A Zoltai Lajos Helytörténeti Kör szeretettel meghív minden érdeklődőt várostörténeti rendezvényeinek következő összejövetelére: "Debrecen első bombázása - 1944. június 2." címmel tartott Horváth Attila könyvelőzetessel egybekötött előadására 2012. május 30-án, szerdán 16:30-kor a Debreceni Városi Könyvtár Helytörténeti Fotótárában /Debrecen, Hatvan utca 57. szám alatt/.
" A város utcáin sétálva a neogótikus, klasszicista és szecessziós épületek összhatását sok helyütt szocreál stílusú építmények zavarják meg, a Nagyállomás környékén pedig egész utcarészek tűntek el. A válasz részben a 65 évvel ezelőtti eseményekben keresendő.
A második világháború utolsó szakaszában az amerikaiak naiv módon kikérték a szövetséges szovjetek véleményét: Mit szólnának a jelentős hadiiparral rendelkező Mielicz és Riga bombázásához? Ők azt válaszolták: Jobb lenne, ha a közép-európai városokat bombáznák!
Debrecen ekkoriban nem rendelkezett légvédelemmel! Az ország légterét védelmező 101. (Puma) vadászosztályt átirányították: Diósgyőr helyett Győrbe jelölték ki a gyülekezésük színhelyét, így mire a veszélyeztetett alföldi városok közelébe értek, az amerikaiak már csaknem elhagyták az ország légterét. A hazánkba küldött német vadászrepülők a határon túl teljesítettek szolgálatot, a debreceni VI. hadtest tüzérosztályát pedig Szolnok védelmére rendelték. Légvédelmi ágyúból ugyan kettő is volt a cívisvárosban, de ezeket be sem vetették, mivel csak 3500 méterre lőttek fel a kívánatos 7000 helyett. Debrecent a bombázás tehát nemcsak váratlanul, de felkészületlenül is érte, és így történhetett meg az, hogy a mintegy 200 ellenséges repülőgép kedvére pusztíthatta a várost.
Az első bombázás napja, 1944. június 2-a péntekre esett. Szép verőfényes nap volt, senki nem gondolt támadásra. A „Légi veszélyt” jelző szirénákat már megszokta a lakosság, 8 óra 45-kor viszont már a legmagasabb fokozatú, a „Légi Riadót” jelző szirénák szólaltak meg, ennek hallatára mindenkinek kötelező volt óvóhelyre vonulnia. 8.55-kor felbőgtek a gépek a város felett, 9.05-kor pedig lehullottak az első bombák, szőnyegszerűen beterítve a célpontokat. A szemtanúk szerint 7-8000 méteres magasságból támadtak az erős kondenzcsíkot húzó „ezüsthasú pontocskák”. Leginkább a város déli, keleti és északi részét érintette a terrorbombázás: a város mintegy 83 utcáját és 3 terét érte támadás.
Elsőrangú célpontjuk a Nagyállomás és környéke volt. A légoltalmi parancsnok jelentése szerint a négymotoros gépek 3 hullámban bombázták a várost. Összesen több, mint 600 romboló- és 40 gyújtóbombát dobtak le, egy részüket összeláncolva, így még pusztítóbb volt az eredmény! A későbbi lakossági bejelentések alapján ezek a bombák tíz méter átmérőjű krátereket okoztak, amik tele voltak habos talajvízzel. Ha óvóhelyet találtak el - márpedig a Petőfi-parkban, és a közkedvelt Kispipa vendéglő előtt is volt telitalálat – akkor hullák is úsztak bennük (csak utóbbi helyen csaknem 100 fő lelte halálát!). Az azóta nem létező Ispotály téren állt református templom alatt is volt egy óvóhely, itt dr. Makláry Elek orvos még felszaladt a mentőcsomagjáért, de már nem ért le: telitalálat érte az épületet, aminek következtében nemcsak a tornya szakadt ketté függőlegesen, de az óvóhely is beomlott.
Az ipartelepek közül a Máv műhelytelepe, a Vagongyár szenvedte el a legnagyobb károkat, 128 bombát kapott, 28-an haltak meg. A pályaudvarra 155 bomba esett, a láncos bombák tönkrevágták szinte az összes vágányt, egy kórházvonat géppuskázása során 56-an lelték halálukat. Az állomás külső falai még álltak, de a teteje és a belseje romokban állt.
