Nehéz fába vágtam a fejszémet. Ez volt az első gondolatom, amikor nekiláttam az alábbi sorok megírásának. Milyen irányból közelítsem meg a témát és egyáltalán, mi az, ami elfér egy oldalon? Ez a hatalmas kirakós játék, bármennyire is igyekszem, lelóg a kis dohányzóasztalról, így most csak találomra választok ki néhányat az „összekócolt” kockák közül, és biztos rengeteg lesz, ami Önöknek talán fontos, de most mégis kimarad.
Barangolásunkat kezdjük talán a Szajna bal partján, ahol egy kis park csendes áhítatában található a St. Julien le Pauvre, Párizs egyik legrégebbi temploma, mely 1170 és 1240 között épült. Kertjéből egyaránt rálátni a St Séverin-re és a Notre Dame-ra is. Mielőtt azonban átmennénk a hídon az Ile de la Cite-re, néhány gondolat erejéig még időzzünk el a Latin negyedben, melynek szűk, girbegurba utcácskáit a turisták, és az olcsó kis vendéglők napi kínálatának vendégcsalogató illata tölti meg. A Quartier Latin - vagy az egyetemi városrész -, a fiatalok kedvelt találkozóhelye is egyben. Itt található a Sorbonne, mely 1253-ban még csak egy kis kollégium volt és eredetileg néhány teológus számára épült, majd a XVIII. sz.-ra nyerte el mai formáját. A Boulvard St. Michel- en egy sétával érjük el a Luxembourg kertet, ahol azonnal szembe ötlik a Palais de Luxembourg impozáns épülete, mely 1624-re nyerte el mai alakját. A hatalmas területet magába foglaló parkot teraszok, pázsitok és virágágyások tarkítják, táplálják kiéhezett tekintetünket. Talán éppen itt, a rozsdásodó lombok alatt írta Ady az alábbi sorokat: „Párizsba beszökött az ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen.” Érdemes végigmenni a park folytatását képző Avenue de L’Observatoire-on, ahol egy gazdagon díszített bronz szökőkút áll, melynek nőalakjai a négy világtájat jelképezik. Innen térjünk vissza az Ile de la Cite-re. A Szajna által körülvett szigeten az i.e. III. sz.-ban telepedtek meg az első törzsek, akiket parisien néven ismertek. A sziget központi helyén látható a Notre-Dame székes-egyház, melynek érdekességét az adja, hogy itt koronázták királyaikat. Építészeti szempontból különlegességnek számít, hogy az épület nagy rózsaablakában még ma is az eredeti, XIII.sz.- ban készült üvegmozaik látható. A Pont St. Louis - on át, jutunk a IX. Lajos francia királyról elnevezett Ile St. Louis szigetére, ahol még ma is eredeti formájukban látható az épületek jelentős része. Ajánlom ezt a helyet azoknak, akik komolyabb formában érdeklődnek az építészet iránt.
Azzal kezdtem, hogy „nehéz fába vágtam a fejszémet”. De milyen fába vágták azok a mesterek, akiknek még több száz év múltán is árusítják komódjait, asztalait, és egyéb bútorzatait a Szajna túlpartján, az „asztalosok utcájában” a rue St. Antoine-on? Talán rózsa, meggy, vagy barackfába? Nem tudom. Bár az áraik számunkra megfizethetetlenek, érdemes felkeresni az üzleteiket, és ha az állunk az ámulattól a megszokottnál mélyebbre csúszna, nyugtassuk meg az aggódó franciákat, hogy ez csak egy sajátságos hazai légzés-technika része.
Most pedig adjunk teret azoknak is, akik a festészet iránt érdeklődnek, látogassunk el együtt a Montmartre-ra. A Rochechouart Boulvard-ról jutunk fel a vakítóan fehér Sacré Coeur bazilikához, mely mai formáját 1914-ben nyerte el. A mellette lévő kacskaringós kis utcákat még a XIX. sz.-ban fedezték fel maguknak a kor művészei, mely hangulatával és olcsó bérű lakásaival együtt, vonzó terepet jelentett számukra. Lakott itt Toulouse-Lautrec, George Braque, Modigliani, Picasso, E.Goudeau, de megfordult itt Apollinaire, sőt, maga Lenin is. A nagy elődök szellemei lengik át a teret, kíséretet adva az itt csellengő turisták délutánra már rogyadozó lépteinek. A dombról lefelé haladva a Pigalle-ra jutunk, melynek mulatói remek témákkal szolgáltak egykoron Toulouse-Loutrec számára, mára már azonban a hajdani mulatók táncosnőinek mai leszármazottai másfajta örömökkel örvendeztetik meg az erre járókat. Akik a múltban még mélyebbre akarnak ásni, látogassanak el egy főhajtás erejéig a közeli Pére Lachaise temetőbe, ahol Chopin, Edith Piaf, Balzac, Oscar Wilde, és sok más ismert személyiség emlékműve egyaránt megtalálható.
Talán nyomasztó lenne ezekkel az emlékekkel zárni a napot, ezért levezető gyakorlatként érdemes még délután végigsétálni az avenue Champs-Elysées-n, a Jardin des Tuileries - től kiindulva, egészen az Arc de Triomphe - ig, ahol pihenjünk meg valamelyik kávéház teraszán egy pohár hideg üdítő erejéig. A melegtől és fáradtságtól félárbocra eresztett pillák alól kitekintve, olykor a merészebbnél merészebb ruha-költemények gondolatindító vonulása eltereli figyelmünket arról a sajgó, feldagadt, ormótlan kupacról, ami reggel még láb formájában csusszant a cipőbe. Két tovalibbenő szoknya közt azonban be kell látnunk, hogy egy nap alatt nem kebelezhetjük be, ezt a látszólag túlméretezett, gigászi várost, ezért azt javaslom, egy napra legyen ennyi elég.
