Kutatók úgy vélik, az eddigi legjobb bizonyítékot találták meg arra, hogy a Szaturnusz Titán holdjának felszíne alatt folyékony óceán rejlik. Az új megfigyelések azt mutatják, hogy a Titán deformálódik az általa megtapasztalt gravitációs árapályjelenség során, ami azt sugallja, hogy kérge alatt óceán terpeszkedik. Ezen óceán jelenlétét régóta teorizálták, de soha nem erősítették meg. A Titán a Szaturnusz körül keringő, több mint hatvan ismert hold legnagyobbika, még a Merkúrt is lepipálja méreteivel. A kutatók hosszú ideje gyanították, hogy óceánt rejt felszíne alatt. Hasonlókat feltételeznek a Jupiter Ganümédész, Kallisztó és Európa holdjáról is. A korábbi megfigyelések során azt mutatták ki, hogy a Titán egész felszíne olybá tűnik, „körbecsúszik”. A legfrissebb adatok szerint, megfeszülése a Szaturnusz gravitációja alatt, azt sugallja, hogy a hold tényleg óriási, felszín alatti óceánnal rendelkezik, mely vagy vízből, vagy víz-ammónia elegyből áll. „A Naprendszerben máshol lévő, folyékony víz felkutatása az egyik legfontosabb célja a NASA bolygókutatási expedícióinak – mondja Luciano Iess, a vizsgálat vezetője, a La Sapienza Egyetem kutatója. – Ez a felfedezés rámutat arra a tényre, hogy a külső Naprendszer számos szatellitje nagy mennyiségű folyékony vizet hordoz. Ahhoz, hogy betekinthessenek a Titán rejtélyes belsejébe, a Cassini űrszondára támaszkodtak, mely 2004 óta kering a Szaturnusz körül. A rendkívül erős árapályjelenségre fókuszáltak, melyet a bolygó gravitációs vonzása fejt ki holdjain. Ez az árapály elég erős ahhoz, hogy valamikor óriási jégtömböket szakított szét és megalkotta a világ gyűrűit. A Titán maga négyszázszor erősebb árapályerőkkel szembesül, mint amit a mi Holdunk fejt ki a Földre. Azt vizsgálták, a Cassini gyorsulása miként változott hat közeli elrepülés során a Titánnál, 2006 és 2011 között. Ennek alapján kikövetkeztették a hold gravitációs mezejének erejét. Mivel az objektum gravitációja tömegén alapszik, ezek a részletek segítettek felfedni, az anyag hogyan oszlik meg a Titán belsejében, és hogyan változik attól függően, hogy a hold közel vagy távol kerül a Szaturnusztól ovális alakú, 16 napos orbitális pályáján. Mivel a Titán nem gömbölyded, hanem némileg nyújtott - mint egy rögbilabda -, hosszanti tengelye megnő, amikor közelebb kerül a bolygóhoz. Nyolc nappal később, amint ismét eltávolodott, gömbölyűbbé válik. Az erős deformálódás, mely a Szaturnusz gravitációs hatására kialakult a Titánon, arra utal, hogy a hold igen rugalmas belső szerkezettel rendelkezik. Ez újabb bizonyítékot ad azon feltételezésekhez, melyek szerint óceán rejlik egy relatíve vékony, 100 kilométeres vagy még kisebb burok alatt. Iess elmondta, sejtették, hogy van óceán a Titánon, azonban puszta feltételezésekről volt szó. „Ezek a mérések most tulajdonképpen biztosítanak róla, hogy létezik az objektumon felszín alatti óceán.” Azt egyelőre nem tudják, milyen mély lehet a víztömeg. „Nem tudjuk megmondani, hogy 10 vagy 100 kilométer, esetleg még mélyebb-e. Csak azt tudjuk, hogy van egy folyékony réteg odabenn.” Ezek a rejtett tengerek talán rendelkeznek az élet kémiai összetevőivel, ahogy a Titán felszíne és atmoszférája is. „Méréseink nem árulnak el semmit a titáni életről, de szerves molekulák komoly készletével rendelkezik a hold, víz is van, így minden összetevő megtalálható, mely az élet kialakulásához vezethet” – mondja Iess. A Titán árapályjelenségeinek további elemzése még többet felfedhet a hold történetéről – teszi hozzá -, többek között azt, hogy orbitális pályája miért olyan ovális alakú, eleve így alakult-e ki, vagy egy másik objektummal történt kozmikus ütközés eredménye. A kutatás eredményeiről a Science folyóirat számolt be.