Az embert ősidők óta érzelmi kapcsolatok sokasága kötötte az erdőhöz. Csaknem ilyen vonzerőt gyakorolt érzés- és képzeletvilágára egy-egy hatalmas vagy különleges megjelenésű fa is, amelyet isteneknek kijáró hódolattal és tisztelettel övezett. A masszív, nagy fák nyilvánvalóvá teszik: másképp is lehet élni. 

Végtelen toleranciával viselni a hóleplet, a szelet, az esőt, a tűző napot, kutatni, szívni a tápanyagot, behegeszteni a sérülést, csak vinni-vinni előre a fakasztás–hajtás–növesztés–kivirágzás–magnevelés–levélhullatás–nyugalomba merülés ciklusait, akár több százszor is. A nagy fák fennmaradásukat annak köszönhették, hogy meg tudtak húzódni egy csöndes, elfelejtett zugban, „időszigetben”, ahol évszázadokig nem történt semmi lényeges változás.
Igazán nagy és öreg fákat a hársak, szelídgesztenyék és – legfőképp – a tölgyek között találunk. Ezek több száz évig elélhetnek, masszív törzset növesztenek, tekintélyük megfellebbezhetetlen. Bár nem nőnek igazán nagyra, nemes szépségük, és a hazai táj arculatához tartozásuk indokolja, hogy a bükkök se maradjanak említetlenül.
Az öreg hársak mesefák: koboldok, varázsbaglyok tanyái. Csavar, göcsört, odú, legyökerező oldalág járul hozzá változatosságukhoz. Temetők, templomkertek, kastélyparkok, kúriaudvarok kedvelt fája.
Szőkedencs temetődombját egy hatalmas hárs uralja. Dacol az akadálytalanul söprő szelekkel, a hirtelen jövő, villámos balatoni zivatarokkal. Tövénél kettéválik, odvas, de meglepően egészséges.
Ötvöskóny öreg hársfájának nincs közepe, kerülete is megszakad, hiányos. A fa mégis él, nagy koronát tart fenn. Különösségében is elegáns, s alig felfoghatóan hatalmas. (2 sz. kép)
A barátságos gesztenyék meleg fényű, szelíd óriások, melyeken jól látszik az öregség. A vadon és a kultúra határán élnek. Kertek végében nőnek igazán nagyra, a szőlőhegyek szélein, ahol az erdő kezdi benőni a felhagyott gyümölcsöst. Környékük különösen tavasszal megejtő hangulatú. Kasztanyettás harkályok és piros orrú, demizsonos öregemberek járják ilyenkor a szőlőhegyeket.
Zengővárkony határában találjuk legszebb gesztenyésünket. Néhány tucat öreg és még öregebb, csavart, göcsörtös törzsű, szétágazó fa vet csíkos, tavaszi árnyékot a sarjadzó fűre. Itt a fák nem törnek magasba, közel maradnak a földhöz. (3 sz. kép)
Szentgyörgyvár öreg gesztenyefája sok mindent megélhetett. Oldalán ott a kereszt: 1864-ben már szinte szentként tisztelték. Mindene odvas, mindene göcsörtös, mindene száraz szikárság. (4 sz. kép)
A jóságos tölgy a legrokonszenvesebb magyar vadfa: a türelem, bölcsesség és jóság mintaképe. Valószínűleg ezek a fák azért ilyen jólelkűek, mert tudják, hogy sokáig élnek, és nem tűzifának, hanem leginkább bútornak szánják őket. Zala-megyében, Bak község mellett, a Nénai-völgyben, egy rét közepén találjuk  az ország legnagyobb tölgyfáját.
Az elegáns bükk előkelő, ám hűvös fa, mely mindig idegen marad. Ritkán éri meg a kétszáz évet: hamarabb kidől vagy kivágják. Míg a tölgyes szelíden suttog az éjszakai szélben, a bükkös komoran zúg. Zabolátlanabb, ridegebb, mint amaz.
Sümeg–Sarvaly - A sarvalyi forrástól párszáz méterre délre, az úttól jobbra találjuk a különös formájú, Ördögigfának nevezett bükköt.
Tormafölde–Vétyem - Aki kék galamb burukkolásától hangos, 43 méter magas, oszlopos bükkerdőt keres, az ide jöjjön! Legszebb bükkösünk!
A bükk csoportosan, szálerdőben különleges szépséget áraszt. Egy tavaszi alkonyon a Zengő oldalában, az odvas keltikék lila fényében időmegállító élményben lehet részünk. Szívből ajánlható még az almamellék–sasréti bükkös tavaszi zsongásban és keressük fel télen a bükki Őserdőt és a Tátika erdejét! (Pósfai György nyomán)
A fák lelkéről ebben a bejegyzésemben olvashattok:
képek: dalzso.freeblog.hu (vezérkép), nevezetesfak.hu, gizgazok.blogspot.com, geocaching.hu, mariann-buda.blog.hu, debonclub.blogspot.com, szerző
Kollát Gyula