Aki a kereskedelemben igazán meg akar gazdagodni, az minden héten addig-addig csavarja az agyát, amíg ki nem talál valamit, hogy olcsóbban vásárolhasson az ő szeretett vevőközönsége. Okos keres¬kedőnk folyamatosan és elszántan nyomja lefelé az árakat. Nyomja, lenyomja, de olyan nagyon mélyre nyomja, hogy az alatt már csak a magyar foci meg Attila koporsója van. Kiárusít tavasszal, leértékel nyáron, fél áron ad ősszel, februárban meg szinte ingyen. Bizony így tesz a jó ember, ha milliárdos akar lenni.
Vajon a kedves olvasó azt gondolja megbomlott az elmém? Nem. És kereskedőnk sem hülye. Horgász. Tudja, mi az: beetetni.
A vevőnek ugyanis összeakad a szeme, ha meglátja az árcédulán, hogy most 6500 forint helyett 2300-ért kaphat egy gombfelvarró detonátort.
"Micsoda?! – sikolt fel lelkesen. – Több, mint négyezerrel olcsóbban?! Hát ez fantasztikus! Hé, kisasszony, kettőt csomagol¬jon! És ugyan mondja már meg, hogy mi ez!"
Más alkalommal ingeket adjunk háromezer-ötszáz helyett kétezer-ötszázért, s ha ennyiért sem megy, akkor adjunk kétezerért kettőt. Lesz ott olyan tolongás, mint a határon, mikor egyesítettük a németeket.
Kell azt tudni a vevőknek, hogy az ingek darabját Csádból im¬portáltuk egy marék rizsért, ami nekünk húsz forintba került?
Áldja a nevünket, vigye az ingünket.
Az is bölcs húzás, ha teljes kiárusítást rendezünk beszerzési áron, merthogy – úgymond – "bezár a bazár". Ilyenkor a "beszerz¬ési áron" ne legyen több haszon, mint 80-100 százalék, mert a pofátlanságnak is van határa, azt mondják, akik nem értenek hozzá. A végkiárusítás pedig eltarthat egy évig is. Aztán még meggondolhatjuk magunkat a bolt bezárását illetően.
Árleszállítási módszerünk cuki kis változatát dobta be egyik áruházi láncunk.
Hetenként, egy bizonyos napon, mindent olcsóbban adott a nyugdíjasoknak. Volt is nagy öröm, nagy hálálkodás, meg áldja meg az Isten! Kaptak sajtót dögivel. Nem is lett volna semmi baj, és biztosan mennybe megy a cég, ha egy néni nem akarja az árleszállítás napján megvenni azt az olcsó vasalót még olcsóbban, amit előzetesen kinézett magának. Merthogy az a vasaló az adott napon nem volt sehol. Csak egy másik típus, háromszor annyiért.
Tanulság: a nyugdíjasokat nem szabad beengedni az áruházba, csak az árleszállítás napján. A többi napokon pedig alkalmazni kell néhány nyugdíjas kereső pitbullt.
Vajon a kedves olvasó azt gondolja megbomlott az elmém? Nem. És kereskedőnk sem hülye. Horgász. Tudja, mi az: beetetni.
A vevőnek ugyanis összeakad a szeme, ha meglátja az árcédulán, hogy most 6500 forint helyett 2300-ért kaphat egy gombfelvarró detonátort.
"Micsoda?! – sikolt fel lelkesen. – Több, mint négyezerrel olcsóbban?! Hát ez fantasztikus! Hé, kisasszony, kettőt csomagol¬jon! És ugyan mondja már meg, hogy mi ez!"
Más alkalommal ingeket adjunk háromezer-ötszáz helyett kétezer-ötszázért, s ha ennyiért sem megy, akkor adjunk kétezerért kettőt. Lesz ott olyan tolongás, mint a határon, mikor egyesítettük a németeket.
