A jövőbe és a világ javulásába vetett hitünk észrevétlenül átlopakodott kommersz bárgyúságokba, sőt már nem is a jövőbe nézünk, hanem a múltba menekülünk, varázslók és sárkányok gyermekeknek való világába. A múlt ebben nem a gyökereket és a hagyományokat jelenti, hanem a jövőtől, sőt a jelentől való menekülést...
Mi, középkorú generáció a tudományos-fantasztikus irodalmon nőttünk fel. Teljesen komolyan vettük, és abban a szilárd meggyőződésben éltünk, hogy az ilyen könyvekben és filmekben bemutatott jövő egyben a mi személyes jövőnk is. Jó érzést okozott ez a hit, mert vonzó dolgokról szólt. Biztosra vettük, hogy az akkor még távoli és mágikus 2000-ben már robotok dolgoznak helyettünk, senki sem lesz beteg, az ember élettartama több évszázadra terjed, mindenki saját helikopterrel közlekedik, olyan házakban lakunk majd, mint Mézga Géza hosszú szakállú köb-ükunokája, az emberek túlnyomó része valamilyen tudós, és problémák legfeljebb csak a kalandos-romantikus űrhajózás során merülnek fel, amiken persze hősiesen úrrá leszünk. Mindenki McLaine kapitány akart lenni az Orion űrhajóból.
Ez volt a jövőképünk.
Maga a sci-fi-irodalom persze bonyolultabb volt ennél. Erősen felfelé ívelő szakaszában tartott, párhuzamosan az 50-es, 60-as, 70-es évek általános modernizációjával és helyenként valóban szédületes technikai fejlődésével. A valóság alátámasztani látszott a sci-fi által sugallt optimista világképet.
A fantasztikus irodalomról színvonalas és átfogó érdekességet olvashatunk Pataki Ferenctől itt: http://www.forrasfolyoirat.hu/1007/pataki.pdf
Hogy a jövőkutatás (futurológia) mennyire alkalmas a tényleges jövő pontos megjósolására, azt nyilván úgy lehet ellenőriznünk, ha keresünk egy múltbeli előrejelzést, és összevetjük az azóta bekövetkezettekkel. Legjobb és legnívósabb erre a célra a 2001 Űrodüsszeia írójának, Arthur C. Clarke-nak az 1958-ban született könyve, A jövő körvonalai, amely letölthető itt: http://brekioldala.mindenkilapja.hu/html/17975692/render/olvasnivalo
A nemrég elhunyt Clarke-ról elhihetjük, hogy amit tárgyilagos gondolkodással és józan intuíció segítségével előre meg lehet jósolni a jövőből, azt ő megtette. Érdemes elolvasni. Összességében azt vonhatjuk le belőle, hogy a néhány éven belüli fejleményeket remekül látta előre, aztán a távolabbi jövőre már megszélesedtek az eltérések a valóban bekövetkezett jövőtől, vagyis már a mi múltunktól.
Szimbolikus értékű, hogy 2001-ben dehogyis űrodüsszeia történt, hanem a World Trade Center lerombolása...
De hát lelkesedésünkben és derűlátásunkban átsiklottunk a jobb sci-fi művekben bizony nagyon is ott rejlett figyelmeztetéseken és aggodalmakon. Arra sem figyeltünk oda - noha már akkor is elég nyilvánvaló volt -, hogy az egész űrhajózás és rakétatechnika a hadiiparnak és a két szuperhatalom majdnem katasztrófához vezető versengésének a mellékterméke volt, és nem igazán „az emberiség fejlődése” (milyen ritkán hallani újabban ezt a kifejezést) volt a célja.
Technikai és tudományos fejlődés persze az űrhajózás háttérbe szorulása és a hurráoptimizmus megszűnése óta is történt. Akár például az internet. (Érdekes, hogy az internetet mennyire nem látták előre a hatvanas-hetvenes években...) De már egészen más az összkép, más a zamata az egésznek. Már nem söpörhetjük félre az aggodalmakat, sőt azok kapnak mind nagyobb hangsúlyt. Sőt az is megkérdőjeleződik, hogy a mértéktelen és aránytalan csúcstechnikai fejlődés tényleg egyértelműen „előrefelét” jelent-e.
Közben a 80-as évekkel kezdődően maga a sci-fi is ellaposodott. Mondhatjuk azt is, hogy elkurvult: erőt vett rajta a tömegízlés és a tömegkultúra kiszolgálása, nyilván pénzbevételekre tekintettel. Előbb eltűnt belőle a sci, vagyis a science, a tudomány. Előbb a díszlet szintjére süllyedt le, aztán nemsokára teljesen eltűnt. Megjelent a fantasy, a science nélküli fantasztikum - lényegében a mese. Az is egyre bárgyúbb szinten. Annyira, hogy mostanra már nem fantasztikus, hiszen nincs bennük semmi fantázia, mert ugyanazok a sablonok ismétlődnek bennük.
A jövőbe és a világ javulásába vetett hitünk észrevétlenül átlopakodott kommersz bárgyúságokba, sőt már nem is a jövőbe nézünk, hanem a múltba menekülünk, varázslók és sárkányok gyermekeknek való világába. A múlt ebben nem a gyökereket és a hagyományokat jelenti, hanem a jövőtől, sőt a jelentől való menekülést.
