Dudás Mihály Károly „Szomorú bohóc” című verseskötetét követően, ez a második válogatás, melyet a Szerzőtől kezében tarthat a Tisztelt Olvasó. 
 
A kötet ITT rendelhető meg.

Egy könyv születése, mindig különleges meghívás, kiváltképp verseskötetek esetében: bizalommal áthatott ajtónyitás a lélek legrejtettebb dimenziói felé, a legbensőségesebb emóciók, gondolatok szavak köntösébe öltöztetett szentélyébe. Ahogyan a költő az utolsó gondolatokban így köszön el Olvasóitól: „Jól gondold meg, kinek nyitod ki szíved gyémántból kirakott, legféltettebb ajtaját!” -, szavai a kölcsönösségről is szólnak. Nem elég magának a költőnek megnyitnia lelke ajtaját, hogy bebocsátást kínáljon az Olvasóknak; az ő szívük is tárt kapukkal kell, hogy fogadni tudja mindazt, amiről versei vallanak.
Dudás Mihály Károly költészete egy kivételesen érzékeny, ugyanakkor erős, mélységeket-magasságokat bevándorló lélek olykor leheletfinom, máskor tajtékokban küzdő és fennmaradni tudó árnyalatait vetítik elénk. A „Szemem lát, szívem őriz” cím különlegessége, hogy nem csupán magának a kötetnek, de nyitó és záró verseinek is ez a címe: az első előre mutat, a jövő felé, a szerelem varázsában -, míg az utolsó a múltba ível vissza, az elvesztett-elveszthetetlen édesanya gyászában.
E cím-ismétlődéstől válik a kötet olyan teljessé, mint amilyen a misztikában a saját farkába harapó kígyó jelképe, így zárja körül e vers-koszorú szinte minden gyöngyszemével a Nőt, az Örököt, mint a férfi lelki princípiumát. S ahogy a folytatás záloga a kezdet emlékével és lényege jelenvalóságával egybekapcsolódik, úgy végtelenítődik a körtánc ezekben a versekben: a szerelem megjelenítése, kibontakozásának áldott állapota, beérlelődése múlandóságba taszító tudata, majd a szelíd-gyötrelmes átmenet a veszteségbe, kínba, gyászba, mementóba, ami visszaér a megújulás újabb köréhez.
A felívelő hangolású versek legszebbike a Mézcsók: „Meseszép, hamvas végtelen. // Bársonyos igaz szerelmünk / Mézcsókja ég szívemen, /S Egyé válik testünk, lelkünk / Miközben ajkadat ízlelem” – közvetítenek szakrális atmoszférát e képek, a válogatás egyik legérzékibb költeményében. Aztán a múzsákhoz, a költészet erejéhez átnyúló versek sorában, nem lehet nem első helyen idézni fel a Remény egy gondolatát a költői lélekről: „menedéke csak ez lehet, / Ha szavakba burkolózva mér eget”.
S ahogy Dudás Mihály Károly az eget méri, erős és beérett filozófiai aspektus is megjelenik költeményeiben. Elsőként az Ajtók címűben, melyben konkrétan megfogalmazódik a jövő álomszövése, a lételvek megszületése, de alakot ölt a múlt réme is. Amiért rémnek merem nevezni, arra leginkább az Úton, útfélen című vers kínál alapot. E versben is a tegnap és a holnap omlik egységbe, és valamiféle hittelen hittel kapaszkodik a remény újra megjelenő fogalma felé. Az emberi létformát sújtó gyász jelenlétét megdöbbentő módon fejezi ki a Kopott kabát című vers, ami a test és lélek ambivalens egységének megjelenítője. A kabát e versben az a főszereplő, amely az egységről leszakadt, mégis bír a visszavágyás tudatával.
Ugyanezt a képletet közvetíti a Sóhajt a szív című vers: olyasféle konzekvenciát, hogy különállóságunk végcélja és értelme csak az egymásra találás lehet -, s e versben is megrendítő konstelláció dominál a testi és lelki valóság párhuzamában: „A sóhaj mint éhség, / Szalad át egész testemen” párhuzamban. Ugyancsak filozófiai axiómával ér fel egy helyütt az, az emberről megfogalmazott verssor: „Kit minden perc emlékké tesz”.
Dudás Mihály Károly szerelem és gyász ambivalens lobogásában fogant versei egyedi hangvételű kottái egy olyan lélek dallamának, mely ha a terhek alatt megizmosodik és kibontja szárnyait, nagy és különleges ívet írhat kortárs költészetünk egére. Ennek tudatában még nagyobb meggyőződéssel ajánlom verseit, költészete útjának nyomon követését, minden Kedves Olvasó figyelmébe, szívébe! Olvasásukhoz kívánok tartalmas, értékes időtöltést!     
Pató Selam
Hazai Kisebbségekért Díjas
író, költő, szerkesztő-újságíró