Időpont: 2012. október 20. (21:00 - 23:00)
Egy igazi mediterrán hangulatú este az ÚjInkognitóban!!!
Arany Zoltán-mandolin
Kerekes Zoltán-gitár
Fekete Dávid-cajon,ütőhangszerek
Hegyes Bertalan-nagybőgő
Arany Zoltán-mandolin
Kerekes Zoltán-gitár
Fekete Dávid-cajon,ütőhangszerek
Hegyes Bertalan-nagybőgő
Beszélgetés a Perro Negro zenekar frontemberével, Arany Zoltánnal
Füstös, apró termecskékből álló pub,
zsúfolásig tele emberekkel. A szórakozni vágyók szinte minden
korosztálya megtalálható ezekben az eldugott kis szobácskákban, ami
egyfajta meghitt intimitással szolgál a baráti társaságoknak, vagy az
összejönni kívánó szerelmeseknek.
A
zenekar már készülődik, és az asztalnál ülők mindegyike tudja már, hogy
mi következik. Nem csalódnak. Ismét egy kellemes, meghitt estében
lehetett részük a mediterrán zenét kedvelőknek. A Perro Negro
zenekar virtuóz előadásával varázslatos hangulatot teremtett azoknak,
akik az élőzene különleges hangulatában kívánták eltölteni szombat
estéjüket. A koncert végre alkalmat teremtett arra, hogy kicsit
mélyrehatóbban beszélgessek a zenekar frontemberével, Arany Zoltánnal.
Hány éves korodban kerültél először kapcsolatba a zenével?
Arany Zoltán: Nagyon régi történet ez. Három éves koromban kezdtem zeneoviban püfölni a xilofont, fújni a melodikát, de szerintem már egészen a születésem pontjáig visszavezethető a zenélés. Hangszeres pályafutásom hét éves koromban kezdődött csellista növendékként, aztán a különböző hangszerek egészen a mai napig sorban csöppentek be az életembe.
Foglalkozott más is a családodban zenéléssel?
Arany Zoltán: Főleg apai ágon fordult elő sok zenész, így nem idegen a családtól ez a világ.
Többektől hallottam már magáról a zeneoviról és mindig elmosolyodom, amikor erről beszélgetek valakivel. Miről szól ez a fajta nevelési mód?
Arany Zoltán: Zenei alapoknak a lerakásáról, a ritmuskészség fejlesztéséről, a hallás tisztaságának a fejlesztéséről, tulajdonképpen a Kodály-módszer pedagógiájának az alkalmazásáról.
Akkor alapozták meg a későbbi zenei pályafutásodat?
Arany Zoltán: Ezt azért nem tudom megmondani, mert nem tudom, hogy mi lett volna, ha nem ilyen oviba járok. Nyilván mindenkinek szükségeltetik némi zenei adottság, aztán a többi már szorgalom kérdése. Minden esetre biztosan jó hatással van egy gyerekre, hogyha időben elkezdik képezni a zenére.
Mondtad, hogy folyamatosan léptek be az életedbe a különböző hangszerek. Mik voltak ezek?
Arany Zoltán: Zeneoviban a gyerekek főként furulyán, metallofonon, melodikán játszanak. Ezt még ebben a stádiumban nem nevezhetjük hangszeres játéknak. Aztán iskolás korban már megindul a hangszeres képzés, ami az én esetemben a cselló volt. Miután elvégeztem az alapfokú iskolát, a gitárra váltottam, és aztán jött a többi, a mandolin, a hegedű stb.
Melyek azok a stílusok, amelyek közel állnak hozzád?
Arany Zoltán: A népzene az, ami mindvégig jelen volt az életemben. Nemcsak a magyar népzene, hanem a világ népzenéje, bár a világzene kifejezést nem szeretem. Nagyon közel áll hozzám a bolgár, az ír, a spanyol, a portugál, a görög zene és még hosszasan sorolhatnám, de főleg a tradicionális, autentikus zenéket kedvelem.
Milyen népi hangszereken játszol?
Arany Zoltán: Koboz, duda, citera, hegedű, tekerőlant.
A népzenén túl, milyen stílusú zenét szeretsz?
