Sok helyen ekkor végzik az aratást, illetve hozzá kapcsolódva a búza és a gyógynövények megszenteltetését.
Magyar ünnep
Ez a nap igazi magyar ünnep, csak nálunk emlékeznek meg július 2-án sarlós Boldogasszonyról, más keresztény országban május 31-én emlékeznek meg arról a bibliai történetről, amikor az áldott állapotban lévő Mária meglátogatta Szent Erzsébetet. Igazi hungarikum az, hogy a magyarság az aratás védelmezőjét látta benne és nem az újszövetségi jelenetre emlékezik. Talán ezt az ünnepet már több ezer éve ismerjük, és a kereszténység felvétele előtt is megemlékeztünk Boldogasszonyról, legfőbb oltalmazónkról.
A Kárpát-medence sok pontján az aratás egyik jeles napja Péter-Pálra, vagyis június 29-re esik, de az aratáshoz kapcsolódó ősi, talán táltoshitig visszanyúló hagyományok jórészt sarlós Boldogasszony napjához kötődnek. Már maga a „sarlós” elnevezés is az aratásra utal. Régen ezzel az ősi eszközzel végezték az asszonyok a szent munkát, az „életnek” nevezett búza betakarítását.
Áldott munka
A nappal kapcsolatban számon tartanak néhány babonát. Általános szabály volt, hogy pénteken nem jó belefogni az aratásba, ezért ha sarlós Boldogasszony napja péntekre esett, akkor már az aratók csütörtökön kimentek a táblához és egy pár kaszavágást végeztek, hogy a tiltó napon ne kezdődjön, hanem csak folytatódjon a munka. Ezen a napon tilos volt a kenyérsütés. Az Ipoly mentén élők szerint ha Sarlós Boldogasszony napján esik az eső, akkor utána még negyven napig fog esni.
Az aratás kiemelt nap volt a falusiak számára, tiszteletére ünneplő ruhát öltöttek és átszellemülten végezték a napi feladatot, közben istenes dalokat énekeltek. A munka megkezdése előtt a munkások a templomba mentek, ott közösen imádkoztak, közben szerszámaikat a templom falához támasztották. A pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat, csak ezután kezdődött a betakarítás. Göcsejben mielőtt az aratók munkába fogtak, imádkoztak, majd két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett. Az északi vidékeken ezen a napon egy széket is felvirágoztak és a ház elé tették, hogy ha arra járna a „nehézkes Mária”, legyen hol megpihennie. A szegedi térségben az idős parasztemberek még a 20. század első felében a déli harangszóra levett kalappal, kévére ülve elimádkozták az Úrangyalát. Aratás közben, ha a gazda vagy akárki idegen meglátogatta az aratókat, a marokverő lányok szalmakötéllel körülvezették és csak némi jutalom ellenében eresztették szabadon. Felgyőn a lány az idegent hirtelen átölelte és a kötéllel leszorította a karjait, miközben ezt mondta: Isten éltesse sokáig! A szokás nyilván szorongás maradványa: az idegent megkötik, hátha rontó szándékkal közeledik a szertartásnak érzett aratás munkásaihoz. A munka befejeztével nemcsak magukra, hanem az egész búzaföldre keresztet vetettek és úgy mentek haza.
Szentelt növények
Elterjedt szokás volt, hogy ezen a napon a templomban megszenteltetik a gyógynövényeket, hogy gyógyhatását fokozzák. A legtöbb helyen illatos fodormentát gyűjtöttek. Az asszonyok még napfelkelte előtt kimentek a mezőre vagy a kertbe, és ott sarlóval levágtak egy nagy adagot, azt elvitték a templomba, hogy a pappal megszenteltessék. A növénynek általános bajelhárító hatást tulajdonítottak. Volt, ahol kakukkfüvet is vittek a templomba, sőt előfordult, hogy aznap búzát és tüzet szenteltettek. Gyógynövényeket az állatok, különösen az ellő tehenek szájába raktak, hogy megkönnyítsék a kis borjú világra hozatalát. Koporsóba, a halott mellé is helyeztek ebből az illatos növényből, hogy a halottat kísérje el hosszú, másvilági útjára.
