Szakemberek régóta vallják:
termelőknek és fogyasztóknak egyaránt érdeke, hogy a pálinka
elfoglalhassa megérdemelt helyét a nemzeti italok sorában.
Az utóbbi pálinka elismertetésében fontos szerepet játszott Papp József és családja, a Zsindelyes Pálinkafőzde tulajdonosai. Az újfehértói fürtösmeggy pálinkára 2005 végén kérelmezte az eredetvédelmet a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft., és 2007- ben meg is kapták a magyarországi földrajzi oltalmat. Akkor jött az ötlet, hogy a minőségi pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítésére fesztivált szerveznek, amelyen a népi hagyományok is főszerepet kapnak. Így született meg a Zsindelyes Pálinka- és Népi Gasztronómiai Fesztivál, amely évről évre egyre több vendéget vonz.
Mire besötétedett, zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a Zsindelyes Fesztivál nagyszínpad előtti területe, így telt ház előtt lépett fel a Csík zenekar, majd aztán a Republic együttes. A két formáció fellépése között az újfehértói Roxan együttes játszott feldolgozásokat és saját dalokat a kis színpadon népes és lelkes közönség előtt.
Erőt meríteni a holnapokra
Mára a fesztivál hagyományává vált a Magyar Pálinka Lovagrend tagjainak felvonulása is a megnyitóünnepségen, jelenlétükkel erősítve a fesztivál céljait. Hiszen a lovagok is azért tevékenykednek, hogy a kulturált pálinkafogyasztást népszerűsítsék, s hogy a hungarikumnak számító pálinka visszakapja rangját, ismét elfoglalhassa megérdemelt helyét a nemzeti italok sorában.
Ennek érdekében hatodik alkalommal
rendezték meg nagy sikerrel az Érpatakhoz tartozó Zsindelyes-tanyán a
Zsindelyes Pálinka- és Népi Gasztronómiai Fesztivált. Bár magának a
fesztiválnak a története 2007-ben kezdődött, az előzményei jóval
korábbra nyúlnak vissza.A sikertörténet ismertetését kezdjük azzal, hogy
Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében nincsenek hegyvidékek, így nincsenek történelmi borvidékek sem. Van azonban sok-sok gyümölcs – már ha az időjárás is úgy akarja –, amelyekből a hungarikumot jelentő pálinkát
lehet főzni. Ezt igazolja, hogy ebben a megyében található a legtöbb
földrajzi eredetvédelmet élvező pálinka: az ország legkeletibb
szegletéhez kötődik ugyanis a szabolcsi almapálinka, a szatmári
szilvapálinka és az újfehértói fürtösmeggy pálinka.
Magasra tették a mércét
Magasra tették a mércét
Az utóbbi pálinka elismertetésében fontos szerepet játszott Papp József és családja, a Zsindelyes Pálinkafőzde tulajdonosai. Az újfehértói fürtösmeggy pálinkára 2005 végén kérelmezte az eredetvédelmet a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft., és 2007- ben meg is kapták a magyarországi földrajzi oltalmat. Akkor jött az ötlet, hogy a minőségi pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítésére fesztivált szerveznek, amelyen a népi hagyományok is főszerepet kapnak. Így született meg a Zsindelyes Pálinka- és Népi Gasztronómiai Fesztivál, amely évről évre egyre több vendéget vonz.
Papp József és munkatársai a maguk
munkáját nehezítették meg, hiszen már az első évben magasra tették a
mércét, s az azt követő alkalmakkor egyre újabb és újabb ötlettel
kellett előállniuk a vonzerő megtartása érdekében. Az idén szeptember
1-jén tartott fesztiválon is számtalan újdonsággal találkozhattak az
érdeklődők a már hagyományosnak számító főzőverseny, a néptáncegyüttesek
és könnyűzenei előadók mellett: a nyírbátori Csekő Cukrászdának
köszönhetően volt egyebek között pálinkával ízesített macaron,
bemutatták egy ruhapályázat nyertesét, a Zsindelyes- ruhát, és a TIGÁZ
hűséges ügyfelei is különleges ajándékokkal távozhattak.
Telt ház a színpad előtt
Mire besötétedett, zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a Zsindelyes Fesztivál nagyszínpad előtti területe, így telt ház előtt lépett fel a Csík zenekar, majd aztán a Republic együttes. A két formáció fellépése között az újfehértói Roxan együttes játszott feldolgozásokat és saját dalokat a kis színpadon népes és lelkes közönség előtt.