Arany Zoltán: Kedvelem a középkori zenét, a komolyzenét, időnként jazzt is hallgatok. De főleg a középkori zene az, ami inkább jelen van az életemben. Európa szerte megfordultam hagyományőrző fesztiválokon, főként a Hollóének Hungarica zenekar kötelékében. Egyre népszerűbbek ezek a rendezvények, mivel a tömegtermékké vált popzenétől kezd megcsömörleni a társadalom, és egyre inkább a régi dolgok felé nyúlnak vissza.
Hány zenekarban játszol jelenleg?
Arany Zoltán: Nem tudok pontos számot mondani, mivel a zenekarok között személyi és stílusbeli átfedések is vannak, így nehéz meghúzni a zenekarok között a határvonalat. Ez egy öt-tíz fős baráti társaság, akik szeretnek együtt zenélni, és szoktak is sokat. De körülbelül olyan 5 zenekarról van itt szó. Más-más stílust képviselünk. Játszunk magyar, bolgár, ír népzenét, középkori zenét, mediterrán utcazenét mandolinon.
Az utóbb említett stílust a Perro Negro, azaz a "fekete kutya" zenekar képviseli, amelynek szintén frontembere vagy. Miért pont erre a névre esett a választás?
Arany Zoltán: Röviddel a megalakulásunk után, egy italkimérő érzelmi kombinátban tanakodtunk azon, hogy mi is legyen a nevünk, és nem kevés folyadékmennyiség után észleltük, hogy a helyiségben egy fekete kutya van felfestve a falra, és ez adta az ötletet.
Miért pont a mediterrán utcazenét választottátok?
Arany Zoltán: Az én esetemben a mandolin szeretete, maga a hangszer az, ami első hallásra elvarázsolt. Aztán ez a könnyed, fülbemászó dél-európai dallamvilág nagyon könnyen emészthető, a közönség is hamar megkedveli. Ez az egész életérzés, ami körüllengi ezt a zenét, mindenki számára egy kellemes, üde dolog.
Hányan alkotjátok a zenekart, és milyen hangszereken zenéltek?
Arany Zoltán: Hárman vagyunk, mandolinon, gitáron és ütős hangszereken játszunk, kizárólag akusztikus zenét. A közönség szokta hiányolni az éneket, viszont ez a zenekar a mandolinról szól, a mandolin hangja köré épül.
Említetted, hogy itt tulajdonképpen egy baráti "zenész" társaságról van szó. Főfoglalkozásként űzitek a zenélést, vagy csak egy hobbi az életetekben?
Arany Zoltán: Is-is. Van, aki rendelkezik civil szakmával, 8-16-ig dolgozik és csak szabadidejében zenél, de a csapat többsége inkább a csepűrágók közé tartozik, bohém zenész ember, aki rendszertelenül él.
Nehéz ezt az életformát felvállalni?
Arany Zoltán: Nem. Nagyon könnyű, mert egy örömteli, élvezetes dolog. Ahogy én látom, talán még irigylésre méltó is. Bár ez a bohém, hedonista életmód hosszú távon sajnos kimerítő.
Mi a tapasztalatod? Van-e igény az általatok játszott stílusra, illetve általában az élőzenére?
Arany Zoltán: Igen, egyre inkább. Bár egy nagy hátránya az élőzenének, hogy luxusfüggő. Amikor a társadalom jobban áll anyagilag, akkor a zenész is sokkal jobban él. Most így gazdasági válság idején, csínján bánnak az emberek a garasokkal, és ilyenkor a zenészeknek is kevesebb csurran-cseppen. Igény pedig egyre inkább van rá. A tömegtermék, illetve a pop-ipar salakanyagai mellett kiéheztek az emberek a hagyományos zenékre és az élőzenére is egyaránt. Nagyon sok helyen már zenegép van, cd-ről mennek a számok, ezzel szemben az élőzenének megvan a varázsa.
Melyik korosztály hallgat titeket a legszívesebben?
Arany Zoltán: Minden korosztály számára fogyasztható dallamokat játszunk. A kisgyerekeket annyira még nem köti le, de tizenéves kortól egészen a hetvenesekig képviseltetik magukat a zenekedvelők a koncerteken.
A mandolin muzsikát az ember valahogy automatikusan a nyárhoz köti. Télen szoktatok koncertezni?