Magyar ünnep
Ez a nap igazi magyar ünnep, csak nálunk emlékeznek meg július 2-án sarlós Boldogasszonyról, más keresztény országban május 31-én emlékeznek meg arról a bibliai történetről, amikor az áldott állapotban lévő Mária meglátogatta Szent Erzsébetet. Igazi hungarikum az, hogy a magyarság az aratás védelmezőjét látta benne és nem az újszövetségi jelenetre emlékezik. Talán ezt az ünnepet már több ezer éve ismerjük, és a kereszténység felvétele előtt is megemlékeztünk Boldogasszonyról, legfőbb oltalmazónkról.
A Kárpát-medence sok pontján az aratás egyik jeles napja Péter-Pálra, vagyis június 29-re esik, de az aratáshoz kapcsolódó ősi, talán táltoshitig visszanyúló hagyományok jórészt sarlós Boldogasszony napjához kötődnek. Már maga a „sarlós” elnevezés is az aratásra utal. Régen ezzel az ősi eszközzel végezték az asszonyok a szent munkát, az „életnek” nevezett búza betakarítását.
Áldott munka
A nappal kapcsolatban számon tartanak néhány babonát. Általános szabály volt, hogy pénteken nem jó belefogni az aratásba, ezért ha sarlós Boldogasszony napja péntekre esett, akkor már az aratók csütörtökön kimentek a táblához és egy pár kaszavágást végeztek, hogy a tiltó napon ne kezdődjön, hanem csak folytatódjon a munka. Ezen a napon tilos volt a kenyérsütés. Az Ipoly mentén élők szerint ha Sarlós Boldogasszony napján esik az eső, akkor utána még negyven napig fog esni.
Az aratás kiemelt nap volt a falusiak számára, tiszteletére ünneplő ruhát öltöttek és átszellemülten végezték a napi feladatot, közben istenes dalokat énekeltek. A munka megkezdése előtt a munkások a templomba mentek, ott közösen imádkoztak, közben szerszámaikat a templom falához támasztották. A pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat, csak ezután kezdődött a betakarítás. Göcsejben mielőtt az aratók munkába fogtak, imádkoztak, majd két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett. Az északi vidékeken ezen a napon egy széket is felvirágoztak és a ház elé tették, hogy ha arra járna a „nehézkes Mária”, legyen hol megpihennie. A szegedi térségben az idős parasztemberek még a 20. század első felében a déli harangszóra levett kalappal, kévére ülve elimádkozták az Úrangyalát. Aratás közben, ha a gazda vagy akárki idegen meglátogatta az aratókat, a marokverő lányok szalmakötéllel körülvezették és csak némi jutalom ellenében eresztették szabadon. Felgyőn a lány az idegent hirtelen átölelte és a kötéllel leszorította a karjait, miközben ezt mondta: Isten éltesse sokáig! A szokás nyilván szorongás maradványa: az idegent megkötik, hátha rontó szándékkal közeledik a szertartásnak érzett aratás munkásaihoz. A munka befejeztével nemcsak magukra, hanem az egész búzaföldre keresztet vetettek és úgy mentek haza.
Szentelt növények
Elterjedt szokás volt, hogy ezen a napon a templomban megszenteltetik a gyógynövényeket, hogy gyógyhatását fokozzák. A legtöbb helyen illatos fodormentát gyűjtöttek. Az asszonyok még napfelkelte előtt kimentek a mezőre vagy a kertbe, és ott sarlóval levágtak egy nagy adagot, azt elvitték a templomba, hogy a pappal megszenteltessék. A növénynek általános bajelhárító hatást tulajdonítottak. Volt, ahol kakukkfüvet is vittek a templomba, sőt előfordult, hogy aznap búzát és tüzet szenteltettek. Gyógynövényeket az állatok, különösen az ellő tehenek szájába raktak, hogy megkönnyítsék a kis borjú világra hozatalát. Koporsóba, a halott mellé is helyeztek ebből az illatos növényből, hogy a halottat kísérje el hosszú, másvilági útjára.
0 Megjegyzések