Természetesen azok jártak a legjobban, akik már reggel megérkeztek a VI. Zsindelyes Pálinka- és Népi Gasztronómiai Fesztiválra,
hiszen egész nap számos program kínált kikapcsolódási és szórakozási
lehetőséget. A főzőverseny résztvevői már reggel begyújtottak a
bográcsok és üstök alá, lobogott a gáztűzhely lángja is, készültek a
különféle pörköltek, lapcsánkák, gulyáslevesek. Nemcsak szabolcsi
csapatok neveztek erre a versenyre, jöttek résztvevők a Hajdúságból is. S
lám, milyen a sors: vendéggyőzelem született, ugyanis a már Hajdú-Bihar
megyében található Nyíradony színeiben indult csapat nyerte meg a
versenyt.
A lósport kedvelői fogathajtóversenyt és díjugratást láthattak,
majd bepillantást nyerhettek a Hortobágy mindennapi életébe. Ehhez még
csak utazniuk sem kellett, ugyanis maga a Hortobágy költözött rövid
időre a Zsindelyes tanyára csikósaival, a pusztai ötösfogattal és a
magyar szürke marhákkal.
Egész nap várta a látogatókat a Zsindelyes Fesztivál kézműves udvara
is, ahol a látogatók igazi vásári forgatagban érezhették magukat. Több,
mint negyven kiállító pakolta ki portékáit, közben néhány mesterember –
például a kovács és a faműves – bemutatót is tartott. Itt kapott helyet
az Agrármarketing Centrum kiállítása is, ahol Kiváló Magyar
Élelmiszereket sorakoztattak fel, így a vendégeknek alkalmuk volt
közelről is megismerkedni az ínycsiklandó magyar árukkal, többek között a
füstölt kolbásszal, a mézzel, a fűszerpaprikával.
Fogyasztás mértékkel és kultúráltan
Bár a fesztivál napján bőven ontotta sugarait a Nap, meleg ide, meleg oda, egy pálinkafesztiválon illik megkóstolni a gyümölcsök levét. Nem volt hiány a Zsindelyes Pálinkafőzde termékeiből, ennek ellenére mértékkel itták az emberek ezt az értéket, bizonyítva, hogy lehet kulturáltan alkoholt fogyasztani. A pálinkának nélkülözhetetlen társa a magyar gasztronómia, a népzene és a néptánc, s ezek együtt adják a magyar életformát, a magyar életmódot. És éppen ez teszi kiváló ünneppé az immár hagyományos Zsindelyes Fesztivált, amely erőt ad a hétköznapokhoz. A pálinka a magyarok nemzeti itala, csak a miénk, ezért fontos ragaszkodni hozzá, s ezért fontos a pálinka kulturált fogyasztását népszerűsíteni.
Bár a fesztivál napján bőven ontotta sugarait a Nap, meleg ide, meleg oda, egy pálinkafesztiválon illik megkóstolni a gyümölcsök levét. Nem volt hiány a Zsindelyes Pálinkafőzde termékeiből, ennek ellenére mértékkel itták az emberek ezt az értéket, bizonyítva, hogy lehet kulturáltan alkoholt fogyasztani. A pálinkának nélkülözhetetlen társa a magyar gasztronómia, a népzene és a néptánc, s ezek együtt adják a magyar életformát, a magyar életmódot. És éppen ez teszi kiváló ünneppé az immár hagyományos Zsindelyes Fesztivált, amely erőt ad a hétköznapokhoz. A pálinka a magyarok nemzeti itala, csak a miénk, ezért fontos ragaszkodni hozzá, s ezért fontos a pálinka kulturált fogyasztását népszerűsíteni.
Erőt meríteni a holnapokra
Mára a fesztivál hagyományává vált a Magyar Pálinka Lovagrend tagjainak felvonulása is a megnyitóünnepségen, jelenlétükkel erősítve a fesztivál céljait. Hiszen a lovagok is azért tevékenykednek, hogy a kulturált pálinkafogyasztást népszerűsítsék, s hogy a hungarikumnak számító pálinka visszakapja rangját, ismét elfoglalhassa megérdemelt helyét a nemzeti italok sorában.
A fesztivál színhelyén megfordult több
ezer ember érdeklődése azt jelzi: szükségünk van rá, hogy egy-egy napra
megpihenjünk, kikapcsolódjunk, hódoljunk a magyar gasztronómia
sokszínűségének, nagyokat beszélgessünk, s hogy mindebből erőt merítsünk
a holnapokra, a holnaputánokra.
(A cikket a Magyar Mezőgazdaság 2012/38. számában olvasható.)
(A cikket a Magyar Mezőgazdaság 2012/38. számában olvasható.)
0 Megjegyzések