Egy hatkerekű marsjárót sem volt egyszerű feladat a Vörös Bolygóra küldeni, embereket pedig még nehezebb lesz...
Bár a Curiosity sikerrel landolt a Marson, egy emberekből álló expedíciót eljuttatni a bolygóra a mai technológiával még nagyon kockázatos lenne. Íme a legfontosabb komoly akadály, amit az emberiségnek le kell küzdeni.
Az első az idő. Egy oda-vissza út a Marsra - az ott eltöltendő idővel együtt - két-három évet vehet igénybe. Minél lassabban jutnak oda az emberek, annál több készletet kell magukkal vinniük, ráadásul növekszik egy katasztrofális kimenetelű meteorkarambol veszélye is. A mikrogravitációban eltöltött hosszú idő alatt az űrhajósok izom és csonttömege drasztikusan csökkenne és sokkal jobban ki lennének téve a kozmikus sugárzásnak és a nap által kibocsátott részecskéknek, ami a rákos megbetegedések kockázatát növeli. A megoldást a hatékonyabb meghajtás jelenti. Minél gyorsabban kell odaérni a Marsra, és ehhez a mainál jobb meghajtásra van szükség.
Nem csak az út során, de a Marson is komoly gondot jelent a sugárzás, és a hatására jelentkező rákos megbetegedések. Mind az űrhajót, mind a bolygón felállítandó támaszpontot erős pajzsokkal kell ellátni. A hagyományos alumínium nem megfelelő, mert a hatékonyság érdekében ezeknek sokkal vastagabbaknak kell lenniük, tehát nő a tömegük és az nem praktikus. A sugárzást felfogó víz megoldást jelenthet.
Ha a falak lennének az űrhajó víztartályai a Nemzetközi Űrállomáson is alkalmazott víz-újrahasznosító rendszernek köszönhetően, folyamatos védelmet tudnának nyújtani. De a folyékony hidrogén is egy alternatíva. A Marson a sziklákkal és a helyi talajjal lehetne védeni az alumíniumból készült vagy felfújható épületeket. Az űrruhákat is át kellene tervezni, hogy nagyobb védelmet nyújtsanak a szabad ég alatt végrehajtandó feladatok közben. Akár vizet tartalmazó kabátokat is viselhetnek vagy vékony polietilén rétegeket a ruha alatt. A sisakokat is erősebb védelemmel kell majd ellátni.
Az emberi természetet is figyelembe kell venni az expedíció tervezésekor. Komoly tudósok nem szoktak ezzel nagyon foglalkozni, de a szex kérdése igenis fontos. Mióta férfiak és nők együtt repülnek az űrben, sokakat foglalkoztat az űrszex gondolata. A relatíve rövid küldetések és a hihetetlen profizmus - ami az asztronauták sajátja - miatt ez a kérdés nem volt annyira égető, de egy több éves út bizony komoly kihívások elé állítja az emberi testet.
Már 2008-ban felmerült a kérdés, hogy ilyen hosszú küldetések tervezésekor miért nem veszik figyelembe a szexualitást, hiszen annak komoly pszichológiai következményei lehetnek, ami akár veszélyt is jelenthet a küldetés sikerére nézve, vagy az abban résztvevők életére.
A zéró gravitáció miatt a legénység egyszerűen elgyengül. A csont és izomtömeg csökken, a kardiovaszkuláris rendszer, a tüdő valamint az immunrendszer is gyengülni kezd, és romlani kezd a látás. A vestibuláris rendszer felborul, ami egyensúlyproblémákhoz vezet.
A megoldás az lehet, ha valamiféle edzőtermet is beépítenek az űrhajóba, ahol rendszeresen tréningeznek az űrhajósok. A Nemzetközi Űrállomáson élők naponta két órát sétálnak és futnak egy mókuskerékben, szobabiciklit hajtanak, és folyamatosan gyúrnak, hogy megelőzzék a súlytalanság negatív következményeit.
Szigorú, táplálkozási szakértők által kitervelt étrendjük van, és gyógyszereket szednek a csontjaikra. Ha szükséges további tápanyagbevitelt is előírnak nekik. A legjobb azonban egy tengelye körül forgó űrjármű lenne, ami képes mesterséges gravitációt fejleszteni. Ez azonban egyelőre csak a sci-fi filmekben és könyvekben fordul elő.
Kitörni a Föld gravitációjából a mai napig komoly kihívás a mérnököknek. Több millió dollárba kerül az utánpótlás feljuttatása a Föld körüli pályára. Annak érdekében, hogy minél kevesebb utánpótlást csomagoljanak magukkal az útra, az űrhajósoknak meg kell tanulniuk a Marsból élni.
Ha megtanulnak zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni hidrofónikus módszerekkel, akkor képesek lehetnek saját maguk számára megtermelni az élelmiszer egy részét, ráadásul friss hozzávalókat is ehetnek, nem csak szárított dolgokat.
A Mars légkörében lévő szén-dioxidból folyékony metánt lehet előállítani, ami a hazajutáshoz szükséges üzemanyag alapja lehet. Nem kell vizet átfuvarozni az űrön, mert a marsi jégsapkákból is nyerhetnek vizet maguknak. Ezekkel a módszerekkel csökkenthető a misszió költsége, ezáltal nagyobb esély lehet arra, hogy tényleg megvalósuljon.
