A magyar történelem szabadságharcaihoz Bocskai, Thököly, Rákóczi és 1848 dicsőséges sorához méltán csatlakozik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk, mely mint annyi elődje  ugyan elbukott a túlerővel szemben,  ám 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugározta be a magyar népet. Ismételten megmutatta önmagunknak és a világnak, hogy lehet a magyarokat a diktatúra erőszakával saját érdekeik ellen kényszeríteni – de csak egy ideig.  Azután viselnie kell minden elnyomónak, legyen az török, német, szovjet vagy bárki más – tettei következményeit!
 
A modern kommunizmus rémuralmának gyökerei igazában véve a Francia Forradalomig nyúlnak vissza. Ezt kevesen tudják, mert követői és utódai fennen lobogtatták a Liberté Égalité Fraternité feliratú trikolort, ám igyekeztek elrejteni azt a rettenetes tömegmészárlást, keresztényüldözést és anarchiát  amit éppen a zászlót vivők és követői követtek el, addig amíg  a forradalom Napóleon diktatúrájába nem torkollott, s bukott el.
 
A Francia Forradalom eszméje és gyakolata a 19-század szociáldemokrata teóretikusai Marx, Engels és követőik munkássága révén jutott el az orosz radikális szociáldemokratákhoz, a későbbi  Bolsevistákhoz,  kommunistákhoz,  Leninhez  és  csoportjához, akik ügyesen kihasználva az I. Világháború végi kaótikus állapotokat magukhoz ragadták a hatalmat Oroszoszágban. Ugyanazt a zászlót lengetve, álnokul szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hírdetve és ígérve, a Szovjet Únió a világtörténelem legvéresebb, legelnyomóbb, legrettenetesebb diktatúráját és keresztényüldözését valósítota meg, csak sokkal nagyszabásubban, hatásosabban és hosszabban mint francia mestereik.
 
Míg a két világháború között a Szovjet Únió bezártan és izolálva igencsak ismeretlen maradt a világ nyugati része előtt, melynek igazi természetét csak a II Világháború vége felé a Szovjet hadsereg nyugat felé való nyomulása eredményeként Európa felszabaditott, valójában elfoglalt,  meghódított és bekebelezett keleti részei tapasztalhatták meg, melyek többsége már korábban kapott ízelitőtt abból, hogy mit is jelent  szovjet uralom alatt lenni, köztük a balti államok, a finnek, a lengyelek, románok és a magyarok.
 
Ami minket magyarokat illet: a trianoni békediktátumot, mely  elrabolta népünk egyharmadát, s országunk kétharmadát, Lenin 1920-ban őszintén ellenezte s “imperialista békének” minősítette,  és igaza  volt. Sztalin 1947-ben a párizsi békediktátumban meg maga követelte országunknak a trianoni békediktátumnál súlyosabb megcsonkítását! Hol volt itt a híres elvszerű kommunista következetesség?

Sztalin  tartott a magyaroktól, ismerve Habsburg-ellenes négy szabadságharcunkat, s az 1919-es magyar kommunista fiaskót.  Ezért a magyarokra külön politikát szabott: kicsivé, szegénnyé, erőtlenné, és kiszolgáltatottá  kellett  őket tenni. Sehol annyi háborús bűnöst nem végeztek ki mint nálunk; sehol annyi kirakatper nem volt mint nálunk; sehol annyira tönkre nem tették a polgári középosztályt és a jómódú parasztságot, mint nálunk; sehol nem üldözték olyan rafináltan az Egyházat, mint nálunk; talán sehol nem volt olyan magas a szovjet megszálló erők száma mint nálunk, és sehol annyira nem gyaláztak meg becsületében egy  nemzetet mint nálunk!
 
S mi történt 1956 október 23-án? Az amit a lélektan így ír le: minden bántás,  verés és megalázás, megszorítás, tiltás, minden kifosztás, gonoszság és ördögi tett nem múlt el nyomtalanúl – hanem a kollekív magyar lélek tudatalattijába süllyedt alá, s ott szép csendesen forrni kezdett, s amikor a feszültséget már nem lehetett tovább lefojtani – hirtelen robbant s ez tíz éves kommunista diktatúra után 1956 október 23-án következett be!

Legyen mindez mementó jelenlegi és jövőbeli elnyomóinknak!
 
2012 október 31 
Dr. Pungur József 
a Pólus Online Kanadai munkatársa