Egy nukleáris fegyverzettel felszerelt Irán a közel-keleti régió által évtizedek óta áhított stabilitást eredményezhetné a katonai hatalmi egyensúly megteremtésén keresztül.
MTI - A hír a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat júliusi-augusztusi számának vezércikkében olvasható.
Kenneth N. Waltz, a Saltzman Institute kutatója és a Columbia University politikatudományokkal foglalkozó adjunktusa véleményét az elmúlt közel 70 év tapasztalataira, elsősorban arra a történelem által igazolt tényre alapozza, hogy ha egy térség országai nukleáris kapacitásra tesznek szert, akkor ott egyensúlyi helyzet alakul ki, mint ahogy azt India és Pakisztán példája is jól mutatja.
A cikkíró a teheráni atomprogram körüli patthelyzettel kapcsolatban három lehetséges forgatókönyvet vázol fel az amerikai és európai uniós (EU) döntéshozók által nemrég Irán elleni elfogadott szankciók tükrében.
Az első szerint a történet úgy folytatódik, hogy a teheráni vezetés a büntetőintézkedések hatására felhagy nukleáris ambícióival, bár Waltz szerint erre, a történelem tanúsága alapján, vajmi kevés az esély; elég csak az ezen a téren súlyos büntetésekkel sújtott, de végül célt érő Észak-Koreára gondolni. A szankciók csak Irán sebezhetőségét, s ezáltal arra irányuló törekvését fokozzák, hogy szert tegyen az elrettentés biztos eszközére - vélekedik a cikk írója.
A második forgatókönyv szerint a nemzetközi nyomás hatására Teherán nem megy el addig, hogy atomfegyvert fejlesszen ki; kiépít viszont olyan kapacitást, amely lehetővé teszi számára, hogy adott esetben viszonylag gyorsan nukleáris fegyver birtokába jusson. Az iszlám köztársaság ezzel Japánhoz hasonlóan olyan ország lenne, amely atombomba rövid időn belüli előállítására alkalmas nukleáris infrastruktúrával rendelkezik. Ez az állapot az Egyesült Államok és az EU számára némi megnyugvást jelentene, nem így Izrael számára, amely már Teherán urándúsító kapacitásában is elfogadhatatlan fenyegetést lát. A zsidó állam egy nukleáris fegyver nélküli Irán által ugyanakkor kevésbé érezné magát megfélemlítve, így folytatná a vitatott atomprogram kisiklatását célzó kockázatos erőfeszítéseit. Ez újfent arra ébresztené rá az iszlám országot, hogy nukleáris fegyverarzenál nélkül törékeny a biztonsága.
A nukleáris patthelyzet alakulásának harmadik lehetséges iránya Waltz szerint az, hogy Teherán folytatja a jelenlegi politikáját, és nukleáris fegyver sikeres tesztelésével hivatalosan is belép az atomhatalmak klubjába. Ezt a forgatókönyvet az amerikai és izraeli tisztségviselők elfogadhatatlannak tartják, arra hivatkozva, hogy egy nukleáris fegyverzettel bíró Irán egzisztenciális fenyegetést jelent. A cikkíró úgy látja, ez a nagyhatalmak tipikus retorikája akkor, amikor újabb potenciális nukleáris hatalom tűnik fel a színen, amellyel végül megtanulnak együtt élni, amint tényleges fegyverarzenálra tesz szert. A szakember szerint a katonai egyensúlytalanság csökkentésével az új atomhatalmak általában inkább fokozzák a regionális és nemzetközi stabilitást, semmint erodálják.
Waltz emlékeztet: a Közel-Keleten kívül nincs még egy olyan régió a világon, ahol csak egyetlen atomfegyverrel rendelkező ország létezne. Mint rámutat, éppen Izrael térségbeli nukleáris monopóliuma - nem pedig Irán nukleáris ambíciója - az, amely a mostani krízishez vezetett.
A cikkíró a Közel-Keleten kialakult válság másik fő okának a nemzetközi szereplők Iránnal szemben táplált megalapozatlan félelmeit tartja. Ezek közül kiemeli azt a nézetet, miszerint az iráni rezsim veleszületetten irracionális. Mint rámutat, az iráni vezetők olykor ugyan túlságosan is heves és gyűlöletes retorikát engednek meg maguknak, ettől függetlenül azonban a többi politikai döntéshozóhoz hasonlóan ők is csak túlélni szeretnének. Waltz úgy látja, a Nyugat súlyos tévedése éppen az, hogy Teheránra mint irracionális szereplőre tekint, aki a többi atomhatalommal ellentétben nukleáris fegyverarzenálját erőszakra, így Izrael azonnali megtámadására használná fel, nem törődve azzal, milyen súlyos válaszlépést váltana ki ez az Egyesült Államok részéről.
Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy Teherán nukleáris ambícióinak hátterében saját biztonságának szavatolása, nem pedig önmaga tönkretétele áll - állítja a cikkíró. Waltz kitér arra is, hogy az iráni rezsimet racionális elvek szerint működni látó megfigyelők és döntéshozók viszont attól tartanak a legjobban: Teherán nukleáris fegyverrel a birtokában agresszívabbá válna, illetve növelné a terrorizmus támogatását, sőt atomfegyverrel látná el a szélsőségeseket. A szakértő szerint az 1945-ig, az első atombomba ledobásáig visszanyúló történelem az előbbi felvetést nem tudja alátámasztani. Azok az államok ugyanis, amelyek atomfegyverre tettek szert, sokkal jobban tisztába kerültek sebezhetőségükkel és azzal, hogy nukleáris arzenáljuk miatt a nagyhatalmak lehetséges célpontjaivá válhatnak.
A terroristák pártfogásával kapcsolatos aggályokat illetően Waltz kifejti: Irán saját jól felfogott érdeke, hogy ne kerüljön idegen kézbe az elrettentés eszköze, de - mint írja - ha esetleg ilyen történne, azt pillanatok alatt leleplezné az Egyesült Államok. A szakértő alaptalannak tartja azt a sokat hangoztatott félelmet is, amely szerint Teherán egy atombomba előállításával fegyverkezési versenyt indítana el a térségben. Mint emlékeztet rá, erre a nukleáris korban még nem volt példa. A cikkíró rámutat: az Izrael által az 1960-as években kifejlesztett nukleáris fegyverzet sokkal nagyobb fenyegetést jelentett az arab világra nézve, mint amekkorát számára most az iráni fegyverkezés jelent. Ha a zsidó állam akkor nem indított el versenyt, nem valószínű, hogy Irán most ezt tenné - vélekedik Waltz.
Kenneth N. Waltz, a Saltzman Institute kutatója és a Columbia University politikatudományokkal foglalkozó adjunktusa véleményét az elmúlt közel 70 év tapasztalataira, elsősorban arra a történelem által igazolt tényre alapozza, hogy ha egy térség országai nukleáris kapacitásra tesznek szert, akkor ott egyensúlyi helyzet alakul ki, mint ahogy azt India és Pakisztán példája is jól mutatja.
A cikkíró a teheráni atomprogram körüli patthelyzettel kapcsolatban három lehetséges forgatókönyvet vázol fel az amerikai és európai uniós (EU) döntéshozók által nemrég Irán elleni elfogadott szankciók tükrében.
Az első szerint a történet úgy folytatódik, hogy a teheráni vezetés a büntetőintézkedések hatására felhagy nukleáris ambícióival, bár Waltz szerint erre, a történelem tanúsága alapján, vajmi kevés az esély; elég csak az ezen a téren súlyos büntetésekkel sújtott, de végül célt érő Észak-Koreára gondolni. A szankciók csak Irán sebezhetőségét, s ezáltal arra irányuló törekvését fokozzák, hogy szert tegyen az elrettentés biztos eszközére - vélekedik a cikk írója.
A második forgatókönyv szerint a nemzetközi nyomás hatására Teherán nem megy el addig, hogy atomfegyvert fejlesszen ki; kiépít viszont olyan kapacitást, amely lehetővé teszi számára, hogy adott esetben viszonylag gyorsan nukleáris fegyver birtokába jusson. Az iszlám köztársaság ezzel Japánhoz hasonlóan olyan ország lenne, amely atombomba rövid időn belüli előállítására alkalmas nukleáris infrastruktúrával rendelkezik. Ez az állapot az Egyesült Államok és az EU számára némi megnyugvást jelentene, nem így Izrael számára, amely már Teherán urándúsító kapacitásában is elfogadhatatlan fenyegetést lát. A zsidó állam egy nukleáris fegyver nélküli Irán által ugyanakkor kevésbé érezné magát megfélemlítve, így folytatná a vitatott atomprogram kisiklatását célzó kockázatos erőfeszítéseit. Ez újfent arra ébresztené rá az iszlám országot, hogy nukleáris fegyverarzenál nélkül törékeny a biztonsága.
