A címlapon látható leletet a hazai szakirodalomban eddig még nem ismertették; amint arról a két ( Jóma és ország) szójelről sem olvashatott senki, amelyik a IX. századi lemezeken látható.
E jelek jelentése szerint Jóma "jó magas" isten az ország ura volt. A felismerés azért is érdekes, mert a Jóma ligatúrát megtaláljuk az alucsajdengi hun koronán is, meg a mervi oázisban 531 táján a szabírhunok számára készített Szent Koronán is.

Azaz a lelet egy régészeti szenzáció, mert a honfoglalók vallásáról ilyen korabeli elolvasható tájékoztatással más nem rukkolt még elő. Beleillik azon szenzációk sorába, amelyekről e kötetben első közlést talál az olvasó.

A hasonló leletek sora segít megérteni annak a kőkori eredetű, de a honfoglalók és a magyar népművészek által gyakorolt hieroglifikus írásmódot, amelyről szintén kellene már írnom egy külön kötetet.

A fülszöveg:
Megírható-e a magyarság őstörténete a székely rovásírás ismerete és eredetének tisztázása nélkül?
Milyen tévedéseket okozott ismert mai szerzők munkáiban a korai székely írásemlékek figyelmen kívül hagyása?
Milyen magyar őstörténetet rajzolhatunk korai írásemlékeink alapján?

Ezekre a kérdésekre ad választ a szerző, egy sor új magyar nyelvemléket is bemutatva.

A válasz feloldja a hun és a sumer eredeztetés, a kínai és az indián kapcsolat, valamint a kárpát-medencei őshonosság elmélete közötti vélt ellentmondásokat.