Végezetül, pedig ne feledjék, Párizs nem ereszt el!
Barangolásunkat kezdjük talán a Szajna bal partján, ahol egy kis park csendes áhítatában található a St. Julien le Pauvre, Párizs egyik legrégebbi temploma, mely 1170 és 1240 között épült. Kertjéből egyaránt rálátni a St Séverin-re és a Notre Dame-ra is. Mielőtt azonban átmennénk a hídon az Ile de la Cite-re, néhány gondolat erejéig még időzzünk el a Latin negyedben, melynek szűk, girbegurba utcácskáit a turisták, és az olcsó kis vendéglők napi kínálatának vendégcsalogató illata tölti meg. A Quartier Latin - vagy az egyetemi városrész -, a fiatalok kedvelt találkozóhelye is egyben. Itt található a Sorbonne, mely 1253-ban még csak egy kis kollégium volt és eredetileg néhány teológus számára épült, majd a XVIII. sz.-ra nyerte el mai formáját. A Boulvard St. Michel- en egy sétával érjük el a Luxembourg kertet, ahol azonnal szembe ötlik a Palais de Luxembourg impozáns épülete, mely 1624-re nyerte el mai alakját. A hatalmas területet magába foglaló parkot teraszok, pázsitok és virágágyások tarkítják, táplálják kiéhezett tekintetünket. Talán éppen itt, a rozsdásodó lombok alatt írta Ady az alábbi sorokat: „Párizsba beszökött az ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen.” Érdemes végigmenni a park folytatását képző Avenue de L’Observatoire-on, ahol egy gazdagon díszített bronz szökőkút áll, melynek nőalakjai a négy világtájat jelképezik. Innen térjünk vissza az Ile de la Cite-re. A Szajna által körülvett szigeten az i.e. III. sz.-ban telepedtek meg az első törzsek, akiket parisien néven ismertek. A sziget központi helyén látható a Notre-Dame székes-egyház, melynek érdekességét az adja, hogy itt koronázták királyaikat. Építészeti szempontból különlegességnek számít, hogy az épület nagy rózsaablakában még ma is az eredeti, XIII.sz.- ban készült üvegmozaik látható. A Pont St. Louis - on át, jutunk a IX. Lajos francia királyról elnevezett Ile St. Louis szigetére, ahol még ma is eredeti formájukban látható az épületek jelentős része. Ajánlom ezt a helyet azoknak, akik komolyabb formában érdeklődnek az építészet iránt.
Azzal kezdtem, hogy „nehéz fába vágtam a fejszémet”. De milyen fába vágták azok a mesterek, akiknek még több száz év múltán is árusítják komódjait, asztalait, és egyéb bútorzatait a Szajna túlpartján, az „asztalosok utcájában” a rue St. Antoine-on? Talán rózsa, meggy, vagy barackfába? Nem tudom. Bár az áraik számunkra megfizethetetlenek, érdemes felkeresni az üzleteiket, és ha az állunk az ámulattól a megszokottnál mélyebbre csúszna, nyugtassuk meg az aggódó franciákat, hogy ez csak egy sajátságos hazai légzés-technika része.
Most pedig adjunk teret azoknak is, akik a festészet iránt érdeklődnek, látogassunk el együtt a Montmartre-ra. A Rochechouart Boulvard-ról jutunk fel a vakítóan fehér Sacré Coeur bazilikához, mely mai formáját 1914-ben nyerte el. A mellette lévő kacskaringós kis utcákat még a XIX. sz.-ban fedezték fel maguknak a kor művészei, mely hangulatával és olcsó bérű lakásaival együtt, vonzó terepet jelentett számukra. Lakott itt Toulouse-Lautrec, George Braque, Modigliani, Picasso, E.Goudeau, de megfordult itt Apollinaire, sőt, maga Lenin is. A nagy elődök szellemei lengik át a teret, kíséretet adva az itt csellengő turisták délutánra már rogyadozó lépteinek. A dombról lefelé haladva a Pigalle-ra jutunk, melynek mulatói remek témákkal szolgáltak egykoron Toulouse-Loutrec számára, mára már azonban a hajdani mulatók táncosnőinek mai leszármazottai másfajta örömökkel örvendeztetik meg az erre járókat. Akik a múltban még mélyebbre akarnak ásni, látogassanak el egy főhajtás erejéig a közeli Pére Lachaise temetőbe, ahol Chopin, Edith Piaf, Balzac, Oscar Wilde, és sok más ismert személyiség emlékműve egyaránt megtalálható.
Talán nyomasztó lenne ezekkel az emlékekkel zárni a napot, ezért levezető gyakorlatként érdemes még délután végigsétálni az avenue Champs-Elysées-n, a Jardin des Tuileries - től kiindulva, egészen az Arc de Triomphe - ig, ahol pihenjünk meg valamelyik kávéház teraszán egy pohár hideg üdítő erejéig. A melegtől és fáradtságtól félárbocra eresztett pillák alól kitekintve, olykor a merészebbnél merészebb ruha-költemények gondolatindító vonulása eltereli figyelmünket arról a sajgó, feldagadt, ormótlan kupacról, ami reggel még láb formájában csusszant a cipőbe. Két tovalibbenő szoknya közt azonban be kell látnunk, hogy egy nap alatt nem kebelezhetjük be, ezt a látszólag túlméretezett, gigászi várost, ezért azt javaslom, egy napra legyen ennyi elég.
Végezetül, pedig ne feledjék, Párizs nem ereszt el!
Szöveg és fotó: Botz Domonkos
0 Megjegyzések