A franciák új elnököt választottak: Francois Hollande személyében 1988 után újra baloldali elnök irányíthatja az országot. Hollande érdekes személy: programja annyira markánsan baloldali, hogy ha Magyarországon indult volna, ellenfelei nyilvánvalóan kommunistázással támadnák; ugyanakkor a jobboldal korábbi eszköztárából kölcsönvette az euroszkepticizmust. Így nemcsak az a kérdés, mi lesz Franciaország jövője, de az is, mi lehet Európáé. Vajon megvalósíthatók-e Hollande elképzelései?

(sabater) A francia elnökválasztáson győztes szocialista Francois Hollande szinte napra pontosan három hónappal a választás 2012. április 26-i első fordulója előtt mutatta be programját, amely a „60 kötelezettségvállalás Franciaország felé” címet viseli. Ennek előzménye, hogy Hollande 2011 októberében viszonylag könnyen nyerte meg a francia szocialista párt (PS) nyílt előválasztását, amelyen csaknem hárommillió baloldali szimpatizáns vett részt. A francia baloldal pedig el akarja kerülni a 2007-es hibák megismétlését, amikor is Nicolas Sarkozy jelentős előnyt szerzett azzal, hogy a szocialisták nem sorakoztak fel egységesen akkori jelöljük (Hollande korábbi élettársa) Ségolene Royal mellett.

A hatvan pontos program markánsan baloldali irányultságú. Nagyon markánsan. Mindez az erős állami szerepvállalásra hagyományosan büszke Franciaországban nem számít különösebben meglepőnek, de egy angolszász országban nehezen lehetne ezt eladni. Ebből következőleg a program bátor is: kizárólag a gazdagok súlyosabb adóztatásával – látszik, ez tökéletes ellentéte például a magyar gazdaságpolitikának – próbál jelentős mennyiségű pénzhez jutni, úgy, hogy a 3%-os költségvetési hiánycél és a Hollande által kitűzött ambiciózus célok teljesüljenek. Hollande a 150 ezer euró feletti jövedelmekre kivetett 45%-os adósáv bevezetésével, a baki bevételek és prémiumok 15%-os különadójával, az adóelkerülési és offshore-lehetőségek szűkítésével próbál új bevételi forrásokhoz jutni, ami mindenképpen jót tehet a társadalmi igazságosságnak – már ha programja megvalósítható.

Ezeket a bevételnövelő intézkedéseket ugyanis rengeteg kiadás követi. Az új francia elnök az oktatási-ifjúsági szektorban 60 ezer, a fiataloknak 150 ezer, a közigazgatásban – főként az igazságügyi és rendészeti szektorban – pedig újabb 5 ezer munkahelyet teremtene a befolyó bevételekből. A legnagyobb, 2017-ig akár akár 20 milliárd euróra is terjedő kiadási összeg azonban a kis- és középvállalkozások felzárkóztató jellegű támogatása lenne. De ezzel nincs vége: Hollande növelné iskoláztatási és oktatási támogatásokat, ezeket ráadásul – nagyon helyesen – rászorultsági alapon osztaná szét az állam Hollande tervei szerint. A zöld politika is markánsan megjelenik a programban, a szocialista elnökjelölt tervei szerint ugyanis jelentősen nőne a fenntarthatóságra fordított keret és csökkenne az atomenergia részaránya az ország áramellátásában, ez persze kérdés, mennyire megvalósítható egy olyan országban, amelynek energiaellátása jelentős mértékben az atomenergián alapul. Emellett az egész országra kiterjedő, szélessávú internethálózat igénye vagy a szociális bérlakások építése is költségvetési kiadásokat jelent.

Hollande programja nem csak a gazdasági megújulásra terjed ki. Bátor szimbolikus politikát használ: kiáll a férfiak és nők egyenlősége és a homoszexuális pártok elfogadása mellett, megerősítené az állam és az egyház szétválasztását, és bevezetné a külföldiek (bevándorlók) szavazati jogát a helyhatósági választáson. Ezek kifejezetten erős, baloldali-liberális üzenetek, amelyek megosztó témákban képviselnek egyértelmű, határozott álláspontot.

Mindez tehát igen szimpatikus lehet azoknak, akik gazdaságpolitikailag baloldali, társadalompolitikában pedig egy toleránsabb, liberális Franciaországban szeretnének élni. Ami problémás lehet, hogy Hollande az Európai Unióval kapcsolatban igen szkeptikus hangot szokott megütni, ami természetesen nem jelenti a kilépés szándékát, de esetleg a szövetség meggyengülését igen.