Akkortájt erős déli szél is fújt és talán ez is hozzájárulhatott, hogy a bombák célt tévesztve éppen a lakóövezetekre estek: egy részük a pár száz méterre lévő Erzsébet utcai munkástelepekre és a (mai Petőfi tér helyén futott) Hunyadi és Deák Ferenc utcákra hullott - sokan a DKV-bérletük vásárlása közben lelték halálukat. A törvényszék udvarára és a börtönre is esett bomba, de mivel a földszinti padlástérben megállt, az alagsorban lévő raboknak semmi bajuk nem esett. A Piac utca 42. szám alatt állt a Pannónia szálló (most Alexandra könyvesház), a mellette lévő Marx-ház, a sütöde és a Szipál fényképész-család műterme is találatot kapott. Sőregi János, a Déri Múzeum akkori igazgatója feljegyezte naplójában, hogy egy zászlós – bár felszaladtak hozzá, hogy azonnal jöjjön le az óvóhelyre – nem hallgatott a szóra, sőt durván válaszolt: telitalálat érte a lakását, feleségével együtt a pincében találták meg összeroncsolva. Az utca felőli rész alagsora beszakadt, innen tíz halottat emeltek ki. Az épület romjai alatt, a pincékben viszont találtak túlélőket: ők a Marx sütöde kekszét ették és még bort is találtak…
A Szent Anna-Piac utca sarkán álló házak is erősen megrongálódtak. (Ezeket később nem építették újjá, hanem a Szent Anna utcát szélesítették ki.) A Batthyány-Szent Anna utca kereszteződésében egy 8 méteres kráter tanúskodott a bombatalálatról, a 14-es számtól kezdve minden ház ablaka és redőnyei is betörtek. A Szent Anna és a Varga utca sarkán lévő Antallfy- és Szent István könyvkereskedés kirakatai betörtek, a piaristák rendháza és temploma is erősen megrongálódott. A vadászgépek itt 200 méterre alászállva géppuskatüzet nyitottak a kistemplomi kárfigyelőkre és az Erzsébet utcai menekülőkre is, de a Kossuth utcán is lőttek a futó emberekre. Aznap több mint 1200 haltak meg.
Az amerikaiak egyetlen vesztesége egy négymotoros Liberator bombázó volt, amelyik ismeretlen okokból kigyulladt és Pallag felett lezuhant. (Ezt többen egy debreceni pilóta, Zsíros Gyula találatának tekintették, aki viszont nem itt, hanem Szolnok felett lőtt le egy ellenséges gépet). A pilóták közül hatan meghaltak, négyen (egyikük néger) sikeresen földet értek. Elfogták és kihallgatták őket a németek, de nem árultak el semmit.
Debrecen lakosságának szeptemberben még hét alkalommal kellett szembenézni a bombázásokkal, de az emberek élni és tenni akarása bebizonyította: a város képes újból felragyogni: nemhiába jelképe az újjászülető Főnix-madár"
A második világháború utolsó szakaszában az amerikaiak naiv módon kikérték a szövetséges szovjetek véleményét: Mit szólnának a jelentős hadiiparral rendelkező Mielicz és Riga bombázásához? Ők azt válaszolták: Jobb lenne, ha a közép-európai városokat bombáznák!
Debrecen ekkoriban nem rendelkezett légvédelemmel! Az ország légterét védelmező 101. (Puma) vadászosztályt átirányították: Diósgyőr helyett Győrbe jelölték ki a gyülekezésük színhelyét, így mire a veszélyeztetett alföldi városok közelébe értek, az amerikaiak már csaknem elhagyták az ország légterét. A hazánkba küldött német vadászrepülők a határon túl teljesítettek szolgálatot, a debreceni VI. hadtest tüzérosztályát pedig Szolnok védelmére rendelték. Légvédelmi ágyúból ugyan kettő is volt a cívisvárosban, de ezeket be sem vetették, mivel csak 3500 méterre lőttek fel a kívánatos 7000 helyett. Debrecent a bombázás tehát nemcsak váratlanul, de felkészületlenül is érte, és így történhetett meg az, hogy a mintegy 200 ellenséges repülőgép kedvére pusztíthatta a várost.
Az első bombázás napja, 1944. június 2-a péntekre esett. Szép verőfényes nap volt, senki nem gondolt támadásra. A „Légi veszélyt” jelző szirénákat már megszokta a lakosság, 8 óra 45-kor viszont már a legmagasabb fokozatú, a „Légi Riadót” jelző szirénák szólaltak meg, ennek hallatára mindenkinek kötelező volt óvóhelyre vonulnia. 8.55-kor felbőgtek a gépek a város felett, 9.05-kor pedig lehullottak az első bombák, szőnyegszerűen beterítve a célpontokat. A szemtanúk szerint 7-8000 méteres magasságból támadtak az erős kondenzcsíkot húzó „ezüsthasú pontocskák”. Leginkább a város déli, keleti és északi részét érintette a terrorbombázás: a város mintegy 83 utcáját és 3 terét érte támadás.