Arany Zoltán: Nyilván nyáron esik a legjobban, szabadtéren, akkor van a leginkább helyén ez a zene. Télen viszont egy másik megközelítés kerül előtérbe. Amikor az embereknek hiányzik a meleg, a napsütés, akkor még szívesebben fogadják ezt a kellemes déli hangulatot.
Hol lehet találkozni veletek? Jelent-e meg lemezetek, vagy csak a koncertek alkalmával hallgathatjuk ezt a kellemes muzsikát?
Arany Zoltán: Van egy saját készítésű, kiadású albumunk. Ezen kívül hallhatók vagyunk az interneten, a saját honlapunkon lehet meghallgatni a zenéinket. Elég sokat járjuk az országot, így főként koncertek alkalmával találkozhatnak velünk azok, akik ízelítőre vágynak repertoárunkból.
***
Perro Negro: www.perronegro.hu
Hány éves korodban kerültél először kapcsolatba a zenével?
Arany Zoltán: Nagyon régi történet ez. Három éves koromban kezdtem zeneoviban püfölni a xilofont, fújni a melodikát, de szerintem már egészen a születésem pontjáig visszavezethető a zenélés. Hangszeres pályafutásom hét éves koromban kezdődött csellista növendékként, aztán a különböző hangszerek egészen a mai napig sorban csöppentek be az életembe.
Foglalkozott más is a családodban zenéléssel?
Arany Zoltán: Főleg apai ágon fordult elő sok zenész, így nem idegen a családtól ez a világ.
Többektől hallottam már magáról a zeneoviról és mindig elmosolyodom, amikor erről beszélgetek valakivel. Miről szól ez a fajta nevelési mód?
Arany Zoltán: Zenei alapoknak a lerakásáról, a ritmuskészség fejlesztéséről, a hallás tisztaságának a fejlesztéséről, tulajdonképpen a Kodály-módszer pedagógiájának az alkalmazásáról.
Akkor alapozták meg a későbbi zenei pályafutásodat?
Arany Zoltán: Ezt azért nem tudom megmondani, mert nem tudom, hogy mi lett volna, ha nem ilyen oviba járok. Nyilván mindenkinek szükségeltetik némi zenei adottság, aztán a többi már szorgalom kérdése. Minden esetre biztosan jó hatással van egy gyerekre, hogyha időben elkezdik képezni a zenére.
Mondtad, hogy folyamatosan léptek be az életedbe a különböző hangszerek. Mik voltak ezek?
Arany Zoltán: Zeneoviban a gyerekek főként furulyán, metallofonon, melodikán játszanak. Ezt még ebben a stádiumban nem nevezhetjük hangszeres játéknak. Aztán iskolás korban már megindul a hangszeres képzés, ami az én esetemben a cselló volt. Miután elvégeztem az alapfokú iskolát, a gitárra váltottam, és aztán jött a többi, a mandolin, a hegedű stb.
Melyek azok a stílusok, amelyek közel állnak hozzád?
Arany Zoltán: A népzene az, ami mindvégig jelen volt az életemben. Nemcsak a magyar népzene, hanem a világ népzenéje, bár a világzene kifejezést nem szeretem. Nagyon közel áll hozzám a bolgár, az ír, a spanyol, a portugál, a görög zene és még hosszasan sorolhatnám, de főleg a tradicionális, autentikus zenéket kedvelem.
Milyen népi hangszereken játszol?
Arany Zoltán: Koboz, duda, citera, hegedű, tekerőlant.
A népzenén túl, milyen stílusú zenét szeretsz?
Arany Zoltán: Kedvelem a középkori zenét, a komolyzenét, időnként jazzt is hallgatok. De főleg a középkori zene az, ami inkább jelen van az életemben. Európa szerte megfordultam hagyományőrző fesztiválokon, főként a Hollóének Hungarica zenekar kötelékében. Egyre népszerűbbek ezek a rendezvények, mivel a tömegtermékké vált popzenétől kezd megcsömörleni a társadalom, és egyre inkább a régi dolgok felé nyúlnak vissza.
Hány zenekarban játszol jelenleg?
Arany Zoltán: Nem tudok pontos számot mondani, mivel a zenekarok között személyi és stílusbeli átfedések is vannak, így nehéz meghúzni a zenekarok között a határvonalat. Ez egy öt-tíz fős baráti társaság, akik szeretnek együtt zenélni, és szoktak is sokat. De körülbelül olyan 5 zenekarról van itt szó. Más-más stílust képviselünk. Játszunk magyar, bolgár, ír népzenét, középkori zenét, mediterrán utcazenét mandolinon.
