Van egy ember szegény honunkban, aki időről időre tiltakozó szövegeket irkál különböző baloldali lapokba. Fekete György a neve, saját állítása szerint mentálpedagógus, történelemtanár. Legújabb szellemi termékével a Mazsihisz honlapján találkoztam. Címe: Egy film ellen.
Mentálpedagógusunk rendszeres vendég a Mazsihisz honlapján, bár jelen írása – a forrásmegjelölés szerint – eredetileg a Népszabadságban jelent meg. Lehet, én nem találtam a baloldali lap honlapján.
Fekete György azon kesereg, hogy a Duna Televízióban - ahogy ő fogalmaz: „a hetekben” - sugároznak egy többrészes dokumentumfilmet, amelynek címe: Háború a nemzet ellen. Tudjuk, Jelenczki István alkotásáról van szó, DVD-n is megjelent. Feketénk szerint mindenkinek tiltakoznia kellene a vetítés ellen – a Külügyminisztériumtól kezdve a Magyar Tudományos Akadémián át „valamennyi zsidó hitközség”-ig (zárójelben jegyzem meg: Feketénk is zsidó, de hogy melyik hitközséghez tartozik, nem tudom).
A szerző szerint a négyrészes dokumentumfilmben szamárságok és butaságok tömkelege hangzik el, s bizony jócskán szerepel benne „dekódolhatóan” zsidózás. Merthogy a filmben - ha röviden akarok fogalmazni - arról beszélnek a szakértők, miként vásárolták föl Magyarországot, hogyan került a nemzeti vagyon idegen kezekbe. Nos, ez nagyon fáj Feketénknek. Nem a felvásárlás ténye, hanem az arról való beszéd.
Külön fáj néki, hogy „a film a magyar történelem egészéről szólva egy hangot se ejt a vészkorszakról vagy az antiszemitizmusról”, úgy tesznek az alkotók, „mintha a legyilkolt 600 ezer hazai zsidó, illetve zsidónak minősített ember nem magyar lett volna.” Itt sajnos mellélőtt a mentálpedagógus. Ez a film ugyanis nem holokausztfilm. Ilyen alapon például Dózsa György leszármazottai is tiltakozhatnának, mert tudtommal az ő tüzes trónon való megégetését sem taglalják kimerítően a filmben megszólaltatott személyek (Bogár László, Varga István stb.).
Fekete a filmben elhangzottakat kivétel nélkül badarságnak tartja. S azért háborog a mentálpedagógus lelke, mert ennek a sok-sok szamárságnak közmédium ad teret:
„Elbírnánk közadásban a hagymázas és szőröstül-bőröstül ostoba nézeteket is, amennyiben lenne valamiféle ellensúlyozás. Azonban a film összes megszólalója a jelzett szamárságok és gyűlölködések valamelyikét fogalmazza meg – az egyébként vitatható, ám demokráciaképes teóriájuk mellett, amely nemzeti vagyonunk állítólagos ellopását híreszteli. Ezért nincs létjogosultsága a privát műsorszóráson kívül ennek a mozikészítménynek. Kirekesztő szemléletű, rendkívüli mértékben rongálja nemzetünk lelki egészségét.”
Nemzetünk lelki egészségét tehát többek között az rongálja, ha valaki a nemzeti vagyon ellopásáról beszél. Persze Fekete toleráns, demokrata mentálpedagógus-„készítmény”, nem akarja korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát. Nem. Ő csak a mentálhigiénés károkra függeszti vigyázó, fekete szemét:
„Érthetetlen azonban, mi végre kell e kritikainak szánt történetet leönteni agresszív nacionalista, alig kódoltan antiszemita, a Horthy-rendszer titkos és nem titkos társaságainak hagyományaival azonos ideológiai mázzal? Olyan mázzal, amely – ráadásul – súlyos mentálhigiénés károkat okoz. Ez a gondom a filmmel, konkrétan közmédiumi kínálásával.”
