Ősztől 930 új diák kezdheti meg tanulmányait a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az országban pár napja kezdődtek meg az egyetemi felvételik. A felsőokatási intézetek azonban aggódnak, hogy az elrontott érettségik miatt nem lesz elegendő diák idén sem. Nagyváradon ez ideig többen jelentkeztek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A nagyváradi magyar felsőoktatási intézményben idén két új szakkal bővült az oktatás. A pedagógia és a bankszakember képzés a legnépszerűbb a jelentkezők körében.

Antal Júlia felvételiző, Margitta: „Próbálok egy olyan munkalehetőséget választani ezáltal, ami könnyebbé teszi az életemet a jövőben.”

Néhány év múlva valószínűleg már az itt végzett fiatalok helyezkednek el a Bihar megyei bankfiókokban. Magyar bankszakemberből ugyanis hiány van, ez az első ilyen jellegű képzés Romániában.

János Szatmári Szabolcs rektor, Partiumi Egyetem: „Ebben a határ menti régióban egyre inkább nagyobb a kereslet az olyan pénzügyi bankszakemberek iránt, akik magyarul is, románul is, idegen nyelven is tudnak kommunikálni és hát nyilvánvalóan ezt a keresletet próbálja ez a szak kielégíteni.”

Az egyetemre Debrecenből és Szegedről is rendszeresen járnak át a vendégtanárok és szakemberek. De nemcsak ők. A nagyváradi felsőoktatási intézet a külföldi diákok körében is egyre népszerűbb. Ez a fiatalember a romániai gyökereit kereste és itt kötött ki.

Gyalai Artúr, diák, Bécs: „Ami tetszik az az, hogy én nagyon jól megértem magam a tanárokkal, nagyon nyitottak, kicsit családi hangulat van és azért csak mindenféléről tanulunk.”

A beiratkozás 25-én zárul. A jelentkezőket az érettségi jegyek alapján rangsorolják. Csupán reklámgrafika és a zenepedagógia szakon van kizáró jellegű képességfelmérés. Az eredményhirdetés július 28-án lesz.

Villányi Zoltán
Erdély Tv