Kell azt tudni a vevőknek, hogy az ingek darabját Csádból im¬portáltuk egy marék rizsért, ami nekünk húsz forintba került?
Áldja a nevünket, vigye az ingünket.
Az is bölcs húzás, ha teljes kiárusítást rendezünk beszerzési áron, merthogy – úgymond – "bezár a bazár". Ilyenkor a "beszerz¬ési áron" ne legyen több haszon, mint 80-100 százalék, mert a pofátlanságnak is van határa, azt mondják, akik nem értenek hozzá. A végkiárusítás pedig eltarthat egy évig is. Aztán még meggondolhatjuk magunkat a bolt bezárását illetően.
Árleszállítási módszerünk cuki kis változatát dobta be egyik áruházi láncunk.
Hetenként, egy bizonyos napon, mindent olcsóbban adott a nyugdíjasoknak. Volt is nagy öröm, nagy hálálkodás, meg áldja meg az Isten! Kaptak sajtót dögivel. Nem is lett volna semmi baj, és biztosan mennybe megy a cég, ha egy néni nem akarja az árleszállítás napján megvenni azt az olcsó vasalót még olcsóbban, amit előzetesen kinézett magának. Merthogy az a vasaló az adott napon nem volt sehol. Csak egy másik típus, háromszor annyiért.
Tanulság: a nyugdíjasokat nem szabad beengedni az áruházba, csak az árleszállítás napján. A többi napokon pedig alkalmazni kell néhány nyugdíjas kereső pitbullt.
Legyen jó autónk
A profi szervizes úgy hozza rendbe például a váltót, hogy az a szavatosság lejárta utáni napon megy szét, de totál!
Először is, vésse az eszébe a kedves olvasó, hogy minden szolgál¬tatás aranybánya, ha halaszthatatlan szükségletet elégít ki. Ilyen szolgáltatás például a köztéri illemhely, a fagylaltos a strandon, az ügyvédi tanácsadás, a nyilvánosház és az autószerviz.
Mert ugyan mit tehet az ember, ha egy téli reggel, nyári este, tavaszi délben, és egyáltalán, minden évszakban és napszakban lerobban a kocsija? Csapjon a tetejére és hagyja ott?
Ügyfelünknek az autóval olyan a kapcsolata, mint a házastársával: százszor könnyebb először "igen"-t mondani, mint később "nem"- et. Elviszi hát a szervizbe a kis roncsot. És akkor követ¬kezünk mi!
Legelőszöris nem szabad elhinni azt a kapitalista dumát, hogy a tisztességes munka meghozza gyümölcsét. Ha mindent rendesen megjavítunk, akkor az ügyfelet egy év múlva sem látjuk viszont, mert jó lesz a kocsija. Hát hol itt a gyümölcs?! Mindig csak annyira szabad a hibát kijavítani, hogy az adott munka szavatossági idejét kibírja a roncs. A profi szervizes úgy hozza rendbe például a váltót, hogy az a szavatosság lejárta utáni napon megy szét, de totál!
Nem boszorkányság! Technika!
Meggazdagodásunk második biztosítéka a csukott szem módszere. Tegyük fel, hogy észreveszünk egy iciri-piciri hibácskát javítás közben. Laza egy csavarocska. Csöpög egy csapágyacska. Kotyog és ketyeg, potyog és petyeg.
Tesztkérdés: vajon javítsuk ki a hibát percek alatt néhány forint értékű munkával? A jó válasz: nem!! Hát megbolondultunk mi?!
Hiszen eltelik néhány hét vagy hónap, és az a kis hibácska tízezreket hozhat nekünk, amikor szétrázódik miatta a járgány! Vigyázzunk! Ne legyünk már a magunk ellensége, kolléga! Na, ugye!
A harmadik és legbiztosabb érvünk az autószerviz mellett, hogy minden javításért annyit kérünk, amennyit már szégyellnénk, ha volna erkölcsi izénk..., érzékünk, vagy hogy hívják.
