.
A rendezvényen, amelyen több mint százan vettek részt, köztük neves német közéleti személyiségek, mint például Wolfgang Thierse, a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) alelnöke, az államminiszter hangsúlyozta: "egyedülálló nyereség" a német nyelvterület legnagyobb művészeti és kulturális archívumát gondozó AdK számára, hogy megkapta "a magyar kozmopolita és világraszóló jelentőségű író" munkásságának dokumentumait.
Az intézmény feladata, hogy álljon ki az írók, filmesek, képzőművészek és újságírók alkotói szabadságáért és lépjen fel, ha "lábbal tiporják a demokráciát és az emberi jogokat. Erre figyelmeztetnek az olyan életművek is, mint Kertész Imréé" - mondta Bernd Neumann. Klaus Staeck, az AdK elnöke beszédében kiemelte: a 35 ezer oldalnyi iratanyag feldolgozása és megnyitása a tudományos kutatások előtt "nagy megtiszteltetés és nagy felelősség is".
Kertész Imre a berlini akadémiai székházban az ünnepség kezdete előtt az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: "Itt szükség van arra, amit csináltam, otthon, Budapesten pedig még nem kezdték el (az életmű) feldolgozását". A német fővárosban "helyezem el a művemet, és bármikor megnézhetik magyarok, németek és bárki más". Hozzátette: "nem politikai döntés", hogy a Berlini Művészeti Akadémiára bízza iratainak gondozását. Berlinben "van apparátus arra, hogy ezt a művet megőrizzék, és ez meg is történik. Magyarországon nincsen erre apparátus és nincsenek anyagi lehetőségek, úgyhogy ez a legjobb, amit tehetünk".
Az archívumban őrzik egyebek mellett a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését. A Berlinben élő 83 éves író a Der Spiegel című német lapnak az archívum megnyitása alkalmából adott minapi interjúban kifejtette: munkásságát lezárta, nem kíván többet írni. Ezzel kapcsolatban azt MTI-nek azt mondta: betegsége miatt nem is tud már írni.
A kínai Aj Vej-vejtől a német Günter Grassig mintegy 400 tekintélyes művészt - írót, zenészt, képzőművészt, filmest - összefogó Berlini Művészeti Akadémia 2003-ban választotta tagjai közé Kertész Imrét. A magyar tagok között van még mások mellett Kurtág György, Eötvös Péter, Esterházy Péter és Nádas Péter is. Az intézmény élén hat évig (1997-2003) magyar író, Konrád György állt.
Kertész Imre életpályája
Kertész Imre (Budapest, 1929. november 9. –) Nobel-díjas és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, az önkényuralomról szóló műveiért irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki (2002). A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1929. november 9-én született Budapesten. 14 éves korában (1944) megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa. 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító.
Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A kéziratot a Kádár-kori esztétika nevében a Magvető kiadó visszautasítja, ennek a történetéről A kudarc című regényében ír. A Sorstalanság végül 1975-ben jelenik meg először a budapesti Szépirodalmi Kiadónál. Két kisregény, A nyomkereső és a Detektívtörténet után 1988-ban jelenik meg második regénye, a már említett A kudarc, rá két évre pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért. Újabb 13 év munkája lesz a negyedik regény, a Felszámolás – és ezzel az eddig kertészi életmű egyik része egy tetralógiává alakul, melynek alapvető kérdése az élet és az emlékezés feszült viszonya. Az életmű másik ága a naplókat, esszéket tartalmazza: a Gályanapló (1992) a Sorstalanság műhelynaplója, esztétikai, filozófiai és misztikus följegyzések – ennek felel meg a Felszámolás párjaként felfogható Mentés másként (2011).
Kertész Imre esszéinek fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az »Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásokban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége. Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásban részesülő filmet.
Műveit számos nyelvre lefordították, németül összegyűjtött művei a Rowohlt kiadó gondozásában jelennek meg, angolul a Random House, franciául pedig az Actes Sud adja ki. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Pour le Mérite rendjel tulajdonosa. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját vehette át. 2002-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktori címét vehette át. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
2009-ben nyilatkozott egy párizsi lapnak, amelyben elmondta, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól.
Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé.
A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott, tragikus sorsra ítélt egyén sorselemzését adja. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt, Arthur Schnitzler, Tankred Dorst és Ludwig Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.
„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”
Az intézmény feladata, hogy álljon ki az írók, filmesek, képzőművészek és újságírók alkotói szabadságáért és lépjen fel, ha "lábbal tiporják a demokráciát és az emberi jogokat. Erre figyelmeztetnek az olyan életművek is, mint Kertész Imréé" - mondta Bernd Neumann. Klaus Staeck, az AdK elnöke beszédében kiemelte: a 35 ezer oldalnyi iratanyag feldolgozása és megnyitása a tudományos kutatások előtt "nagy megtiszteltetés és nagy felelősség is".
