Tikal északi akropolisza
A letűnt maja kultúra legnagyobb gátját fedezték fel régészek Tikal egykori városállam területén. A 60-80 ezres város több mint 1500 éven át létezett.
A mai Guatemala északi részén, az egykori Tikalban, az egyik
legfontosabb ősi maja városállamban 2009 óta kutatnak amerikai
archeológusok, antropológusok és földrajztudósok. A Cincinnati
Egyetem (UC) kutatói által vezetett csoport nemcsak egy összeomlott
zsilipkaput tárt fel, de megtalálta az eddigi legnagyobb maja
gátépítményt is.
A kutatók a korabeli tájátalakítás és műszaki megoldások egyik
legnagyszerűbb emlékére bukkantak. Már 1700 évvel ezelőtt elkezdhették a
maják a csatornák és gátak építését, víztározók emelését egy olyan
vidéken, ahol létfontosságú volt a víz megőrzése és szabályozása, hiszen
egyenetlenül oszlik el a csapadék, a meszes talaj pedig nem tartja meg a
nedvességet.
A most feltárt gátat kövekből, kőzúzalékból és földből építették a
régészek szerint. Nyolcvan méter hosszú, hatvan méter széles és tíz
méter magas építmény volt, amely körülbelül 80 millió liter
(nyolcvanezer köbméter) vizet tartalmazhatott. A kutatók a Proceedings
of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban tették közzé
eredményeiket.
A gát megtalálása nagy lépést jelent ahhoz, hogy a kutatók megértsék:
hogyan volt képes fenntartani magát a bonyolult társadalmi szerkezetű,
népes városállam, és hogyan használta ki a természeti erőforrásokat.
Tikal körülbelül 1500 éven át létezett, annak ellenére, hogy komoly
környezeti változások mentek végbe mindeközben. A legnehezebb periódusok
a száraz időszakok voltak.
A kutatók rájöttek, hogy oldották meg a víz szezonális szabályozását:
szükség esetén egy "kapcsolóállomással" lehetett leereszteni a gáton
feltorlódó túl sok vizet. Tisztításra, szűrésre pedig homokot
használtak: mesterségesen alakítottak ki kvarchomok-ágyakat. A
kvarchomok azonban nem fordul elő ezen a vidéken, tehát körülbelül 30
kilométerről hozták ide a tisztításhoz szükséges anyagot, és ez nem
kevés erőfeszítésükbe kerülhetett - vélekedik az UC munkatársa, a
kutatásban résztvevő Nicholas Dunning földrajztudós. (A Spiegel Online
szerint a maják esetleg fel is főzték a vizet, hogy a kórokozóktól
mentesítsék azt, de az sem kizárt, hogy ugyanilyen célból
kukoricadarával keverték, majd erjedni hagyták a vizet.)
A vízellátás szabályozása kulcsfontosságú volt Tikalban, hiszen
becslések szerint akár 60-80 ezer ember is élt itt egykor. Kr.u. 700
körül pedig a maja alföldi csatornák jelentősége is megnőtt, hiszen
ekkor már valószínűleg ötmillió ember élt összességében e vidékeken. Egy
ekkora népességet az akkori időjárási, ökológiai viszonyok között
természetes módon nem tudott volna eltartani a trópusi táj, véli Vernon
Scarborough, az UC antropológia professzora.
Ugyanakkor a szabályozási eszközök hiába voltak kifinomultak, a maják
tulajdonképpen kőkorszaki eszközöket és módszereket vetettek be
civilizációjuk fenntartására. Tikalban sok mindent alárendeltek a
vízgyűjtésnek. A lekövezett, beépített városi területekről
összegyűjtötték a vizet csakúgy, mint a távolabbi forrásokból. Így a
központi épületek környékét is úgy alakították ki, hogy a víztározókba
jusson a lehulló csapadék.
A most feltárt palotagát a klasszikus maja periódus idején (Kr.u.
250-800 között) működött. A maják ennél nagyobb gátat nem tudtak
létrehozni az eddigi kutatások szerint, de Mezoamerikában
(Közép-Amerikában) van egy ennél nagyobb: a Purrón-gát, amely Mexikóban,
a Tehuacán-völgyben található, és Kr. u. 250-400 között használhatták.
A víz szabályozásával az ősi maják nemcsak ivóvizet, hanem öntözéshez
szükséges csapadékot is fel tudták fogni. Mindez a kilencedik századig
működött, azután olyan éghajlati változások történtek, hogy egyenetlenné
válhatott a csapadék eloszlása, és ezt a maják már nem tudták
ellensúlyozni - még a kifinomult csatorna- és gátrendszerrel sem. A 9.
században és utána tehát lassan elhagyták a várost lakói (más források
ezt az elnéptelenedés utolsó fázisát a 10. századra teszik).
forrás: origo
0 Megjegyzések