Várkonyi Zoltán (Budapest, 1912. május 13. – Budapest, 1979. április 10.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, filmrendező, színházigazgató.
Várkonyi Zoltán minden szakmabeli számára irigylésre méltó karriert futott be, így sem életében, sem holtában nem kerülhette el a keserűk és közepesek támadásait, de az erőtől és tehetségtől duzzadó ambíciókirályokét sem.
Akik egykor nimbuszát döntögették, nemzedékváltást követeltek, olyanok közé sorolták, akikhez sohasem tartozott,
ma két kézzel kapaszkodnak székeikbe…
Várkonyi színházi ember volt. A formátumra utaló jelzőt szükségtelen beszúrni, mert jelentősége fokozhatatlan.
Olyan színházvezető, aki értett a színházhoz, és olyan színházi ember, aki nem csak a színházhoz, a közönséghez is értett. Irtózott az üres házaktól. Volt ízlése az igényeshez, orra a sikerhez. Nem értékelhető pusztán színészként, film- vagy színházrendezőként, igazgatóként, vagy főiskolai rektorként. Művész volt és szakmunkás. Király és gyalog. Megbonthatatlan egész, aki a részletekben is mindig a teljességet kereste. Aki mindig folytatott és számtalanszor újrakezdett. Mindig magabiztos volt, és szüntelenül kételkedett. Aki halálosan komolyan vette a munkát, mégis az egész életét végigjátszotta. Aki elnyomott és felemelt. Várkonyi talán az egyetlen színigazgató volt a magyar színháztörténelemben, aki már az első találkozásnál látta a színész egész további sorsát. Tévedhetetlen szemmel térképezte fel az előtte állót. Hogy mit jelent ma és mit fog két évtized múltán. Hogy kit mire kell szerződtetni.
Hogy kinek hova kell szerződni. Mert és tudott nagy ívekben gondolkodni. Utódot nevelni.
Ő avatta halhatatlanná Béres Ilonát és Tordy Gézát A kőszívű ember fiaival, Huszti Pétert és Koncz Gábort a Fekete gyémántokkal, Venczel Verát a Kárpáthy Zoltánnal, Bárdy Györgyöt az Egri csillagokkal. Neki köszönhette megannyi hatalmas alakítását Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván… A Várkonyi-filmek nem egyszerűen egy korszak remekművei, hanem generációk egész sorának jelentik a magyar mozi legdicsőségesebb korszakát.
Míg Fábri, Ranódy, Gertler vagy Keleti emlékét alaposan kimarta az elmúlt évtizedek érdektelensége, Várkonyit megőrizte szívében a nagyközönség.
Várkonyi Zoltán minden szakmabeli számára irigylésre méltó karriert futott be, így sem életében, sem holtában nem kerülhette el a keserűk és közepesek támadásait, de az erőtől és tehetségtől duzzadó ambíciókirályokét sem.
Akik egykor nimbuszát döntögették, nemzedékváltást követeltek, olyanok közé sorolták, akikhez sohasem tartozott,
ma két kézzel kapaszkodnak székeikbe…
Várkonyi színházi ember volt. A formátumra utaló jelzőt szükségtelen beszúrni, mert jelentősége fokozhatatlan.
Olyan színházvezető, aki értett a színházhoz, és olyan színházi ember, aki nem csak a színházhoz, a közönséghez is értett. Irtózott az üres házaktól. Volt ízlése az igényeshez, orra a sikerhez. Nem értékelhető pusztán színészként, film- vagy színházrendezőként, igazgatóként, vagy főiskolai rektorként. Művész volt és szakmunkás. Király és gyalog. Megbonthatatlan egész, aki a részletekben is mindig a teljességet kereste. Aki mindig folytatott és számtalanszor újrakezdett. Mindig magabiztos volt, és szüntelenül kételkedett. Aki halálosan komolyan vette a munkát, mégis az egész életét végigjátszotta. Aki elnyomott és felemelt. Várkonyi talán az egyetlen színigazgató volt a magyar színháztörténelemben, aki már az első találkozásnál látta a színész egész további sorsát. Tévedhetetlen szemmel térképezte fel az előtte állót. Hogy mit jelent ma és mit fog két évtized múltán. Hogy kit mire kell szerződtetni.
Hogy kinek hova kell szerződni. Mert és tudott nagy ívekben gondolkodni. Utódot nevelni.
Ő avatta halhatatlanná Béres Ilonát és Tordy Gézát A kőszívű ember fiaival, Huszti Pétert és Koncz Gábort a Fekete gyémántokkal, Venczel Verát a Kárpáthy Zoltánnal, Bárdy Györgyöt az Egri csillagokkal. Neki köszönhette megannyi hatalmas alakítását Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván… A Várkonyi-filmek nem egyszerűen egy korszak remekművei, hanem generációk egész sorának jelentik a magyar mozi legdicsőségesebb korszakát.
Míg Fábri, Ranódy, Gertler vagy Keleti emlékét alaposan kimarta az elmúlt évtizedek érdektelensége, Várkonyit megőrizte szívében a nagyközönség.
0 Megjegyzések