Bár a modern kor embereinek
nevezzük magunkat, életünkben még mindig nagy szerepe van a babonáknak, hiedelmeknek.
licium.hu - A péntek 13 a legnépszerűbb babonáink közé tartozik. Sokan vannak, akik
úgy hiszik: ez a nap szerencsétlenebb mint a többi és hogy
ilykor csak rossz dolgok történhetnek.
A babona szerint péntek 13-án ne fogjunk fontos dolgokba, hiszen abból úgysem lesz semmi, erőfeszítéseink kudarcot vallanak. Mások úgy tartják, aki vidám pénteken sírni fog majd vasárnap.
Ez a nap azért tűnik félelmetesnek és szerencsétlennek, mert két babonát is ütköztet: név szerint a pénteket és a 13-as számot.
A 13-as számtól való félelem az ókorig nyúlik vissza. Ezekben az időkben ugyanis a 12-es számot tartották a harmónia megtestesítőjének. Az ókori kabbalisták szerint pedig, ha ehhez a tökéletes számhoz hozzá adunk egyet az megbontja az egységet, felborítja az egyensúlyt és halált hoz. Ezért félnek és féltek az emberek annyira a 13-as számtól.
A péntek szintén babonás nap, hiszen Jézust pénteken feszítették keresztre és úgy tartják, a paradicsomi bűnbeesés is péntekre esett. Emellett a 19. századi Európában pénteken volt a hóhér napja, ekkor tartottak nyilvános kivégzéseket.
A babona úgy tartja, hogy semmi újba ne fogjunk péntek 13-án, hiszen az úgyis kudarcba fullad. Ennek ellenére vannak olyan emberek, akik dacolnak a babonával és csak azért is jól szeretnék magukat érezni péntek 13-án.
Ez is azt bizonyítja, hogy akár hiszünk, akár nem hiszünk a babonában, mindenkit érdekel egy kicsit ez a különleges nap. Ez is hozzátartozik az örökségünkhöz, amit európai emberként ajándékba kaptunk őseinktől.

Barna Hajnalka
0 Megjegyzések