Százharminc éve, 1882. május 5-én kezdődött György görög király jelképes kapavágásával az Égei- és a Jón tenger közötti vízi közlekedést lerövidítő Korinthoszi-csatorna építése.
(MTI) A XIX. század egyik mérnöki remekművének megvalósításában két magyar ember, Türr István tábornok, a magyar és az olasz szabadságharc egykori hőse és Gerster Béla mérnök szerzett elévülhetetlen érdemeket.
A Peloponnészoszi félsziget alig húsz kilométer hosszú és legkeskenyebb részén csupán hat kilométer széles földnyelvvel (Iszthmosz) kapcsolódik a tőle északra fekvő görög országrészhez. Emiatt a rövid földdarab miatt a félszigetet megkerülő hajók az ókortól kezdve több száz kilométeres kerülőre kényszerültek. A közelben fekvő gazdag Korinthosz kereskedői ezen úgy segítettek, hogy hajóikat a diolkosznak nevezett köves úton kerekes szerkezetekre rakták, és így vontatták át a földszoroson. Az Iszthmosz átvágásának gondolata többször felmerült, a grandiózus munkálatokba végül Néró császár vágott bele 67-ben. Nérót azonban néhány hónappal később meggyilkolták, a munka félbeszakadt, csak a kiásott gödrök maradtak meg emlékeztetőnek.
A csatorna megépítésének terve a görög függetlenség 1830-as kivívása után merült fel újra, de rögvest el is felejtették, mert a megvalósíthatósági tanulmány a költségeket 40 millió aranyfrankra becsülte. A görög parlament a Szuezi-csatorna munkálatainak megkezdése után, 1870-ben hozott törvényt a Korinthoszi-csatorna megépítéséről, de az ehhez szükséges tőke továbbra sem állt rendelkezésre. A vállalkozás irányítására végül Türr Istvánt, a Panama-csatorna megépítésének egyik kezdeményezőjét kérték fel.
Türr 1881 májusában 99 évre szóló koncessziót kapott a görög királytól a csatorna megépítésére és üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy a munkákat másfél éven belül megkezdik, és hat éven belül befejezik. Az építési terveket a Panama-csatorna nyomvonalának kitűzésében érdemeket szerzett Gerster Béla mérnök készítette el, aki a terep felmérése után arra a következtetésre jutott, hogy a római mérnökök által kijelölt nyomvonal a legalkalmasabb. Bár egy 1869-es nemzetközi megállapodás szerint a csatorna nem lehetett volna 42 méternél keskenyebb, ez a méret aránytalanul megnövelte volna a költségeket, így végül 22 méteres fenékszélességet szabtak meg. A 30 millió frankos tőkét egy francia részvénytársaság biztosította.
Az Iszthmosz átvágását 1882. május 5-én hatalmas munkássereg kezdte meg. A földmunkák jelentős részét már gépekkel végezték, a szállítást ipari vasúttal oldották meg. A 80 méterrel a tengerszint fölé emelkedő, kemény kőzetben mély bevágást készítettek, az ebből mélyített aknákat a föld alatt vágatokkal kötötték össze, így fejlesztették tovább a nyolcvan fokos, majdnem függőleges V alakú bevágást. 1886-ban földrengés miatt egy 30 méteres szakasz beomlott, ezután kevésbé meredek, a szikla minőségétől függően 71-77 fokos falat vájtak. A csaknem hat kilométer hosszú csatorna északnyugat-délkeleti irányban, szinte nyílegyenesen metszi át a földnyelvet, vízmélysége nyolc és fél méter, szélessége a vízfelszínen 25, a fenéken 22 méter. A munkálatok során mintegy 11 millió köbméter földet termeltek ki, 1200 tonna lőport és 450 tonna dinamitit használtak el, a csatorna fölött vasúti és közúti híd épült, mindkét bejárata előtt hullámgáttal ellátott kikötőt létesítettek.
Az előre nem látott nehézségek miatt az 1888-as határidőre csak a feladat háromnegyedével végeztek, és a társaság is csődbe ment. A munka másfél évig állt, Türr végül a görög kormány támogatásával tudott új, immár teljesen hellén társaságot alapítani, így sikerült a csatornát befejezni. A kivitelezést ekkor már az egy vasútépítési megbízást elvállaló Gerster helyett négy magyar mérnök, Pulszky Garibaldi, Nyári László, Stegmühler József és Kauser István irányította.
Az ünnepélyes átadást 1893. augusztus 6-án tartották György görög és Ferenc József osztrák-magyar uralkodó jelenlétében, de a vízi utat csak október 28-án helyezték forgalomba. A csatornán - amelyet nagyobb teherhajók nem használhatnak, és egyszerre csak egy irányban lehetséges a forgalom - évente 11 ezer hajó halad át, ma már főként turistajárművek. A magyar építők, mérnökök dicsőségét 2009 óta emlékmű hirdeti a Korinthoszi-csatorna a Jón-tenger felőli bejáratánál.
