Kedves Költőnőtársaim! Örömhírt hoztam! Újra divatba jött mindenkori kedvencünk: a KALAP! Hogy ez miért örömhír?
PMO (Pólus Média Online) - Azért, mert eredeti, mutatós, sikkes, kedves, szégyentelenül erotikus, ugyanakkor megejtően szűzies találmány, ami mellesleg megóvhat rengeteg kellemetlenségtől, átmeneti viszontagságtól.
Jól tudták ezt elődeink, nem véletlenül viseltek mindenféle ünnepélyes és hétköznapi megjelenésük alkalmával ők is kalapot.
"A kalap jellemzője, hogy a fejet borító hengeres, csonka kúp, vagy félgömbszerű részén kívül, karimája is van, ez különbözteti meg a többi fejfedőtől. A karima hivatott megvédeni viselőjét a naptól, illetve ez vezeti el az esőt is. Szélessége feladatától és funkciójától függően nagyon változatos, a közép-amerikai sombrero karimája akár viselője vállán is túlér, egyes női kalapoknál pedig csak keskeny esetleg visszahajtott perem van, minden funkció nélkül."
Ezt a mókás leírást találjuk a kalapról az interneten: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalap
Arra még nem gondoltam, hogy újfent felfedezett kedvenc fejfedőm az esőtől is megóvhatna, de a nap elleni védekezés során én is szívesen alkalmazom.
De csak otthon. J
Mert sajna, ha mondjuk kedvenc fehér kalapomban kilibbenek az utcára, meglehetősen kevés rajongó, de annál több csodálkozó, netán megrökönyödő szempár mered rám. Nem úgy volt ez a régi időkben, amikor a hölgyek békésen megbújhattak kalapjuk karimájának árnyékában, és még jól is mutattak!
Saját városkámban viselésekor inkább idegen turistának érzem magam, akinek a nyakából már csak egy fényképezőgép hiányzik, hogy egyből kedves eligazítást kapjon, ha bizonytalannak tűnik útvonalát illetően.
"A nyugati kultúrában a férfiak leveszik a kalapjukat, ha egy keresztény templomba lépnek be, a nők azonban nem. A női kalapokat hagyományosan szalagok, tűk tartották meg a fejen, amelyeknek eltávolítása és újra felhelyezése körülményes lett volna, ezért a nők a fejükön hagyják a kalapot."
Nahát! Ezt sem gondoltam volna! Van egy hely a világon, ahol a nők előnyt élveznek a férfiakkal szemben, s ez a hely éppen a templom! Ez valahol számomra azt is üzeni, hogy a nők így kalapban is nyilvánvalóan megadják a tiszteletet, a férfiak viszont mégiscsak arra szorulnak, hogy ezt kalaplevétellel fejezzék ki. Persze ezt nem az alapvetően kissé feminista gondolkodásmódom figyelteti meg velem, ez teljesen nyilvánvaló. J
Mindenesetre én mindig leveszem a kalapom az általam tisztelt férfitársak előtt, ők pedig csak azért nem kapják le rögtön, mert már nincs nekik. J
És most jön a legváratlanabb fordulat:
„Kerek és hegyes kalapok jöttek divatba a rómaiaknál, akik azt a szabadság jelvényévé tették, úgy hogy a rabszolgák felszabadulásukkor kalapot kaptak.”
Hát ez az! Tehát a kalap egyben a szabadság jelképe is, talán éppen azért, mert szabadságunk van egymás előtt időjárástól függetlenül hol képletesen le, hol felkapkodni.J
De azért arra vigyázzunk, hogy esőben csak maradjon nyugodtan rajtunk, mert nagy galibát okozna egy kalap alól kibukkanó csapzott frizura! És gondoljunk a fodrásznál hagyott nem kis összegre is!
Tehát, bátran kijelenthetem, én ugyan kedvelem a kalapom, még ha más nem is. Csak kár, hogy nem hordhatom!
Pedig sok esetben nagyon jó szolgálatot tenne, hiszen mögé rejthetném aggódó, érdeklődő, netán hódító pillantásomat, vagy a biztonság kedvéért nem egészen naprakész frizurámat, amit ilyen esetben gyors kontyba tűzök, vagy lófaroknak álcázok. J
Viselésének szokása Nero halála után terjedt el, véleményem szerint valószínűleg azért is, mert a véres költő jelenlétében senki sem viselhette volna.
Németországban csak a X. században hordták, a XII. - XIII. században pedig formáját tekintve is változatosabb lett a felhozatal.