Az utóbb említett stílust a Perro Negro, azaz a "fekete kutya" zenekar képviseli, amelynek szintén frontembere vagy. Miért pont erre a névre esett a választás?
Arany Zoltán: Röviddel a megalakulásunk után, egy italkimérő érzelmi kombinátban tanakodtunk azon, hogy mi is legyen a nevünk, és nem kevés folyadékmennyiség után észleltük, hogy a helyiségben egy fekete kutya van felfestve a falra, és ez adta az ötletet.
Miért pont a mediterrán utcazenét választottátok?
Arany Zoltán: Az én esetemben a mandolin szeretete, maga a hangszer az, ami első hallásra elvarázsolt. Aztán ez a könnyed, fülbemászó dél-európai dallamvilág nagyon könnyen emészthető, a közönség is hamar megkedveli. Ez az egész életérzés, ami körüllengi ezt a zenét, mindenki számára egy kellemes, üde dolog.
Hányan alkotjátok a zenekart, és milyen hangszereken zenéltek?
Arany Zoltán: Hárman vagyunk, mandolinon, gitáron és ütős hangszereken játszunk, kizárólag akusztikus zenét. A közönség szokta hiányolni az éneket, viszont ez a zenekar a mandolinról szól, a mandolin hangja köré épül.
Említetted, hogy itt tulajdonképpen egy baráti "zenész" társaságról van szó. Főfoglalkozásként űzitek a zenélést, vagy csak egy hobbi az életetekben?
Arany Zoltán: Is-is. Van, aki rendelkezik civil szakmával, 8-16-ig dolgozik és csak szabadidejében zenél, de a csapat többsége inkább a csepűrágók közé tartozik, bohém zenész ember, aki rendszertelenül él.
Nehéz ezt az életformát felvállalni?
Arany Zoltán: Nem. Nagyon könnyű, mert egy örömteli, élvezetes dolog. Ahogy én látom, talán még irigylésre méltó is. Bár ez a bohém, hedonista életmód hosszú távon sajnos kimerítő.
Mi a tapasztalatod? Van-e igény az általatok játszott stílusra, illetve általában az élőzenére?
Arany Zoltán: Igen, egyre inkább. Bár egy nagy hátránya az élőzenének, hogy luxusfüggő. Amikor a társadalom jobban áll anyagilag, akkor a zenész is sokkal jobban él. Most így gazdasági válság idején, csínján bánnak az emberek a garasokkal, és ilyenkor a zenészeknek is kevesebb csurran-cseppen. Igény pedig egyre inkább van rá. A tömegtermék, illetve a pop-ipar salakanyagai mellett kiéheztek az emberek a hagyományos zenékre és az élőzenére is egyaránt. Nagyon sok helyen már zenegép van, cd-ről mennek a számok, ezzel szemben az élőzenének megvan a varázsa.
Melyik korosztály hallgat titeket a legszívesebben?
Arany Zoltán: Minden korosztály számára fogyasztható dallamokat játszunk. A kisgyerekeket annyira még nem köti le, de tizenéves kortól egészen a hetvenesekig képviseltetik magukat a zenekedvelők a koncerteken.
A mandolin muzsikát az ember valahogy automatikusan a nyárhoz köti. Télen szoktatok koncertezni?
Arany Zoltán: Nyilván nyáron esik a legjobban, szabadtéren, akkor van a leginkább helyén ez a zene. Télen viszont egy másik megközelítés kerül előtérbe. Amikor az embereknek hiányzik a meleg, a napsütés, akkor még szívesebben fogadják ezt a kellemes déli hangulatot.
Hol lehet találkozni veletek? Jelent-e meg lemezetek, vagy csak a koncertek alkalmával hallgathatjuk ezt a kellemes muzsikát?
Arany Zoltán: Van egy saját készítésű, kiadású albumunk. Ezen kívül hallhatók vagyunk az interneten, a saját honlapunkon lehet meghallgatni a zenéinket. Elég sokat járjuk az országot, így főként koncertek alkalmával találkozhatnak velünk azok, akik ízelítőre vágynak repertoárunkból.
***
Perro Negro: www.perronegro.hu
0 Megjegyzések