A film tehát károkat okoz. Mi hát a megoldás? Íme:
„A fentiek alapján – felelősségének megfelelni kívánó magyar állampolgárként – követelem a Háború a nemzet ellen című film sugárzásának azonnali beszüntetését.”
Feketénk elkésett: kedd este negyed tízkor került föl írása a Síp utcai honlapra, miközben hétfőn, május 21-én vetítették a film utolsó részét. Nincs tehát mit beszüntetni a feketei felelősségnek megfelelően.
Fekete azonban nem lenne Fekete, ha nem biggyesztene utószót is terjengős irományához (amelyből csak soványka részleteket idéztem, megkímélvén a mentálhigiénés károktól az olvasót). Az utószót csonkítatlanul idézem:
„Utóirat. Hogy ne feledjem, vállalom, e gonosz film üzenete szerint haza- és felségárulás bűnébe estem, ugyanis egyrészt – követve Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Ady Endre és József Attila szellemiségét – semmilyen királyt vagy királyi jogkörökkel felruházott kormányzót nem kívánok Magyarország élén látni, másrészt a szentkorona kifejezést kisbetűvel és egy szóba vonva írom, ezzel is jelezve, úgynevezett szakralitását fetisizmusnak, magyarán: bálványimádásnak tekintem.”
Ezt a passzust hiányoltam a főszövegből. A Szent Korona emlegetését. Ezt ugyanis a feketék köreiben nem szabad elmulasztani.
Mentálpedagógusunk cikke végén föllázad. A Szent Koronát kisbetűvel írja, no meg „egy szóba vonva”: szentkorona. Olyan ez, mint a feketegyörgy. Ez utóbbinak a szakralitását meg én nem ismerem el.
Tényleg: miért fáj annyira a feketegyörgyöknek a Szent Korona? Miért gyűlölik? Nem okoz ez előbb-utóbb mentálhigiénés károkat a feketéknek?
Toleráns vagyok. Nem kérem feketegyörgy és hasonszőrű társai „azonnali beszüntetését”. Egyébként is mi értelme lenne? Velük vagy nélkülük: a Szent Korona akkor is Szent Korona marad. Kár, hogy ezt a feketegyörgyök nem képesek megérteni.
Mentálpedagógusunk rendszeres vendég a Mazsihisz honlapján, bár jelen írása – a forrásmegjelölés szerint – eredetileg a Népszabadságban jelent meg. Lehet, én nem találtam a baloldali lap honlapján.
Fekete György azon kesereg, hogy a Duna Televízióban - ahogy ő fogalmaz: „a hetekben” - sugároznak egy többrészes dokumentumfilmet, amelynek címe: Háború a nemzet ellen. Tudjuk, Jelenczki István alkotásáról van szó, DVD-n is megjelent. Feketénk szerint mindenkinek tiltakoznia kellene a vetítés ellen – a Külügyminisztériumtól kezdve a Magyar Tudományos Akadémián át „valamennyi zsidó hitközség”-ig (zárójelben jegyzem meg: Feketénk is zsidó, de hogy melyik hitközséghez tartozik, nem tudom).
A szerző szerint a négyrészes dokumentumfilmben szamárságok és butaságok tömkelege hangzik el, s bizony jócskán szerepel benne „dekódolhatóan” zsidózás. Merthogy a filmben - ha röviden akarok fogalmazni - arról beszélnek a szakértők, miként vásárolták föl Magyarországot, hogyan került a nemzeti vagyon idegen kezekbe. Nos, ez nagyon fáj Feketénknek. Nem a felvásárlás ténye, hanem az arról való beszéd.
Külön fáj néki, hogy „a film a magyar történelem egészéről szólva egy hangot se ejt a vészkorszakról vagy az antiszemitizmusról”, úgy tesznek az alkotók, „mintha a legyilkolt 600 ezer hazai zsidó, illetve zsidónak minősített ember nem magyar lett volna.” Itt sajnos mellélőtt a mentálpedagógus. Ez a film ugyanis nem holokausztfilm. Ilyen alapon például Dózsa György leszármazottai is tiltakozhatnának, mert tudtommal az ő tüzes trónon való megégetését sem taglalják kimerítően a filmben megszólaltatott személyek (Bogár László, Varga István stb.).