Az első az idő. Egy oda-vissza út a Marsra - az ott eltöltendő idővel együtt - két-három évet vehet igénybe. Minél lassabban jutnak oda az emberek, annál több készletet kell magukkal vinniük, ráadásul növekszik egy katasztrofális kimenetelű meteorkarambol veszélye is. A mikrogravitációban eltöltött hosszú idő alatt az űrhajósok izom és csonttömege drasztikusan csökkenne és sokkal jobban ki lennének téve a kozmikus sugárzásnak és a nap által kibocsátott részecskéknek, ami a rákos megbetegedések kockázatát növeli. A megoldást a hatékonyabb meghajtás jelenti. Minél gyorsabban kell odaérni a Marsra, és ehhez a mainál jobb meghajtásra van szükség.
Nem csak az út során, de a Marson is komoly gondot jelent a sugárzás, és a hatására jelentkező rákos megbetegedések. Mind az űrhajót, mind a bolygón felállítandó támaszpontot erős pajzsokkal kell ellátni. A hagyományos alumínium nem megfelelő, mert a hatékonyság érdekében ezeknek sokkal vastagabbaknak kell lenniük, tehát nő a tömegük és az nem praktikus. A sugárzást felfogó víz megoldást jelenthet.
Ha a falak lennének az űrhajó víztartályai a Nemzetközi Űrállomáson is alkalmazott víz-újrahasznosító rendszernek köszönhetően, folyamatos védelmet tudnának nyújtani. De a folyékony hidrogén is egy alternatíva. A Marson a sziklákkal és a helyi talajjal lehetne védeni az alumíniumból készült vagy felfújható épületeket. Az űrruhákat is át kellene tervezni, hogy nagyobb védelmet nyújtsanak a szabad ég alatt végrehajtandó feladatok közben. Akár vizet tartalmazó kabátokat is viselhetnek vagy vékony polietilén rétegeket a ruha alatt. A sisakokat is erősebb védelemmel kell majd ellátni.
Az emberi természetet is figyelembe kell venni az expedíció tervezésekor. Komoly tudósok nem szoktak ezzel nagyon foglalkozni, de a szex kérdése igenis fontos. Mióta férfiak és nők együtt repülnek az űrben, sokakat foglalkoztat az űrszex gondolata. A relatíve rövid küldetések és a hihetetlen profizmus - ami az asztronauták sajátja - miatt ez a kérdés nem volt annyira égető, de egy több éves út bizony komoly kihívások elé állítja az emberi testet.
Már 2008-ban felmerült a kérdés, hogy ilyen hosszú küldetések tervezésekor miért nem veszik figyelembe a szexualitást, hiszen annak komoly pszichológiai következményei lehetnek, ami akár veszélyt is jelenthet a küldetés sikerére nézve, vagy az abban résztvevők életére.
A zéró gravitáció miatt a legénység egyszerűen elgyengül. A csont és izomtömeg csökken, a kardiovaszkuláris rendszer, a tüdő valamint az immunrendszer is gyengülni kezd, és romlani kezd a látás. A vestibuláris rendszer felborul, ami egyensúlyproblémákhoz vezet.
A megoldás az lehet, ha valamiféle edzőtermet is beépítenek az űrhajóba, ahol rendszeresen tréningeznek az űrhajósok. A Nemzetközi Űrállomáson élők naponta két órát sétálnak és futnak egy mókuskerékben, szobabiciklit hajtanak, és folyamatosan gyúrnak, hogy megelőzzék a súlytalanság negatív következményeit.
Szigorú, táplálkozási szakértők által kitervelt étrendjük van, és gyógyszereket szednek a csontjaikra. Ha szükséges további tápanyagbevitelt is előírnak nekik. A legjobb azonban egy tengelye körül forgó űrjármű lenne, ami képes mesterséges gravitációt fejleszteni. Ez azonban egyelőre csak a sci-fi filmekben és könyvekben fordul elő.
Kitörni a Föld gravitációjából a mai napig komoly kihívás a mérnököknek. Több millió dollárba kerül az utánpótlás feljuttatása a Föld körüli pályára. Annak érdekében, hogy minél kevesebb utánpótlást csomagoljanak magukkal az útra, az űrhajósoknak meg kell tanulniuk a Marsból élni.
Ha megtanulnak zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni hidrofónikus módszerekkel, akkor képesek lehetnek saját maguk számára megtermelni az élelmiszer egy részét, ráadásul friss hozzávalókat is ehetnek, nem csak szárított dolgokat.
A Mars légkörében lévő szén-dioxidból folyékony metánt lehet előállítani, ami a hazajutáshoz szükséges üzemanyag alapja lehet. Nem kell vizet átfuvarozni az űrön, mert a marsi jégsapkákból is nyerhetnek vizet maguknak. Ezekkel a módszerekkel csökkenthető a misszió költsége, ezáltal nagyobb esély lehet arra, hogy tényleg megvalósuljon.
0 Megjegyzések