A kedves olvasó talán most azt mondja, hogy az ügyfél, bár helyből hülye, egy idő után rájöhet a stiklikre: az időzített hibára, a csukott szem módszerére és az átlagon felüli "fejésre". És ha rájön, átmegy egy másik szervizbe. Na, és akkor mi van? Vajon nem ugyanúgy és ugyanannyiért dolgoznak ott is, mint magánál, édes úr? Higgyen egy régi és tapasztalt úrvezetőnek! Az Ön ügyfele nyugodtan elrohanhat a másik szervizbe, hiszen az ő mazsolájuk meg rövidesen Önnél fog jelentkezni!
Ez a Józsi szaki féle egyensúly törvénye, kispofám.
Először is, vésse az eszébe a kedves olvasó, hogy minden szolgál¬tatás aranybánya, ha halaszthatatlan szükségletet elégít ki. Ilyen szolgáltatás például a köztéri illemhely, a fagylaltos a strandon, az ügyvédi tanácsadás, a nyilvánosház és az autószerviz.
Mert ugyan mit tehet az ember, ha egy téli reggel, nyári este, tavaszi délben, és egyáltalán, minden évszakban és napszakban lerobban a kocsija? Csapjon a tetejére és hagyja ott?
Ügyfelünknek az autóval olyan a kapcsolata, mint a házastársával: százszor könnyebb először "igen"-t mondani, mint később "nem"- et. Elviszi hát a szervizbe a kis roncsot. És akkor követ¬kezünk mi!
Legelőszöris nem szabad elhinni azt a kapitalista dumát, hogy a tisztességes munka meghozza gyümölcsét. Ha mindent rendesen megjavítunk, akkor az ügyfelet egy év múlva sem látjuk viszont, mert jó lesz a kocsija. Hát hol itt a gyümölcs?! Mindig csak annyira szabad a hibát kijavítani, hogy az adott munka szavatossági idejét kibírja a roncs. A profi szervizes úgy hozza rendbe például a váltót, hogy az a szavatosság lejárta utáni napon megy szét, de totál!
Nem boszorkányság! Technika!
Meggazdagodásunk második biztosítéka a csukott szem módszere. Tegyük fel, hogy észreveszünk egy iciri-piciri hibácskát javítás közben. Laza egy csavarocska. Csöpög egy csapágyacska. Kotyog és ketyeg, potyog és petyeg.
Tesztkérdés: vajon javítsuk ki a hibát percek alatt néhány forint értékű munkával? A jó válasz: nem!! Hát megbolondultunk mi?!
Hiszen eltelik néhány hét vagy hónap, és az a kis hibácska tízezreket hozhat nekünk, amikor szétrázódik miatta a járgány! Vigyázzunk! Ne legyünk már a magunk ellensége, kolléga! Na, ugye!
A harmadik és legbiztosabb érvünk az autószerviz mellett, hogy minden javításért annyit kérünk, amennyit már szégyellnénk, ha volna erkölcsi izénk..., érzékünk, vagy hogy hívják.
A kedves olvasó talán most azt mondja, hogy az ügyfél, bár helyből hülye, egy idő után rájöhet a stiklikre: az időzített hibára, a csukott szem módszerére és az átlagon felüli "fejésre". És ha rájön, átmegy egy másik szervizbe. Na, és akkor mi van? Vajon nem ugyanúgy és ugyanannyiért dolgoznak ott is, mint magánál, édes úr? Higgyen egy régi és tapasztalt úrvezetőnek! Az Ön ügyfele nyugodtan elrohanhat a másik szervizbe, hiszen az ő mazsolájuk meg rövidesen Önnél fog jelentkezni!
Ez a Józsi szaki féle egyensúly törvénye, kispofám.
Fektessünk be ügyesen
Ettől kezdve a kedves olvasónak már csak egy igazi feladata akad: el kell tudnia számolni egymilliárdig. (Nógrádi Gábor írása)
Tegyük fel, hogy van százmillió forintja és ezt az összeget meg akarja tízszerezni. Figyel? Mondom a megoldást.
