A londoni játékok zárása után dönt majd a Magyar Olimpiai Bizottság
az eredményességi jutalmazás mértékéről. A MOB közleménye szerint
pénteki ülésén az elnökség azért döntött erről egyhangúlag, mert a
bizottság "szeretné az olimpikonok érdekeit szolgálni".Az elnökségi ülésen kiderült, hogy a londoni
magyar olimpiai csapat és küldöttség személyi összetételéről döntő,
június 16-án 10 órától sorra kerülő MOB-közgyűlést a Boscolo Budapest
Hotelben tartják majd meg.Az ülés végén Borkai Zsolt átadta Regőczy
Krisztinának azt az elismerést, amely nemrég érkezett Jacques Rogge-tól,
a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől. A NOB a MOB női
bizottságának vezetőjét "Nők a sportban" oklevéllel jutalmazta. Az
1980-ban olimpiai ezüstérmet nyert jégtáncosnak, a MOB elnökségi
tagjának adományozott oklevélen indoklás is olvasható, eszerint
Regőczynek "a nők sportban való részvételének fejlesztéséért végzett
kiemelkedő szerepvállalásáért és munkájáért" járt az elismerést.
forrás: mti
0 Megjegyzések