Franciaországban - ahol szerintem ma legbátrabban viselik a nők - a XIV. században jött divatba, annak is inkább a végén. Nagymértékű elterjedésének oka következtetéseim szerint nyilvánvalóan az lehetett, hogy ebben az országban a nők gyermekszülés után nagyon hamar munkába állnak, és ezzel akarják mintegy egyenjogúságukat érzékeltetve ügyesebben megvívni harcukat a hétköznapokban.
Nekünk viszont kedves magyar nőtársak és költőtársak marad a penna, mivel az aktatáska a mi vállunkon nem mutat valami jól, kalapot pedig sajna nem mindig viselhetünk. ?
De csak addig, míg nem olvassák el egyre többen ezt a cikket, melyben minden nőt e bájosan pimasz ruhadarab viselésére buzdítok! J
Legyen az zsiráldi, cilinder, szalma, selyem, szatén avagy posztó, mindegyik alkalmas az elegáns, netán sportos, esetleg vagány megjelenésre, lakás festésekor pedig hátrakanyarintott formában szigorúan ajánlott!
Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. századra magas, hegyes alakú fazonok jöttek divatba, de ne kérdezzétek tőlem miért, Svájc esetében talán a gyakori szeles idő miatt kedvelték a passzosabb formát. Franciaországban XIV. Lajos alatt a háromszögletű fejfedőt díjazták, melyek majd egy teljes századig tartották magukat.
„Mint általában a ruházat, úgy a kalap alakja és színe is gyakran volt politikai pártok szimbóluma. Szentelt kalapokat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött, akik a római egyház körül érdemeket szereztek."
Mindebből azt az egyenes következtetést vonom le, hogy a kalap nem szégyen! Nőtársaim, hordjuk csak nyugodtan!
De mielőtt bárki előtt levennénk, nyugodtan várjuk meg, hogy ő is levegye előttünk!
Erre biztatlak Benneteket ma ezen a még mindig melengetően kellemes augusztus végi napon.
És mielőtt a megfelelő fazont kiválasztani indulnánk, ne feledjük, hogy a legszebb festmények mégiscsak kalapos nőkről készültek, mert ez a fejfedő – nevezhető akár koronának is J - mindig titokzatosabbá, érdekesebbé teszi a női orcát.
Sötét hajú nők inkább világos, szőke hajú hölgyek pedig lehetőleg sötét kalapok között keresgéljenek, ha fátyolosat találnátok, mindenképpen szóljatok nekem is, mert arra én is régen vadászok!
Jól tudták ezt elődeink, nem véletlenül viseltek mindenféle ünnepélyes és hétköznapi megjelenésük alkalmával ők is kalapot.
"A kalap jellemzője, hogy a fejet borító hengeres, csonka kúp, vagy félgömbszerű részén kívül, karimája is van, ez különbözteti meg a többi fejfedőtől. A karima hivatott megvédeni viselőjét a naptól, illetve ez vezeti el az esőt is. Szélessége feladatától és funkciójától függően nagyon változatos, a közép-amerikai sombrero karimája akár viselője vállán is túlér, egyes női kalapoknál pedig csak keskeny esetleg visszahajtott perem van, minden funkció nélkül."
Ezt a mókás leírást találjuk a kalapról az interneten: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalap
Arra még nem gondoltam, hogy újfent felfedezett kedvenc fejfedőm az esőtől is megóvhatna, de a nap elleni védekezés során én is szívesen alkalmazom.
De csak otthon. J
Mert sajna, ha mondjuk kedvenc fehér kalapomban kilibbenek az utcára, meglehetősen kevés rajongó, de annál több csodálkozó, netán megrökönyödő szempár mered rám. Nem úgy volt ez a régi időkben, amikor a hölgyek békésen megbújhattak kalapjuk karimájának árnyékában, és még jól is mutattak!
Saját városkámban viselésekor inkább idegen turistának érzem magam, akinek a nyakából már csak egy fényképezőgép hiányzik, hogy egyből kedves eligazítást kapjon, ha bizonytalannak tűnik útvonalát illetően.
"A nyugati kultúrában a férfiak leveszik a kalapjukat, ha egy keresztény templomba lépnek be, a nők azonban nem. A női kalapokat hagyományosan szalagok, tűk tartották meg a fejen, amelyeknek eltávolítása és újra felhelyezése körülményes lett volna, ezért a nők a fejükön hagyják a kalapot."