Fekete a filmben elhangzottakat kivétel nélkül badarságnak tartja. S azért háborog a mentálpedagógus lelke, mert ennek a sok-sok szamárságnak közmédium ad teret:
„Elbírnánk közadásban a hagymázas és szőröstül-bőröstül ostoba nézeteket is, amennyiben lenne valamiféle ellensúlyozás. Azonban a film összes megszólalója a jelzett szamárságok és gyűlölködések valamelyikét fogalmazza meg – az egyébként vitatható, ám demokráciaképes teóriájuk mellett, amely nemzeti vagyonunk állítólagos ellopását híreszteli. Ezért nincs létjogosultsága a privát műsorszóráson kívül ennek a mozikészítménynek. Kirekesztő szemléletű, rendkívüli mértékben rongálja nemzetünk lelki egészségét.”
Nemzetünk lelki egészségét tehát többek között az rongálja, ha valaki a nemzeti vagyon ellopásáról beszél. Persze Fekete toleráns, demokrata mentálpedagógus-„készítmény”, nem akarja korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát. Nem. Ő csak a mentálhigiénés károkra függeszti vigyázó, fekete szemét:
„Érthetetlen azonban, mi végre kell e kritikainak szánt történetet leönteni agresszív nacionalista, alig kódoltan antiszemita, a Horthy-rendszer titkos és nem titkos társaságainak hagyományaival azonos ideológiai mázzal? Olyan mázzal, amely – ráadásul – súlyos mentálhigiénés károkat okoz. Ez a gondom a filmmel, konkrétan közmédiumi kínálásával.”
A film tehát károkat okoz. Mi hát a megoldás? Íme:
„A fentiek alapján – felelősségének megfelelni kívánó magyar állampolgárként – követelem a Háború a nemzet ellen című film sugárzásának azonnali beszüntetését.”
Feketénk elkésett: kedd este negyed tízkor került föl írása a Síp utcai honlapra, miközben hétfőn, május 21-én vetítették a film utolsó részét. Nincs tehát mit beszüntetni a feketei felelősségnek megfelelően.
Fekete azonban nem lenne Fekete, ha nem biggyesztene utószót is terjengős irományához (amelyből csak soványka részleteket idéztem, megkímélvén a mentálhigiénés károktól az olvasót). Az utószót csonkítatlanul idézem:
„Utóirat. Hogy ne feledjem, vállalom, e gonosz film üzenete szerint haza- és felségárulás bűnébe estem, ugyanis egyrészt – követve Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Ady Endre és József Attila szellemiségét – semmilyen királyt vagy királyi jogkörökkel felruházott kormányzót nem kívánok Magyarország élén látni, másrészt a szentkorona kifejezést kisbetűvel és egy szóba vonva írom, ezzel is jelezve, úgynevezett szakralitását fetisizmusnak, magyarán: bálványimádásnak tekintem.”
Ezt a passzust hiányoltam a főszövegből. A Szent Korona emlegetését. Ezt ugyanis a feketék köreiben nem szabad elmulasztani.
Mentálpedagógusunk cikke végén föllázad. A Szent Koronát kisbetűvel írja, no meg „egy szóba vonva”: szentkorona. Olyan ez, mint a feketegyörgy. Ez utóbbinak a szakralitását meg én nem ismerem el.
Tényleg: miért fáj annyira a feketegyörgyöknek a Szent Korona? Miért gyűlölik? Nem okoz ez előbb-utóbb mentálhigiénés károkat a feketéknek?
Toleráns vagyok. Nem kérem feketegyörgy és hasonszőrű társai „azonnali beszüntetését”. Egyébként is mi értelme lenne? Velük vagy nélkülük: a Szent Korona akkor is Szent Korona marad. Kár, hogy ezt a feketegyörgyök nem képesek megérteni.
Szalay László - Neményi.net
0 Megjegyzések