A mostani világrendnek volt egy felfelé ívelő szakasza, volt egy stagnáló periódusa, és van már lefelé ívelő, önmagát túlélő szakasza. Mindez lényegében egyetlen emberélet időtartamán belül lepörgött.
A jövőkutatás és a sci-fi filmek világa már nem tudományról, felfedezésekről, hanem környezeti, túlnépesedési és egyéb katasztrófákról, apokalipszisről, Mad Maxról szól. A 60-as, 70-es évtizedek utólag sokak számára aranykornak tűnő világa nem fog visszatérni semmilyen formában, a jövő nem azon a vonalon halad.
Valami újnak kell következnie.
Ez volt a jövőképünk.
Maga a sci-fi-irodalom persze bonyolultabb volt ennél. Erősen felfelé ívelő szakaszában tartott, párhuzamosan az 50-es, 60-as, 70-es évek általános modernizációjával és helyenként valóban szédületes technikai fejlődésével. A valóság alátámasztani látszott a sci-fi által sugallt optimista világképet.
A fantasztikus irodalomról színvonalas és átfogó érdekességet olvashatunk Pataki Ferenctől itt: http://www.forrasfolyoirat.hu/1007/pataki.pdf
Hogy a jövőkutatás (futurológia) mennyire alkalmas a tényleges jövő pontos megjósolására, azt nyilván úgy lehet ellenőriznünk, ha keresünk egy múltbeli előrejelzést, és összevetjük az azóta bekövetkezettekkel. Legjobb és legnívósabb erre a célra a 2001 Űrodüsszeia írójának, Arthur C. Clarke-nak az 1958-ban született könyve, A jövő körvonalai, amely letölthető itt: http://brekioldala.mindenkilapja.hu/html/17975692/render/olvasnivalo
A nemrég elhunyt Clarke-ról elhihetjük, hogy amit tárgyilagos gondolkodással és józan intuíció segítségével előre meg lehet jósolni a jövőből, azt ő megtette. Érdemes elolvasni. Összességében azt vonhatjuk le belőle, hogy a néhány éven belüli fejleményeket remekül látta előre, aztán a távolabbi jövőre már megszélesedtek az eltérések a valóban bekövetkezett jövőtől, vagyis már a mi múltunktól.
Szimbolikus értékű, hogy 2001-ben dehogyis űrodüsszeia történt, hanem a World Trade Center lerombolása...
De hát lelkesedésünkben és derűlátásunkban átsiklottunk a jobb sci-fi művekben bizony nagyon is ott rejlett figyelmeztetéseken és aggodalmakon. Arra sem figyeltünk oda - noha már akkor is elég nyilvánvaló volt -, hogy az egész űrhajózás és rakétatechnika a hadiiparnak és a két szuperhatalom majdnem katasztrófához vezető versengésének a mellékterméke volt, és nem igazán „az emberiség fejlődése” (milyen ritkán hallani újabban ezt a kifejezést) volt a célja.
Technikai és tudományos fejlődés persze az űrhajózás háttérbe szorulása és a hurráoptimizmus megszűnése óta is történt. Akár például az internet. (Érdekes, hogy az internetet mennyire nem látták előre a hatvanas-hetvenes években...) De már egészen más az összkép, más a zamata az egésznek. Már nem söpörhetjük félre az aggodalmakat, sőt azok kapnak mind nagyobb hangsúlyt. Sőt az is megkérdőjeleződik, hogy a mértéktelen és aránytalan csúcstechnikai fejlődés tényleg egyértelműen „előrefelét” jelent-e.
Közben a 80-as évekkel kezdődően maga a sci-fi is ellaposodott. Mondhatjuk azt is, hogy elkurvult: erőt vett rajta a tömegízlés és a tömegkultúra kiszolgálása, nyilván pénzbevételekre tekintettel. Előbb eltűnt belőle a sci, vagyis a science, a tudomány. Előbb a díszlet szintjére süllyedt le, aztán nemsokára teljesen eltűnt. Megjelent a fantasy, a science nélküli fantasztikum - lényegében a mese. Az is egyre bárgyúbb szinten. Annyira, hogy mostanra már nem fantasztikus, hiszen nincs bennük semmi fantázia, mert ugyanazok a sablonok ismétlődnek bennük.
A jövőbe és a világ javulásába vetett hitünk észrevétlenül átlopakodott kommersz bárgyúságokba, sőt már nem is a jövőbe nézünk, hanem a múltba menekülünk, varázslók és sárkányok gyermekeknek való világába. A múlt ebben nem a gyökereket és a hagyományokat jelenti, hanem a jövőtől, sőt a jelentől való menekülést.
A mostani világrendnek volt egy felfelé ívelő szakasza, volt egy stagnáló periódusa, és van már lefelé ívelő, önmagát túlélő szakasza. Mindez lényegében egyetlen emberélet időtartamán belül lepörgött.
A jövőkutatás és a sci-fi filmek világa már nem tudományról, felfedezésekről, hanem környezeti, túlnépesedési és egyéb katasztrófákról, apokalipszisről, Mad Maxról szól. A 60-as, 70-es évtizedek utólag sokak számára aranykornak tűnő világa nem fog visszatérni semmilyen formában, a jövő nem azon a vonalon halad.
Valami újnak kell következnie.
0 Megjegyzések