Romanova.
Meglehet, egyszer ezt a nevet fogjuk olvasni, ha keleti határaink felé vesszük az irányt. A bukaresti politika boszorkánykonyháiban kotyvasztott terv szerint ugyanis akár ez is lehetne az új Nagy-Románia, a Moldovával egyesülő anyaország elnevezése.
Röhöghetnékjük támadt? Bukaresti restik cujkagőzös képzelgésének tűnik? Mondanák, hogy ennyi erővel tervezhetnénk mi is az ősi moldáv–magyar összeborulást bukaresti határátkelővel?
Pedig a román terv nem vicc. Nagyon nem az.
Meglehet, egyszer ezt a nevet fogjuk olvasni, ha keleti határaink felé vesszük az irányt. A bukaresti politika boszorkánykonyháiban kotyvasztott terv szerint ugyanis akár ez is lehetne az új Nagy-Románia, a Moldovával egyesülő anyaország elnevezése.
Röhöghetnékjük támadt? Bukaresti restik cujkagőzös képzelgésének tűnik? Mondanák, hogy ennyi erővel tervezhetnénk mi is az ősi moldáv–magyar összeborulást bukaresti határátkelővel?
Pedig a román terv nem vicc. Nagyon nem az.
Bukarest – függetlenül attól, hogy a balliberálisok vagy a jobboldal van-e a hatalmon – folyamatosan „két román államról” beszél. A Cotroceni-palotában majd két évtizedig nem voltak hajlandók elismerni a széttagoltságot sem. Traian Basescu választási kampányról választási kampányra sivította bele az éterbe: „Románia soha nem fog aláírni olyan egyezményt, amely államhatárt állapítana meg Moldovával.” Aztán persze végül brüsszeli „kérésre” aláírták.
Ez azonban mit sem változtatott azon, hogy a román politika a független Moldovát saját hűbérbirtokának tekinti. Pénzt, paripát nem sajnál arra, hogy Bukarest-barát politikai erők irányítsák Chisinaut. Nemcsak a román tőke jelent meg Moldovában, hanem fél tucat bukaresti tévécsatorna is sugároz keletre. Románia pénzeli a moldovaiak átnevelését, kamionszámra viszik az új történelemkönyveket, amelyekben immár „Románia történetét” okítják honismeretként.
Anélkül, hogy történelmi vitát gerjesztenék: a Moldvai Fejedelemség már akkor virágzott, amikor a román nemzettudat még a morfondírozás szintjén sem létezett. S bizony Mátyás ellenfele, majd szövetségese, III. (Nagy) István moldvai uralkodó és nem preromán fejedelem volt… A mai Moldova területe pedig eddig mindössze húsz évig tartozott Romániához, minő meglepetés, éppen Trianon után. Ráadásul Bukarest minden igyekezete ellenére Moldova román anyanyelvű lakosainak jó része is inkább moldovainak tartja magát, a húsz százalékra rugó orosz, ukrán és gagauz kisebbség meg aztán végképp nem kér a nagy-román álomból.
A román politika moldovai expanziója számunkra ma azért érdekes, mert Bukarestből kormány és ellenzék versenyt üvölt arról, hogy magyar politikus be ne tegye a lábát választási kampány idején Erdélybe. A szégyenteljes és észbontó Nyirő-ügy után most Kövér László székelyföldi kampányútja szúrta a bukaresti urak szemét. A román szenátus és képviselőház ellenzéki elnökei levélben kérték „magyar kollégájukat”, maradjon már inkább most otthon. Mert persze amúgy szeretettel várják, s persze most sem fogják bántani, de… Nos, a „de-t” már Viktor Ponta kormányfő magyarázta, mondván: figyelemmel fogják kísérni Kövér útját, s ha úgy adódik, nemkívánatos személynek is minősíthetik.
Értik? Egy olyan ország vezetői mondják ezt, akik választások idején ki sem teszik a lábukat Moldovából, s a szó legszorosabb értelmében beavatkoznak egy független ország belügyeibe. Sőt lelkesen kampányolnak Olasz- és Spanyolország luxusszállóiból a román vendégmunkásoknak. Róma és Madrid nem szól, hiszen mindannyian az Európai Unió tagjai, polgárai vagyunk, szabad a ki- és bejárás. Mi több, szabad a beszéd és a kampány is.
Nem feladatunk eldönteni, helyes-e, hogy még a magyar kormánypárt képviselői is más-más pártnak kampányolnak Erdélyországban. Kövér László erről bőven válthatott szót az egyik fapados légitársaság Marosvásárhely felé tartó gépén Németh Zsolt külügyi államtitkárral. De most nem is ez a lényeg.
Kövért a román hatóságok nagy kegyesen hagyták leszállni és kiszállni, de a kiutasítás damokleszi kardját azonnal feje fölé függesztették. A szlovákok már megtették ezt az elnökötökkel, megtehetjük mi is. Brüsszel úgyis hallgat.