A Peloponnészoszi félsziget alig húsz kilométer hosszú és legkeskenyebb részén csupán hat kilométer széles földnyelvvel (Iszthmosz) kapcsolódik a tőle északra fekvő görög országrészhez. Emiatt a rövid földdarab miatt a félszigetet megkerülő hajók az ókortól kezdve több száz kilométeres kerülőre kényszerültek. A közelben fekvő gazdag Korinthosz kereskedői ezen úgy segítettek, hogy hajóikat a diolkosznak nevezett köves úton kerekes szerkezetekre rakták, és így vontatták át a földszoroson. Az Iszthmosz átvágásának gondolata többször felmerült, a grandiózus munkálatokba végül Néró császár vágott bele 67-ben. Nérót azonban néhány hónappal később meggyilkolták, a munka félbeszakadt, csak a kiásott gödrök maradtak meg emlékeztetőnek.
A csatorna megépítésének terve a görög függetlenség 1830-as kivívása után merült fel újra, de rögvest el is felejtették, mert a megvalósíthatósági tanulmány a költségeket 40 millió aranyfrankra becsülte. A görög parlament a Szuezi-csatorna munkálatainak megkezdése után, 1870-ben hozott törvényt a Korinthoszi-csatorna megépítéséről, de az ehhez szükséges tőke továbbra sem állt rendelkezésre. A vállalkozás irányítására végül Türr Istvánt, a Panama-csatorna megépítésének egyik kezdeményezőjét kérték fel.
Türr 1881 májusában 99 évre szóló koncessziót kapott a görög királytól a csatorna megépítésére és üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy a munkákat másfél éven belül megkezdik, és hat éven belül befejezik. Az építési terveket a Panama-csatorna nyomvonalának kitűzésében érdemeket szerzett Gerster Béla mérnök készítette el, aki a terep felmérése után arra a következtetésre jutott, hogy a római mérnökök által kijelölt nyomvonal a legalkalmasabb. Bár egy 1869-es nemzetközi megállapodás szerint a csatorna nem lehetett volna 42 méternél keskenyebb, ez a méret aránytalanul megnövelte volna a költségeket, így végül 22 méteres fenékszélességet szabtak meg. A 30 millió frankos tőkét egy francia részvénytársaság biztosította.
Az Iszthmosz átvágását 1882. május 5-én hatalmas munkássereg kezdte meg. A földmunkák jelentős részét már gépekkel végezték, a szállítást ipari vasúttal oldották meg. A 80 méterrel a tengerszint fölé emelkedő, kemény kőzetben mély bevágást készítettek, az ebből mélyített aknákat a föld alatt vágatokkal kötötték össze, így fejlesztették tovább a nyolcvan fokos, majdnem függőleges V alakú bevágást. 1886-ban földrengés miatt egy 30 méteres szakasz beomlott, ezután kevésbé meredek, a szikla minőségétől függően 71-77 fokos falat vájtak. A csaknem hat kilométer hosszú csatorna északnyugat-délkeleti irányban, szinte nyílegyenesen metszi át a földnyelvet, vízmélysége nyolc és fél méter, szélessége a vízfelszínen 25, a fenéken 22 méter. A munkálatok során mintegy 11 millió köbméter földet termeltek ki, 1200 tonna lőport és 450 tonna dinamitit használtak el, a csatorna fölött vasúti és közúti híd épült, mindkét bejárata előtt hullámgáttal ellátott kikötőt létesítettek.
Az előre nem látott nehézségek miatt az 1888-as határidőre csak a feladat háromnegyedével végeztek, és a társaság is csődbe ment. A munka másfél évig állt, Türr végül a görög kormány támogatásával tudott új, immár teljesen hellén társaságot alapítani, így sikerült a csatornát befejezni. A kivitelezést ekkor már az egy vasútépítési megbízást elvállaló Gerster helyett négy magyar mérnök, Pulszky Garibaldi, Nyári László, Stegmühler József és Kauser István irányította.
Az ünnepélyes átadást 1893. augusztus 6-án tartották György görög és Ferenc József osztrák-magyar uralkodó jelenlétében, de a vízi utat csak október 28-án helyezték forgalomba. A csatornán - amelyet nagyobb teherhajók nem használhatnak, és egyszerre csak egy irányban lehetséges a forgalom - évente 11 ezer hajó halad át, ma már főként turistajárművek. A magyar építők, mérnökök dicsőségét 2009 óta emlékmű hirdeti a Korinthoszi-csatorna a Jón-tenger felőli bejáratánál.
0 Megjegyzések