Bijitâ Q - a japán kultrendező, Takashi Miike 2001-es alkotása, a szintén tőle származó Ichi the Killer-ről már írtam előzőleg. Akkor azt hittem a yakuza-sztorit nem lehet felülmúlni bizarr témában, hát nagyot tévedtem. A Visitor Q nézése közben csak pislogtam, hogy na ezt most mi, meg miért, és töredelmesen bevallom, felcsaptam a google-t, hogy némi perspektívát szerezzek, mert volt egy olyan érzésem, nekem csak a töredékét sikerült megfejtenem.

Takashi filmje része a "Love" sorozatnak, ami egy kísérlet volt a japán filmipar részéről. Különböző rendezőkhöz vágtak egy digitális kamerát, meg egy jelképes összeget, azzal a felszólítással, hogy forgassanak valamit "igaz szerelem" témában. Adok én nektek kísérletet - körülbelül ezzel a felkiáltással kezdődhetett a Visitor Q, ugyanis a végeredmény legenyhébb esetben is botrányos...nak tűnik. Ehhez kell egy közönség, ami nem rohan ki az első fél óra után a vetítésről. 

 A téma a szex és a lelki terror (erős egyszerűsítéssel). A sztori középpontjában egy degenerált család áll, akihez beköltözik egy titokzatos idegen (a visitor) és onnantól fogva nagyon elfajulnak a dolgok. A családfő bukott riporter, aki a fia főszereplésével akar dokumentumfilmet készíteni a „mai fiatalokról”. Miike filmje, nem túlzok, komolyan, enciklopédikusan végigmegy az összes -fíliára végződő aberráción és talán csak én vagyok naív, de még fel is talál párat (plusz fizikai erőszak, vérfertőzés, testnedvek ameddig a szem ellát). Az egyes fejezetek ilyen felütésekkel kezdődnek, hogy pl. "Verted már meg anyádat?" vagy "Csináltad már apáddal?" és ezek elég biztosan jelzik a következő képsorok tartalmát.

A film nagy húzása, vagy talán legzavaróbb pontja, hogy a perverz, vagy éppen csak zavarbaejtő jelenetek nincsenek túljátsza, nincs művészi perspektíva, nincs semmi abszurd túlzás - mintha csak neten kallódó home videót látnánk, ahol sarokba lerakott kamera hagyja kibontakozni a dolgokat. A készítő hozzáállása elképesztően semleges, semmiféle kontrasztot nem kapunk, moralizálást, vagy magyarázatot. A nézőre van bízva, mit von le belőle. Undorodsz? Élvezed? Mulatságosnak tartod?

 A Visitor Q igazán érdekes valahol a film felétől lesz, a kitartó néző körülbelül ekkor kezdi összerakni a dolgokat és megformálni valami mondanivalót önmagának. Vajon ez a diszfunkciós család helyreállításáról szól? Vagy arról, hogy a mindenkiben ott lapuló állat elszabadul? Vagy...? Rengeteg következtetést le lehet vonni, vagy simán csak "na még ekkora baromságot!" felkiáltással kukába dobni. Végül ez Takashi alkotásának legnagyobb csavara, ahhoz, hogy megfejthesd ezt a bizarr rejtvényt le kell küzdeni minden belédnevelt jóízlést. Abba már bele sem megyek, hogy mi van ha ez volt az eredeti szándék, bemutatni milyen könnyen meg lehet szabadulni ezektől a normáktól, ártatlan szemlélőként is...
Nem tudom, kinek ajánlhatnám ezt a filmet, talán azoknak akiket az eddigiek nem rettentettek el. Talán még az is a Visitor mellett szól, hogy nem csak Takashi rajongók szeretik, de szakmailag is elismert, nyert pár díjat (pl. legjobb rendező – Japanese Professional Movie Awards).

színes, japán filmdráma, 84 perc, 2001

rendező: Takashi Miike
forgatókönyvíró: Itaru Era
zeneszerző: Kôji Endô
operatőr: Hideo Yamamoto
producer: Reiko Arakawa, Seiichiro Kobayashi, Susumu Nakajima
executive producer: Hisanori Endo, Akira Saito
vágó: Yasushi Shimamura

szereplő(k):
Kenichi Endo (Kiyoshi Yamazaki)
Fujiko (Miki Yamazaki)
Jun Muto (Takuya Yamazaki)
Shoko Nakahara (Asako Murata)
Ikko Suzuki (Sasaoka)