Ez az üzenet azonban elsősorban nem neki, hanem az erdélyi magyaroknak szól. Vigyázzatok, lehet itt törvény, jog meg Európai Unió, nektek csak és kizárólag Bukarest szava számítson! Hozzá idomuljatok, neki engedelmeskedjetek. Húzzátok meg magatokat!
Ha másért nem, ezért kell elmenni Erdélybe most is. Azért, hogy újra és újra elmondjuk és bizonyítsuk, ez így nem mehet tovább. Nem kell kampánykori nacionalista idegbajra hivatkozni. A választás ugyanis nem arra ok, hogy megmutassuk, ki ellen vagyunk hazafiak. Azt kell elmondani, kiért teremtünk jobb hazát.
Ez azonban mit sem változtatott azon, hogy a román politika a független Moldovát saját hűbérbirtokának tekinti. Pénzt, paripát nem sajnál arra, hogy Bukarest-barát politikai erők irányítsák Chisinaut. Nemcsak a román tőke jelent meg Moldovában, hanem fél tucat bukaresti tévécsatorna is sugároz keletre. Románia pénzeli a moldovaiak átnevelését, kamionszámra viszik az új történelemkönyveket, amelyekben immár „Románia történetét” okítják honismeretként.
Anélkül, hogy történelmi vitát gerjesztenék: a Moldvai Fejedelemség már akkor virágzott, amikor a román nemzettudat még a morfondírozás szintjén sem létezett. S bizony Mátyás ellenfele, majd szövetségese, III. (Nagy) István moldvai uralkodó és nem preromán fejedelem volt… A mai Moldova területe pedig eddig mindössze húsz évig tartozott Romániához, minő meglepetés, éppen Trianon után. Ráadásul Bukarest minden igyekezete ellenére Moldova román anyanyelvű lakosainak jó része is inkább moldovainak tartja magát, a húsz százalékra rugó orosz, ukrán és gagauz kisebbség meg aztán végképp nem kér a nagy-román álomból.
A román politika moldovai expanziója számunkra ma azért érdekes, mert Bukarestből kormány és ellenzék versenyt üvölt arról, hogy magyar politikus be ne tegye a lábát választási kampány idején Erdélybe. A szégyenteljes és észbontó Nyirő-ügy után most Kövér László székelyföldi kampányútja szúrta a bukaresti urak szemét. A román szenátus és képviselőház ellenzéki elnökei levélben kérték „magyar kollégájukat”, maradjon már inkább most otthon. Mert persze amúgy szeretettel várják, s persze most sem fogják bántani, de… Nos, a „de-t” már Viktor Ponta kormányfő magyarázta, mondván: figyelemmel fogják kísérni Kövér útját, s ha úgy adódik, nemkívánatos személynek is minősíthetik.
Értik? Egy olyan ország vezetői mondják ezt, akik választások idején ki sem teszik a lábukat Moldovából, s a szó legszorosabb értelmében beavatkoznak egy független ország belügyeibe. Sőt lelkesen kampányolnak Olasz- és Spanyolország luxusszállóiból a román vendégmunkásoknak. Róma és Madrid nem szól, hiszen mindannyian az Európai Unió tagjai, polgárai vagyunk, szabad a ki- és bejárás. Mi több, szabad a beszéd és a kampány is.
Nem feladatunk eldönteni, helyes-e, hogy még a magyar kormánypárt képviselői is más-más pártnak kampányolnak Erdélyországban. Kövér László erről bőven válthatott szót az egyik fapados légitársaság Marosvásárhely felé tartó gépén Németh Zsolt külügyi államtitkárral. De most nem is ez a lényeg.
Kövért a román hatóságok nagy kegyesen hagyták leszállni és kiszállni, de a kiutasítás damokleszi kardját azonnal feje fölé függesztették. A szlovákok már megtették ezt az elnökötökkel, megtehetjük mi is. Brüsszel úgyis hallgat.
Ez az üzenet azonban elsősorban nem neki, hanem az erdélyi magyaroknak szól. Vigyázzatok, lehet itt törvény, jog meg Európai Unió, nektek csak és kizárólag Bukarest szava számítson! Hozzá idomuljatok, neki engedelmeskedjetek. Húzzátok meg magatokat!
Ha másért nem, ezért kell elmenni Erdélybe most is. Azért, hogy újra és újra elmondjuk és bizonyítsuk, ez így nem mehet tovább. Nem kell kampánykori nacionalista idegbajra hivatkozni. A választás ugyanis nem arra ok, hogy megmutassuk, ki ellen vagyunk hazafiak. Azt kell elmondani, kiért teremtünk jobb hazát.
Forrás: Magyar Hírlap
1 Megjegyzések