Nahát! Ezt sem gondoltam volna! Van egy hely a világon, ahol a nők előnyt élveznek a férfiakkal szemben, s ez a hely éppen a templom! Ez valahol számomra azt is üzeni, hogy a nők így kalapban is nyilvánvalóan megadják a tiszteletet, a férfiak viszont mégiscsak arra szorulnak, hogy ezt kalaplevétellel fejezzék ki. Persze ezt nem az alapvetően kissé feminista gondolkodásmódom figyelteti meg velem, ez teljesen nyilvánvaló. J
Mindenesetre én mindig leveszem a kalapom az általam tisztelt férfitársak előtt, ők pedig csak azért nem kapják le rögtön, mert már nincs nekik. J
És most jön a legváratlanabb fordulat:
„Kerek és hegyes kalapok jöttek divatba a rómaiaknál, akik azt a szabadság jelvényévé tették, úgy hogy a rabszolgák felszabadulásukkor kalapot kaptak.”
Hát ez az! Tehát a kalap egyben a szabadság jelképe is, talán éppen azért, mert szabadságunk van egymás előtt időjárástól függetlenül hol képletesen le, hol felkapkodni.J
De azért arra vigyázzunk, hogy esőben csak maradjon nyugodtan rajtunk, mert nagy galibát okozna egy kalap alól kibukkanó csapzott frizura! És gondoljunk a fodrásznál hagyott nem kis összegre is!
Tehát, bátran kijelenthetem, én ugyan kedvelem a kalapom, még ha más nem is. Csak kár, hogy nem hordhatom!
Pedig sok esetben nagyon jó szolgálatot tenne, hiszen mögé rejthetném aggódó, érdeklődő, netán hódító pillantásomat, vagy a biztonság kedvéért nem egészen naprakész frizurámat, amit ilyen esetben gyors kontyba tűzök, vagy lófaroknak álcázok. J
Viselésének szokása Nero halála után terjedt el, véleményem szerint valószínűleg azért is, mert a véres költő jelenlétében senki sem viselhette volna.
Németországban csak a X. században hordták, a XII. - XIII. században pedig formáját tekintve is változatosabb lett a felhozatal.
Franciaországban - ahol szerintem ma legbátrabban viselik a nők - a XIV. században jött divatba, annak is inkább a végén. Nagymértékű elterjedésének oka következtetéseim szerint nyilvánvalóan az lehetett, hogy ebben az országban a nők gyermekszülés után nagyon hamar munkába állnak, és ezzel akarják mintegy egyenjogúságukat érzékeltetve ügyesebben megvívni harcukat a hétköznapokban.
Nekünk viszont kedves magyar nőtársak és költőtársak marad a penna, mivel az aktatáska a mi vállunkon nem mutat valami jól, kalapot pedig sajna nem mindig viselhetünk. ?
De csak addig, míg nem olvassák el egyre többen ezt a cikket, melyben minden nőt e bájosan pimasz ruhadarab viselésére buzdítok! J
Legyen az zsiráldi, cilinder, szalma, selyem, szatén avagy posztó, mindegyik alkalmas az elegáns, netán sportos, esetleg vagány megjelenésre, lakás festésekor pedig hátrakanyarintott formában szigorúan ajánlott!
Németországban, Hollandiában és Svájcban a XVI. századra magas, hegyes alakú fazonok jöttek divatba, de ne kérdezzétek tőlem miért, Svájc esetében talán a gyakori szeles idő miatt kedvelték a passzosabb formát. Franciaországban XIV. Lajos alatt a háromszögletű fejfedőt díjazták, melyek majd egy teljes századig tartották magukat.
„Mint általában a ruházat, úgy a kalap alakja és színe is gyakran volt politikai pártok szimbóluma. Szentelt kalapokat a pápa olyan fejedelmeknek és hadvezéreknek küldött, akik a római egyház körül érdemeket szereztek."
Mindebből azt az egyenes következtetést vonom le, hogy a kalap nem szégyen! Nőtársaim, hordjuk csak nyugodtan!
De mielőtt bárki előtt levennénk, nyugodtan várjuk meg, hogy ő is levegye előttünk!
Erre biztatlak Benneteket ma ezen a még mindig melengetően kellemes augusztus végi napon.
És mielőtt a megfelelő fazont kiválasztani indulnánk, ne feledjük, hogy a legszebb festmények mégiscsak kalapos nőkről készültek, mert ez a fejfedő – nevezhető akár koronának is J - mindig titokzatosabbá, érdekesebbé teszi a női orcát.
Sötét hajú nők inkább világos, szőke hajú hölgyek pedig lehetőleg sötét kalapok között keresgéljenek, ha fátyolosat találnátok, mindenképpen szóljatok nekem is, mert arra én is régen vadászok!
Szerző: Krisztamari (PMO)
0 Megjegyzések