A nukleáris patthelyzet alakulásának harmadik lehetséges iránya Waltz szerint az, hogy Teherán folytatja a jelenlegi politikáját, és nukleáris fegyver sikeres tesztelésével hivatalosan is belép az atomhatalmak klubjába. Ezt a forgatókönyvet az amerikai és izraeli tisztségviselők elfogadhatatlannak tartják, arra hivatkozva, hogy egy nukleáris fegyverzettel bíró Irán egzisztenciális fenyegetést jelent. A cikkíró úgy látja, ez a nagyhatalmak tipikus retorikája akkor, amikor újabb potenciális nukleáris hatalom tűnik fel a színen, amellyel végül megtanulnak együtt élni, amint tényleges fegyverarzenálra tesz szert. A szakember szerint a katonai egyensúlytalanság csökkentésével az új atomhatalmak általában inkább fokozzák a regionális és nemzetközi stabilitást, semmint erodálják.
Waltz emlékeztet: a Közel-Keleten kívül nincs még egy olyan régió a világon, ahol csak egyetlen atomfegyverrel rendelkező ország létezne. Mint rámutat, éppen Izrael térségbeli nukleáris monopóliuma - nem pedig Irán nukleáris ambíciója - az, amely a mostani krízishez vezetett.
A cikkíró a Közel-Keleten kialakult válság másik fő okának a nemzetközi szereplők Iránnal szemben táplált megalapozatlan félelmeit tartja. Ezek közül kiemeli azt a nézetet, miszerint az iráni rezsim veleszületetten irracionális. Mint rámutat, az iráni vezetők olykor ugyan túlságosan is heves és gyűlöletes retorikát engednek meg maguknak, ettől függetlenül azonban a többi politikai döntéshozóhoz hasonlóan ők is csak túlélni szeretnének. Waltz úgy látja, a Nyugat súlyos tévedése éppen az, hogy Teheránra mint irracionális szereplőre tekint, aki a többi atomhatalommal ellentétben nukleáris fegyverarzenálját erőszakra, így Izrael azonnali megtámadására használná fel, nem törődve azzal, milyen súlyos válaszlépést váltana ki ez az Egyesült Államok részéről.
Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy Teherán nukleáris ambícióinak hátterében saját biztonságának szavatolása, nem pedig önmaga tönkretétele áll - állítja a cikkíró. Waltz kitér arra is, hogy az iráni rezsimet racionális elvek szerint működni látó megfigyelők és döntéshozók viszont attól tartanak a legjobban: Teherán nukleáris fegyverrel a birtokában agresszívabbá válna, illetve növelné a terrorizmus támogatását, sőt atomfegyverrel látná el a szélsőségeseket. A szakértő szerint az 1945-ig, az első atombomba ledobásáig visszanyúló történelem az előbbi felvetést nem tudja alátámasztani. Azok az államok ugyanis, amelyek atomfegyverre tettek szert, sokkal jobban tisztába kerültek sebezhetőségükkel és azzal, hogy nukleáris arzenáljuk miatt a nagyhatalmak lehetséges célpontjaivá válhatnak.
A terroristák pártfogásával kapcsolatos aggályokat illetően Waltz kifejti: Irán saját jól felfogott érdeke, hogy ne kerüljön idegen kézbe az elrettentés eszköze, de - mint írja - ha esetleg ilyen történne, azt pillanatok alatt leleplezné az Egyesült Államok. A szakértő alaptalannak tartja azt a sokat hangoztatott félelmet is, amely szerint Teherán egy atombomba előállításával fegyverkezési versenyt indítana el a térségben. Mint emlékeztet rá, erre a nukleáris korban még nem volt példa. A cikkíró rámutat: az Izrael által az 1960-as években kifejlesztett nukleáris fegyverzet sokkal nagyobb fenyegetést jelentett az arab világra nézve, mint amekkorát számára most az iráni fegyverkezés jelent. Ha a zsidó állam akkor nem indított el versenyt, nem valószínű, hogy Irán most ezt tenné - vélekedik Waltz.
0 Megjegyzések