Megvesz egy-két jó helyen lévő üzlethelyiséget és berendezi, másolószalonnak, zöldség-gyümölcs kiskereskedésnek, vendéglőnek, kuplerájnak – tetszés és szükséglet szerint.
A maradék pénzből értékpapírokat és valutát vásárol, azokat ügyesen forgatja, adja-veszi: hossz, bessz, boom, nem kell magyarázni. A nyereségből kiépít egy üzlethálózatot a Sopron-Záhony háromszögben, befektet, hitelez, kölcsönad.
Ekkor már van háromszáz milliója, tehát építési telkeket vásárol és irodaházakat, áruházakat épít, elad, kiad, lízingel. A pénz ömlik, be kell fektetni, jöhet az autókölcsönzés, a szállodasor, az olajbiznisz, a televízió, a politika stb.
Ettől kezdve a kedves olvasónak már csak egy igazi feladata akad: el kell tudnia számolni egymilliárdig, miközben a pénze már saját magától újabb építkezése¬ket szervez, vállalatokat vásárol, export-import céget gründol, és tévécsatornákat kebelez be, monopóliumokat épít, és külföldi tőkével házasodik, pártot finanszíroz, és kimenti a profitot egy adóparadi¬csomba stb.
A lényeg a lényeg: végül eljuthat oda, hogy Önnek, aki néhány éve elegendő pénz híján nem tudott eltölteni a Balatonon két hetet a családjával, palotája lesz a francia Rivierán és Almádiban, magánrepülőgéppel közlekedik az íróasztala meg a klotyó között, a neve pedig fennmarad, amíg bűnügyi nyilvántartás lesz a földön, és három nap...!
Mi az? Mit mond?
Hogy nincs meg az első százmillió forintja?!
Úristen! Hát akkor kinek tépem én itt a számat, ember?!
Tegyük fel, hogy van százmillió forintja és ezt az összeget meg akarja tízszerezni. Figyel? Mondom a megoldást.
Megvesz egy-két jó helyen lévő üzlethelyiséget és berendezi, másolószalonnak, zöldség-gyümölcs kiskereskedésnek, vendéglőnek, kuplerájnak – tetszés és szükséglet szerint.
A maradék pénzből értékpapírokat és valutát vásárol, azokat ügyesen forgatja, adja-veszi: hossz, bessz, boom, nem kell magyarázni. A nyereségből kiépít egy üzlethálózatot a Sopron-Záhony háromszögben, befektet, hitelez, kölcsönad.
Ekkor már van háromszáz milliója, tehát építési telkeket vásárol és irodaházakat, áruházakat épít, elad, kiad, lízingel. A pénz ömlik, be kell fektetni, jöhet az autókölcsönzés, a szállodasor, az olajbiznisz, a televízió, a politika stb.
Ettől kezdve a kedves olvasónak már csak egy igazi feladata akad: el kell tudnia számolni egymilliárdig, miközben a pénze már saját magától újabb építkezése¬ket szervez, vállalatokat vásárol, export-import céget gründol, és tévécsatornákat kebelez be, monopóliumokat épít, és külföldi tőkével házasodik, pártot finanszíroz, és kimenti a profitot egy adóparadi¬csomba stb.
A lényeg a lényeg: végül eljuthat oda, hogy Önnek, aki néhány éve elegendő pénz híján nem tudott eltölteni a Balatonon két hetet a családjával, palotája lesz a francia Rivierán és Almádiban, magánrepülőgéppel közlekedik az íróasztala meg a klotyó között, a neve pedig fennmarad, amíg bűnügyi nyilvántartás lesz a földön, és három nap...!
Mi az? Mit mond?
Hogy nincs meg az első százmillió forintja?!
Úristen! Hát akkor kinek tépem én itt a számat, ember?!
0 Megjegyzések