A tudósoknak okozott némi fejtörést, de megvan a válasz – annyi biztos, hogy nem lenne kellemes.
A Sixty Symbols nevű YouTube-csatorna – melyet csak ajánlani tudunk – alapvetően tudományos és ismeretterjesztő témákat dolgoz fel.
A videók között találunk komolyabb témákat (legyen szó a káoszelméletről vagy a Higgs-bozonról)
és könnyedebbeket is – ez utóbbiak közé tartozik az a felvétel, melyen
az egyik néző roppant érdekes kérdésére próbáltak választ találni: mi
történne, ha valaki bedugná a kezét a nagy hadronütköztetőbe?
Nos, az első körben megkérdezett fizikusoknak a képtelen kérdéstől
hirtelen elállt a szavuk, úgyhogy a csatorna szerkesztői egyenesen a
világ legnagyobb részecskegyorsítóját fenntartó Európai Nukleáris
Kutatási Szervezet (CERN) tudósaihoz fordultak.
A kérdésen ők is meglepődtek, egyvalamiben azonban mind
egyetértettek: senki ne próbálja ki. A világ legdrágább kísérletében
ugyanis egy milliméternél is vékonyabb protonsugár halad egy mágnesvasút
vagy teherszállító repülőgép erejével – úgy kell elképzelni, mint egy
roppant erős lézert, ami azonnal átégetné az említett kezet.
Ennyivel azonban nem úszná meg az ember, a végeredmény halálos lenne,
mivel a vékony sugarat hasonló lendülettel kísérik elektronok és müonok, melyek nem kímélnék a test maradékát sem.
/A müon az elektron nagyjából 200-szor nehezebb „testvére" a
második részecskecsaládból. Elemi részecske, azon belül a leptonok közé
soroljuk. 1937-ben fedezték fel a kozmikus sugárzásban. A müon volt az első
olyan elemi részecske, amely nem volt megtalálható a közönséges atomban.
A negatív müonok mégis helyettesíteni tudják az elektronokat a
közönséges atomokban, úgynevezett müonos atomokat hozva létre./
A jövőre való tekintettel tehát jegyezzük meg:
kés, villa, olló és részecskegyorsító gyerek kezébe nem való.
Forrás:
Hír24
0 Megjegyzések