Kertész Imre a berlini akadémiai székházban az ünnepség kezdete előtt az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: "Itt szükség van arra, amit csináltam, otthon, Budapesten pedig még nem kezdték el (az életmű) feldolgozását". A német fővárosban "helyezem el a művemet, és bármikor megnézhetik magyarok, németek és bárki más". Hozzátette: "nem politikai döntés", hogy a Berlini Művészeti Akadémiára bízza iratainak gondozását. Berlinben "van apparátus arra, hogy ezt a művet megőrizzék, és ez meg is történik. Magyarországon nincsen erre apparátus és nincsenek anyagi lehetőségek, úgyhogy ez a legjobb, amit tehetünk".
Az archívumban őrzik egyebek mellett a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését. A Berlinben élő 83 éves író a Der Spiegel című német lapnak az archívum megnyitása alkalmából adott minapi interjúban kifejtette: munkásságát lezárta, nem kíván többet írni. Ezzel kapcsolatban azt MTI-nek azt mondta: betegsége miatt nem is tud már írni.
A kínai Aj Vej-vejtől a német Günter Grassig mintegy 400 tekintélyes művészt - írót, zenészt, képzőművészt, filmest - összefogó Berlini Művészeti Akadémia 2003-ban választotta tagjai közé Kertész Imrét. A magyar tagok között van még mások mellett Kurtág György, Eötvös Péter, Esterházy Péter és Nádas Péter is. Az intézmény élén hat évig (1997-2003) magyar író, Konrád György állt.
Kertész Imre életpályája
Kertész Imre (Budapest, 1929. november 9. –) Nobel-díjas és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, az önkényuralomról szóló műveiért irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki (2002). A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1929. november 9-én született Budapesten. 14 éves korában (1944) megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa. 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító.
Az 1955 és 1960 között létrejött írásokban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regény, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A kéziratot a Kádár-kori esztétika nevében a Magvető kiadó visszautasítja, ennek a történetéről A kudarc című regényében ír. A Sorstalanság végül 1975-ben jelenik meg először a budapesti Szépirodalmi Kiadónál. Két kisregény, A nyomkereső és a Detektívtörténet után 1988-ban jelenik meg második regénye, a már említett A kudarc, rá két évre pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért. Újabb 13 év munkája lesz a negyedik regény, a Felszámolás – és ezzel az eddig kertészi életmű egyik része egy tetralógiává alakul, melynek alapvető kérdése az élet és az emlékezés feszült viszonya. Az életmű másik ága a naplókat, esszéket tartalmazza: a Gályanapló (1992) a Sorstalanság műhelynaplója, esztétikai, filozófiai és misztikus följegyzések – ennek felel meg a Felszámolás párjaként felfogható Mentés másként (2011).
Kertész Imre esszéinek fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az »Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásokban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok egymással való kibékíthetetlensége. Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásban részesülő filmet.
Műveit számos nyelvre lefordították, németül összegyűjtött művei a Rowohlt kiadó gondozásában jelennek meg, angolul a Random House, franciául pedig az Actes Sud adja ki. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Pour le Mérite rendjel tulajdonosa. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját vehette át. 2002-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktori címét vehette át. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
2009-ben nyilatkozott egy párizsi lapnak, amelyben elmondta, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól.
Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé.
A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott, tragikus sorsra ítélt egyén sorselemzését adja. Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt, Arthur Schnitzler, Tankred Dorst és Ludwig Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.
„A legnagyobb problémát persze az első regényem okozta, a Sorstalanság, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy sokan megírták már, amelyek között nagyon sok rossz változat volt, és egy-két jó. De a lényeg az volt, hogy nem szabad azonosulni. Jól kellett ismerni a nyelv határait. Nagyon világosan kellett tudni azt, hogy az, aki itten beszél, nem egy valódi hús-vér, hanem egy regényfigura, akinek nyelve van. Tehát csak nyelv és semmi más. És ez az a törvény, amely fegyelemben tart, és amelyet átlépve idegen szövegek keletkeznek. Ez jó és világos kontroll, csak nehéz. Úgyhogy a Sorstalanság megírása közben néha évek teltek el két fejezet között. Nem tudtam beilleszkedni abba a stílusba. Mondom, az elsődleges az, hogy aki beszél, az irodalmi figura, az csak egy nyelv, nem hús-vér valóság. És ahogy hús-vér valósággá próbáljuk tenni, elfuserálódik az egész.”
0 Megjegyzések