Elsőrangú célpontjuk a Nagyállomás és környéke volt. A légoltalmi parancsnok jelentése szerint a négymotoros gépek 3 hullámban bombázták a várost. Összesen több, mint 600 romboló- és 40 gyújtóbombát dobtak le, egy részüket összeláncolva, így még pusztítóbb volt az eredmény! A későbbi lakossági bejelentések alapján ezek a bombák tíz méter átmérőjű krátereket okoztak, amik tele voltak habos talajvízzel. Ha óvóhelyet találtak el - márpedig a Petőfi-parkban, és a közkedvelt Kispipa vendéglő előtt is volt telitalálat – akkor hullák is úsztak bennük (csak utóbbi helyen csaknem 100 fő lelte halálát!). Az azóta nem létező Ispotály téren állt református templom alatt is volt egy óvóhely, itt dr. Makláry Elek orvos még felszaladt a mentőcsomagjáért, de már nem ért le: telitalálat érte az épületet, aminek következtében nemcsak a tornya szakadt ketté függőlegesen, de az óvóhely is beomlott.
Az ipartelepek közül a Máv műhelytelepe, a Vagongyár szenvedte el a legnagyobb károkat, 128 bombát kapott, 28-an haltak meg. A pályaudvarra 155 bomba esett, a láncos bombák tönkrevágták szinte az összes vágányt, egy kórházvonat géppuskázása során 56-an lelték halálukat. Az állomás külső falai még álltak, de a teteje és a belseje romokban állt.
Akkortájt erős déli szél is fújt és talán ez is hozzájárulhatott, hogy a bombák célt tévesztve éppen a lakóövezetekre estek: egy részük a pár száz méterre lévő Erzsébet utcai munkástelepekre és a (mai Petőfi tér helyén futott) Hunyadi és Deák Ferenc utcákra hullott - sokan a DKV-bérletük vásárlása közben lelték halálukat. A törvényszék udvarára és a börtönre is esett bomba, de mivel a földszinti padlástérben megállt, az alagsorban lévő raboknak semmi bajuk nem esett. A Piac utca 42. szám alatt állt a Pannónia szálló (most Alexandra könyvesház), a mellette lévő Marx-ház, a sütöde és a Szipál fényképész-család műterme is találatot kapott. Sőregi János, a Déri Múzeum akkori igazgatója feljegyezte naplójában, hogy egy zászlós – bár felszaladtak hozzá, hogy azonnal jöjjön le az óvóhelyre – nem hallgatott a szóra, sőt durván válaszolt: telitalálat érte a lakását, feleségével együtt a pincében találták meg összeroncsolva. Az utca felőli rész alagsora beszakadt, innen tíz halottat emeltek ki. Az épület romjai alatt, a pincékben viszont találtak túlélőket: ők a Marx sütöde kekszét ették és még bort is találtak…
A Szent Anna-Piac utca sarkán álló házak is erősen megrongálódtak. (Ezeket később nem építették újjá, hanem a Szent Anna utcát szélesítették ki.) A Batthyány-Szent Anna utca kereszteződésében egy 8 méteres kráter tanúskodott a bombatalálatról, a 14-es számtól kezdve minden ház ablaka és redőnyei is betörtek. A Szent Anna és a Varga utca sarkán lévő Antallfy- és Szent István könyvkereskedés kirakatai betörtek, a piaristák rendháza és temploma is erősen megrongálódott. A vadászgépek itt 200 méterre alászállva géppuskatüzet nyitottak a kistemplomi kárfigyelőkre és az Erzsébet utcai menekülőkre is, de a Kossuth utcán is lőttek a futó emberekre. Aznap több mint 1200 haltak meg.
Az amerikaiak egyetlen vesztesége egy négymotoros Liberator bombázó volt, amelyik ismeretlen okokból kigyulladt és Pallag felett lezuhant. (Ezt többen egy debreceni pilóta, Zsíros Gyula találatának tekintették, aki viszont nem itt, hanem Szolnok felett lőtt le egy ellenséges gépet). A pilóták közül hatan meghaltak, négyen (egyikük néger) sikeresen földet értek. Elfogták és kihallgatták őket a németek, de nem árultak el semmit.
Debrecen lakosságának szeptemberben még hét alkalommal kellett szembenézni a bombázásokkal, de az emberek élni és tenni akarása bebizonyította: a város képes újból felragyogni: nemhiába jelképe az újjászülető Főnix-madár"
(Józsi Lajos)
0 Megjegyzések