A szabad akarat nem csupán a filozófia egyik régi és sok vitát kiváltó fogalma. A filozófia régi kérdéseinek egyike, hogy létezik-e szabad akarat: azaz hatalmunkban áll-e cselekedeteink, gondolataink irányítása, vagy egy külső erő determinál minket cselekvésre? Nagyon hasonló a neurológia kérdése is, amit egy, az 1980-as években elvégzett kísérlettel szoktak megválaszolni, tagadva a szabad akarat létezését. Egy új tanulmány szerint azonban könnyen lehet, hogy ezt a 30 éves klasszikus kísérletet félreértelmezték.


Az 1980-as évek elején Benjamin Libet, a San Francisco-i Kalifornia Egyetem elektroencefalográfiával (EEG) vizsgálta az ujj mozgatását megelőző agytevékenységet és az úgynevezett készenléti potenciált (RP). Munkatársaival arra kérték a résztvevőket, hogy egy óra számlapját figyelve jegyezzék meg, mikor jutnak el arra az elhatározásra, hogy az ujjukat megmozdítsák. Libet átlagosan 200 milliszekundumos késleltetést észlelt a kényszer és maga a mozdulat között, az EEG-ben azonban felfedett egy jelet is, ami még ennél is korábban - átlagosan 550 milliszekundummal a cselekvés előtt jelentkezett. Ezt nevezték el készenléti potenciálnak, amit a szabad akaratra mért csapásként értékelték, mivel ez ebben a formában arra utal, hogy az agy jóval azelőtt felkészül a cselekvésre, mielőtt tudatába kerülnénk a mozgási kényszernek.

Az újabb kísérletre 2009-ig kellett várni. Judy Trevena és Jeff Miller, az új-zélandi Otago Egyetem kutatói egy Libetéhez hasonló kísérletet terveztek meg, azzal a jelentő különbséggel, hogy az önkénteseknek egy hangjelzés hatására kellett meghozniuk egy döntést, miszerint megnyomnak-e egy billentyűt egy billentyűzeten, vagy sem. Ebben a kísérletben sikerült a döntéshozatal előtt készenléti potenciált mérése, azonban az akkor is jelen volt, ha az alany a billentyű megnyomása mellett döntött és akkor is, ha nem. Az RP a döntéstől függetlenül minden esetben azonos volt, azt sugallva, hogy az csupán az agy figyelmének fokozódását jelzi, nem azt, hogy az agy egy mozdulatra készül, a pontos jelentését azonban nem sikerült tisztázni.

Most Schurger és munkatársai előálltak egy magyarázattal. Mindenek előtt feltettek egy kérdést: hogy dönti el az agy, hogy egy spontán mozdulatot végez? Ennek megválaszolásához más döntéshozó forgatókönyveket vettek szemügyre. Schurger csapata szerint valami hasonló történik az agyban a Libet-kísérlet során is, azzal a jelentős különbséggel, hogy ott az alanyokat megkérték, hagyjanak figyelmen kívül minden külső információt a mozdulat megtétele előtt. A cselekvési kényszernek tehát belülről kell fakadnia, például az agy neurális tevékenységének véletlenszerű fluktuációjából. Schurger csapata szerint a mozgást ennek a neurális zajnak a felgyülemlése és egy bizonyos küszöb átlépése váltja ki.

Több viselkedési rendellenességet is össze lehet kötni a szabad akarat kérdéskörével: a megrögzött-megszállott zavarokkal küzdő betegek nagy része érez leküzdhetetlen vágyat, késztetést olyan cselekedet, vagy cselekedetek végrehajtására, amik ellentétesek saját akaratukkal.